Ezért mosogass mindig gumikesztyűben

Miért érdemes gumikesztyűt húzni mosogatáshoz, nem csupasz kézzel elmosni az edényeket? Öt érdekes tény bizonyítja, hogy jobban járunk, ha nem fedetlen kézzel látunk neki a munkának.

Az Apartment Therapy szerzője a hálaadási vacsora után lett rá figyelmes, hogy barátai mind gumikesztyűben mosogatják el a piszkos edényeket, míg őbenne korábban fel sem merült ez a gondolat. Uzsgyi, rendelt gyorsan a netről egy párral, és úgy döntött, kipróbálja milyen – szó szerint – kesztyűs kézzel bánni a mosogatnivalóval, majd megosztotta olvasóival tapasztalatait, melyek egytől egyig pozitívak voltak.

Ayn-Monique Klahre öt pontban foglalta össze a levont tanulságokat:

#1 - Meglepően könnyű le- és felvenni

A szerző maga is meglepődött rajta, hogy például az orvosi műtőben használt kesztyűvel ellentétben a sima, otthoni verzióba való bele- majd kibújás egyáltalán nem macerás, sőt semmi felesleges plusz időt nem ad a mosogatáshoz.

#2 - Sokkal kellemesebb élmény benne a mosogatás

Kesztyűben nem kell azon aggódnunk, hogy véletlenül hozzáérünk egy baciktól hemzsegő ételmaradékhoz, vagy egy apró ételmaradék beszorul a körmünk alá. Jóval kevésbé gusztustalan feladat az edények elmosogatása, és még a manikűröshöz sem kell olyan gyakran ellátogatnunk.

Mosogass gumikesztyűben!
Mosogass gumikesztyűben!Shutterstock

#3 - Megvédenek a hőtől

A forró víz nem éppen kíméletes a bőrünkkel, kesztyűben viszont jóval kevésbé ég meg a kezünk, sőt még az olyan forró felületeket, mint akár egy gőzölgő tűzhely, könnyebben törölgethetjük le.

#4 - Egyáltalán nem nehéz bennük a munka

Sokan attól félnek, hogy gumikesztyűben ügyetlenebbül mosogatnak, leejtik az edényeket, vagy furcsán fogják őket. Ez egyáltalán nem igaz, sőt ellenkezőleg. A szerző azt tapasztalta, hogy a kesztyű tapadós anyagából adódóan sokkal egyszerűbben tudta velük megfogni a mosogatnivalókat, és gyorsabban is haladt a munkával.

#5 - Kedvet kapsz más munkákhoz is

Ha már rajtad van a kesztyű, miért bújnál ki belőle? A mosogatás végeztével jóval könnyebb hozzálátni olyan más teendőkhöz, mint a konyhai felületek letörölgetése, a hűtő kitisztítása, vagy a kilincsek letörlése, ha amúgy is bennünk van a „löket”, amit a kesztyű viselésének érzete okoz.

Klahre saját elmondása szerint sosem tartotta nyűgnek a mosogatást, de amióta gumikesztyűt használ, kifejezetten élvezetes foglalatosságként tekint rá. Megéri tehát az a pár ezer forint kesztyűre? A szerző szerint mindenképp. (Persze csak akkor, ha még nincs mosogatógépünk...)

Oszd meg másokkal is!
Mustra