Így készül Raj Ráchel világbajnok sóletje, amivel barátokat is szerezhetsz

sólet1

A sólet közel hozza az embereket egymáshoz, Raj Ráchel sóletjének elsajátítása után neked is több lesz a barátod, mint korábban hitted!

Kezdjük rögtön egy baráti vallomással: „Egy rendezvényen ismertem meg Ráchelt, ahol édesapámmal együtt léptek fel. Azután Ráchel meghívta a szüleimet magukhoz sóletvacsorára, majd engem a férjével a törzshelyükre egy pohár bort meginni. A pohár borból több pohár lett, és olyan jól éreztük magunkat, hogy felmentem hozzájuk, és a barátságunk megpecsételődött a hideg sólet kanalazgatása közben. Onnan tudom, hogy befogadtak a családba, mert Ráchel azokkal veszi magát körbe péntek esténként, akik fontosak számára, ő ugyanis a főzésen keresztül mutatja ki a szeretetét. Nem is akárhogy!” − mondta Eszter.

Hozzávalók 8 személyre:

  • 3 közepes vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 300 g füstölt marhaszegy
  • 1000 g marhahús (lehet szegy, lábszár vagy más színhús)
  • 400 g 3-féle bab, főzés előtt 1 éjszakára beáztatva
  • 500 g árpagyöngy (gersli)
  • 10 tojás
  • őrölt fekete bors

Elkészítés:

A sóletet már régóta úgynevezett lassúfőző-edényben készítem, így elkerülöm, hogy éjszaka vízzel kelljen felönteni. Az edény aljára a félbevágott, szirmaira bontott hagymákat és a fokhagymát teszem, a húsokat, a babot és az árpagyöngyöt szépen rétegezve ráterítem, majd vízzel felöntöm. Ha elpárolog, pótolom. A tetejére kerülnek az alaposan megmosott tojások, amiket a sólettel együtt főzök. Óvatosan fűszerezem, mert a füstölt hús eleve sós. Alacsony fokozaton, kb. 16 órán keresztül főzöm, amíg a bab megpuhul. Lehet szárnyashúst is beletenni, például libát vagy kacsát, de én tartózkodom tőle, mert nem szeretem, ha túl zsíros lesz az étel.

b1 rachel kisebb.png
Végel Dániel / BOOOK kiadó

A recept forrása:

Raj Ráchel a BOOOK Kiadó gondozásában megjelent Életem a konyhában című receptkönyvében jó szívvel és finom ételekkel invitálja családtagjait és barátait a pénteki asztalhoz. Ebből a meghitt eseményből bontakozik ki a zsidó hagyományőrző, de egyben újító receptgyűjtemény, amelyben Ráchel bepillantást enged a világába, családi hétköznapjaiba és az ünnepekbe. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra