Attól, mert olcsó, még nem gagyi! Karácsonyi ajándéktippek 4000 Ft alatt

Karácsonykor a világ minden pénzét el lehet költeni. És rajtunk aztán igazán nem múlik: el is szoktuk szórni, ami van. Felmérések adatai szerint az évnek ebben a szakaszában milliárdokat hagyunk ott a boltokban és a webáruházak kasszáiban, az ünnepek közeledtével fokozódó időnyomásban sokszor meggondolatlanul költünk a szükségesnél sokkal-sokkal többet.

Azt, hogy a hirdetések már októberben a karácsonyi büdzsénkre apellálnak, már megszoktuk. De lassan az is üzemszerűvé válik, hogy ilyenkor megszaporodnak a különböző áru- és egyéb hitelek felvételére, részletfizetéssel kombinált akciókra és értéktárgyaink elzálogosítására buzdító hirdetések is. Költsünk minél többet, úgy, mintha nem lenne holnap – nagyjából ez az üzenet. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

A túlköltéssel mindeközben nemcsak az a baj, hogy apad tőle a pénztárcánk, de az is, hogy kéz a kézben jár a túlfogyasztással is: ugye, senki nem gondolja, hogy tényleg szükséges dolgokra megy el ez a rengeteg pénz? A most következő másfél hónapban megvásárolt holmik egy részét soha senki nem fogja használni, a felhalmozott ételek jó része a kukában végzi majd. Egy csomó olyan ajándékot meg fogunk venni, amivel kapcsolatban már a pénztárnál azt érezzük: nem az igazi. Ha veled is megtörtént már, hogy 23-án vagy 24-én minden meggyőződés nélkül kóboroltál egy plázában és száraz, neonfénytől kiégett aggyal fizettél sok pénzt egy valójában értéktelen dologért, ez a cikk neked szól.

Nem, nem mondjuk, hogy idén ne vegyél semmit, mert úgyis fogsz. Meg mi is. De abban segítünk, hogy idén karácsonykor kevesebb pénzt jobban költs el, hogy szerényebb összegből is klassz ajándékokat szerezz be és egyáltalán: elengedd azt a téves elképzelést, hogy a karácsony az extrém költekezésről kell, hogy szóljon.

#1 Tervezd meg!

Ahhoz, hogy elkerüld az utolsó pillanatos vásárlást (ami mindig a legdrágább), először is érdemes időt szánnod arra, hogy átgondold, egyáltalán kiket szeretnél megajándékozni, és belődd azt is, hogy minderre, illetve az egész csomagra vacsorástul, rokonlátogatásostul és ajándékostul mennyi pénzed, pénzetek van. Nyilván nem az egész novemberi–decemberi fizetésetek, pláne nem valamilyen hitel,  igaz?

Ha jellemző, hogy a karácsonyi habzsi-dőzsi után a januárt csak nagyon szoros nadrágszíjjal vészelitek át, érdemes kicsit átgondolni a szokásokat és azt, hogy ki mindenkinek vesztek ajándékot. Mondok egy példát. Három testvérem van, négyünknek meg összesen van nyolc gyerekünk. Azt, hogy felnőtt tesóként egymást ajándékozzuk, már rég elengedtünk, de ha csak az összes unokatesónak kellene is valami értelmeset venni karácsonyra, az is irreálisan nagy teher lenne, főleg hogy van, ahol az egyik szülő pedagógus, vagy épp félállásban dolgozik. 

Azt találtuk ki, hogy a közös karácsonyozás előtt mindenki húz egy tesó-családot, és az ott lévő gyereket/gyerekeket ajándékozza abban az évben. Így a közös karácsonykor minden gyereknek van valami a fa alatt, mégse roppan bele senki anyagilag, ráadásul a kicsik sem azt tanulják, hogy minden egyes fa alatt öt dolog terem nekik. Ez persze csak egy példa, de lehet, hogy a ti családotokban is jól jönne egy őszinte beszélgetés arról, mi az, ami örömmel belefér, és mi az, ami inkább már teher. Ha megvan a lista, már csak osztani-szorozni kell, hogy kijöjjön, mennyi pénzt lehet költeni egy-egy ajándékra. 

#2 Ne hagyd magad eltántorítani

Nem véletlenül szántál időt a pontos tervezésre – az, hogy tartsd magad a tervhez, nagyon fontos, ha tényleg ép bőrrel szeretnéd megúszni. Ezért tudatosítsd magadban, hogy bármilyen jó és kihagyhatatlan ajánlattal is kecsegtetnek épp, csak azért, mert olcsó, vagy csak most van, nem kell megvenned.

Láttad az Állami Áruház című filmet? A vicces propagandamoziban a kommunizmus ellen áskálódnak éppen: a reakciósok vásárlásrohammal igyekeznek bedönteni az Állami Áruházat, mert be akarják bizonyítani, hogy a tervgazdaság nem képes elég árucikket előállítani. A cél, hogy (idegen pénzből, persze) addig vásároljanak, míg a boltnak ki kell tennie a minden elfogyott táblát. 

A bolt dolgozói persze nem hagyják annyiban: az utolsó pillanatig állják a sarat, a felhergelt tömegnek szó szerint mindent eladnak. A zseniális Latabár Kálmán ragyogó a szerepben, amiben ilyen mondatai vannak: „Most vegyenek kerti törpét, mert nem lesz! Itt fogunk állni télvíz idején kerti törpe nélkül.”

Ha legközelebb plázában jársz, és magnetikus hatással lesz rád a sok piros Akció és Sale felirat, idézd fel magadban ezt a jelenetet. Akár helyettesítsd is be azzal, amit épp rád akarnak sózni. „Mi van, ha nem veszem meg ezt az LCD-tévét? Ott fogunk állni januárban nagy képernyős tévé nélkül...” Ugye, hogy ez így inkább vicces, mint kétségbeejtő?

#3 Az olcsó drágább

A karácsony, még ha nem is a pénzről szól, ünnepi alkalom. Teljesen érhető, hogy az ember valami szépet, ízléseset szeretne adni akkor is, ha épp szűkebb a kerete. A legfontosabb tipp, ha kevés pénzből vásárolnál, hogy ne akard mindenáron kimaxolni a kereted és a pénzedhez képest a legnagyobbat, legtöbbnek tűnőt megvenni. Vásárolj inkább szebbet, igényesebbet valami apróságból.

Mondok egy példát. Ha négyezer forintod van, és italt szeretnél venni valakinek (persze jó tudni, mit szeret az illető), érdemes nem egy olcsóbb whiskey-t, hanem a bolti középárnál drágább bort vásárolni, így borból magas minőségű élményt adsz, szemben azzal, hogy whiskey-ből alacsonyabbat tudnál nyújtani. Vagy ha szépségápolási termékben gondolkodsz: sokkal jobban néz ki, ünnepibb egy icipici, de kiváló minőségű kézkrém (igény szerint organikus/vegán/paleo/gluténmetes, szóval érted), mint ugyanakkora összegből egy óriási doboz, de kevésbé minőségibb testápoló. Ugye? Csaknem bármilyen ajándéktípussal így van ez. 

#4 Hajrá, internet!

Akármennyire is résen vagy vásárlás közben, a rengeteg impulzust nehéz kivédeni. Nekem például – főleg, ha mondjuk eleve nagyobb összeget tudok költeni, mert tervezek a karácsonyi kiadásokkal – könnyen beugrik a kosaramba egy-két olyan dolog is, amit egyébként nem írtam fel. Ha viszont otthonról vásárolok, kétszer is meggondolom, mit pakolok a kosaramba, sőt ha ruhákról van szó, vásárlási ingerenciámat simán csillapítja az is, ha tele-, majd kipakolom a virtuális kosarat.

A karácsonyi ételfeltöltést mindig neten intézem (cipekedni se kell, ugye), de egyre inkább ott zajlik az ajándékvásárlás is. A legjobb ebben, hogy a gép előtt nemcsak egy, vagy maximum két hasonló tematikájú boltba térhetek be: 10-20 játékboltban is meg tudom nézni ugyanannak a kisautónak az árát. Óriási, akár 50 százalékos árkülönbségek vannak, szóval érdemes tájékozódni, ha spórolni szeretnél.

És akkor lássuk, milyen ajándékok jönnek ki szűkebb keretből is!

Fontos: ötleteket nem a szerelmed, az édesanyád vagy a gyerekeid megajándékozására adunk. Azt, hogy ők minek örülnek a legjobban, te biztosan tudod, de legalábbis némi nyomozással, odafigyeléssel vagy egy nyílegyenes kérdéssel simán kiderítheted. Tippjeinkkel abban segítünk, hogy mi lehet az ajándék a gyerekek unokatesójának, a sógornődnek, vagy épp a kollégádnak.

A cikkre vonatkozó megbízatásom arra szólt, hogy 4000 forint alatti összegből beszerezhető ajándékokra adjak tippet. Ehhez tartottam is magam, de azt is megsúgom, hogy az összegyűjtött ajándéktippek közül több olyan is van, ami feleennyibe vagy még kevesebbe kerül.

Ovisoknak-iskolásoknak

Bár van egy csomó olyan ajándék, ami kifejezetten lányoknak vagy kifejezetten fiúknak készül, tucatnyi olyan is, akad, amit mindkét nem tagjai örömmel használnak – kezdjük ezekkel. Konstruálni (legyen az a legismertebb kockamárka, vagy valamilyen újhullámos összerakós) nemtől függetlenül szeretnek a gyerekek. Bár tény, hogy több százezres készletek is léteznek, egy kisebb szettet már 2-3-4 ezer forintért is utánad dobnak a boltban, és nem ismerek gyereket, aki ne örülne egy kisebb doboz vagy tasak építőkockának vagy ahhoz kapcsolódó kiegészítő figurának. Ezekben a játékokban az a jó, hogy több éven keresztül kiszolgálják a srácokat, ráadásul értékállók, és nincs olyan para sem, hogy olyat veszel, ami már megvan: hiszen minél több elem, annál több lehetőség rejlik bennük.

Mi lehet benne?
Mi lehet benne?Maskot / Getty Images Hungary

Szintén uniszex ajándék lehet, ráadásul olyasvalami, amiben az egész család örömét leli (talán nem is gondolnád, de egy tavalyi körkérdésünk alapján ovis és kisiskolás gyerekek arra vágynak a legjobban, hogy a szünetben sok és minőségi időt töltsenek a családdal) egy csomag szépen illusztrált játékkártya, egy doboz puzzle vagy más, kisebb társasjáték. Nem győzöm javasolni, hogy inkább egy csomag gyönyörűen kivitelezett kártyát vegyél, mint egy óriási doboz társast, tele rettentő illusztrációkkal és ronda betűtípussal.

Megint csak mindkét nemnek szuper választás a könyv, esetleg bookazine (nem, nem igaz, hogy a mai gyerekek nem olvasnak), vagy néhány újabb tasak, esetleg album a legújabb matricagyűjtős őrülethez. A skandináv bútorbolt meg igazi kánaán, ha olcsón vennél klassz játékot, plüsst, kreatív készletet.

Lányoknak és művészlelkű fiúknak bátran vehetünk különböző kézműveskészleteket, matricákat és mindent, amibe/amire írni, rajzolni, színezni lehet. Itt is érdemes azért alaposan körülnézni, mert nagyon rossz kivitelezésű és kifejezetten igényes holmik is vannak köztük. Srácoknak és sportos lányoknak néhány ezer forintért klassz sporteszközöket lehet venni, ez tuti siker, ráadásul olyasvalami, amit biztosan használni is fognak. Mintaalapon is meg lehet közelíteni a kérdést: az ovis, kisiskolás fiúk jellemzően élnek-halnak a minecraftos, starwarsos, robotos, dinós holmikért, míg a hasonló korú lányok általában lázba jönnek a cuki állatos, sellős, pónis tematikától. Ezekkel a mintákkal díszített dolgokból – még ha első hallásra a bolti tömeggagyi jut is eszedbe: csodaszépeket lehet kapni. 

És hogy mit érdemes elkerülni? A költségkeretünkbe gyanús módon beleférő óriás doboz játékot, az 1-2000 forintért kínált hatalmas készleteket és minden olyat, ami zajt csap vagy túl nagy felfordulással jár. Legyünk tekintettel a szülőkre is. 

Tinik

A tinikkel sokszor nagyon nehéz, de az ajándékvásárlás pont nem annyira megoldhatatlan ügy. Feltéve, ha nem akarsz túl sokat, és ha nem akarsz úgy csinálni, mint aki érti a trendeket. Mert úgyse érted. Sajnos mire hozzád vagy hozzám elér valamiről, hogy menő, addigra náluk már rég nem az.

Azt viszont trendektől függetlenül látni, hogy egy kamasznak minden jó ajándék lehet, ami megkönnyíti az ebben az időszakban értelmezhetetlenül bonyolultnak tűnő életet, esetleg valamilyen tech dologhoz kapcsolódik, vagy, bár az égvilágon semmi értelme, de jól néz ki vagy cuki.

Hogy mi lehet például életet megkönnyítő lifehack? Rengeteg minden: például jóképű töltőkábel, kábelrendező, pendrive, telefontok. Érdemes alkalmazásokban is gondolkodni, vagy jó ötlet lehet (mindkét szülővel egyeztetve) hozzáférést vásárolni valamilyen tartalomszolgáltató kínálatához. De életrendszerezésre alkalmasak az offline határidőnaplók, tűzögetős falitáblák és postitek is.

Ami a hülyeségeket, vagy mondjuk úgy, gadgeteket illeti: ebből annyiféle van, hogy felsorolni is nehéz, javasoljuk, hogy menj fel valamelyik giga online piactérre és nézz szét a 2000 Ft alatti kínálatban. 13 éves lányom szerint innen nagyjából mindent meg tudsz venni. Ha online rendelnél a messzi keletről, siess, mert van pár hét átfutás. Hasonló jópofaságokat (például égig érő paszuly konzervet) egyébként itthon is, például itt is találsz. 

Köszi, ezt viszem!
Köszi, ezt viszem!Klaus Vedfelt

Tiniknek már tök jók lehetnek a különböző utalványok: hadd érezzék, hogy maguk dönthetnek arról, hogy milyen könyvre vagy épp szépségápolási dologra költenek – utóbbi kupontól függetlenül is remek terepe az ajándékozásnak. Ha te vagy a jó fej nagynéni vagy nagybácsi, vehetsz valamilyen közös programra szóló jegyet is. Lehet, hogy a szülők meglepődnek, milyen szívesen megy el a gyerek, főleg, ha igazán klassz programra invitálod. De ha nem is veled, egy barátjával biztos szívesen elmenne ide. 

Kamaszkorában az ember meg akarja menteni a világot, igaz? Ennek egyik legjobb, a hétköznapokban is élhető terepe a környezetvédelem, érdemes erre a témára is rácsatlakozni. Néhány ezer forintból vászontáskát, kulacsot, újraszalvétát vagy épp zero waste tematikájú könyvet vásárolhatsz: kamasz ismerősöd örülni fog, hogy felelős majdnem felnőttként gondolsz rá.

És még egy. Tinikkel kapcsolatban halmozottan igaz, hogy nem érdemes az olcsón sokat elvre törekedni (kivéve talán a mókás hülyeségeknél), inkább valami apró, de mondjuk márkás dolgot venni. Nyilván nem te fogod megvenni a legmenőbb sneakert, de 2000-3000 forintos keretedből a shopban vehetsz egy márkás zoknit vagy (ne nevess) menő cipőfűzőt. Nem lepne meg, ha az ajándékok bontogatásakor úgy éreznéd, életed legjobban elköltött pár ezer forintja volt. 

Felnőttek

A felnőttekkel már valamivel könnyebb a dolgunk, mert ők legalább tudják, hogy milyen baromi nehéz tud lenni, ha az ember nem a hozzá legközelebb állónak vesz ajándékot. Ez persze nem azt jelenti, hogy megelégedhetsz valami bóvlival. Kultúrát például egészen jó áron lehet venni, de bátran megvalósíthatjuk ízlésformáló elképzeléseinket is: megvehetjük épp ezt a könyvet vagy éppen ezt.

A járványhelyzet miatt rengeteg kultúra érhető el streamelve vagy online formában: ha ilyen ajándékot választasz (mondjuk hozzáférés formájában), nemcsak jó ajándékot adsz, de segítesz azoknak is, akik ezekben a nehéz időkben is életben tartják a kultúrát. 

A felnőttek már tudják értékelni a minőségi gasztroajándékokat, így érdemes lehet valamilyen finom bonbonban, csokoládéban vagy valóban minőségi kávéban gondolkodni. Szerintem nem unalmas, főleg, ha nem a már tavaly sem finom csokit adjuk körbe-körbe. Itt megint jön a kevesebb több elve. Ha 2000 forintot költhetsz el az illetőre, inkább vegyél egy kis tábla különlegesebb csokit, mint hogy egy nagy doboz tejmasszás bonbont nyújts át. Ami például engem illet, ha valaki elkölt rám mondjuk 2500 forintot, inkább szeretnék 10 deka különleges fajtájú, pörkölésű kávét kapni, mint egy kiló olyat, amit a hétköznapokban is iszom. Még ha távol is áll tőlem a rongyrázás, karácsonykor azért nekem is átjön, mi a jó a makikukin pörkölt madagaszkári kávécsodákban és társaiban. 

Én a magam részéről nagyon szeretem az olyan ajándékokat, amiket nemcsak egyszer adok vagy kapok, hanem amikkel kapcsolatban az év későbbi szakaszában is eszébe jutok annak, akinek adtam, illetve ő nekem. Éppen ezért tartom jó ötletnek a különböző újság-előfizetéseket például. Ez lehet online vagy nyomtatott sajtótermék, és megint valami olyasmi, amivel kapcsolatban úgy érezhetem, jó helyre megy el a pénzem. 

Könyvet minden korosztálynak!
Könyvet minden korosztálynak!jordachelr / Getty Images Hungary

Idősek

Az idei karácsonyi szezonban kiemelt figyelmet kell fordítani idős szeretteinkre, akik a járvány miatt valós veszélyben vannak, a látogatási korlátozások miatt pedig elszigetelve érezhetik magukat. Az ő számukra az elmúlt néhány hónap jóval nehezebb lehetett, mint gondolnánk. A príma ajándékok mellett védjük az egészségünket: igyekezzünk terhet levenni a vállukról és ajándékozni saját időnkből: bevásárlással, rendszeres telefonhívásokkal. Talán ez a legtöbb, amit ebben az időszakban adhatunk.

Más esetben azt mondanám, az ajándékokkal is buzdítsuk őket arra, hogy aktívak maradjanak: kapjanak színházjegyet, vagy más kultúrprogramra belépőt, de ahogy most áll a helyzet, teljesen bizonytalan, hogy hogyan tervezzen az ember. Ha valami biztos marad egy ideig, az a bezártság lesz, főleg épp az időseknek, így nekik idén inkább olyasmit vennék, ami a bent töltött időt teszi elviselhetővé.

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Van otthon DVD-lejátszód? Ugye, hogy nem használod? Mutasd meg, hogy műkszik és vegyél néhány filmklasszikust. Fizess elő valamilyen tartalmas magazinra, rejtvényújságra, esetleg vegyél egy szuper rejtvényszótárt. Frissítsd fel a nagyid konyhai készletét, például vegyél izgalmas sütifomákat, hogy legyen mivel sütni az unokáknak. Update-eld nagypapád kerti és barkácseszközeit. A téli időszakban simán jó ajándék egy meleg házipapucs, egy vitamincsomag, vagy néhány igazán könnyed olvasnivaló, ami kicsit eltereli a figyelmet a bizonytalan külvilágról. Elcsépelt vagy nem:cserepes növénnyel idén sem fogsz mellé.

Anyósod például biztos örülne a gyerekek-unokák fényképeivel teli albumnak vagy egy abból készült naptárnak, ahogy a különböző fényképalapú nyomtatott termékeknek is (egéralátét, stb.) az idősebb korosztályba tartozók a legboldogabb felhasználói. 

Plusz egy tipp: csinálj valamit!

Tudom, legalábbis sejtem, mire gondolsz. „Amit én otthon saját kezűleg eszkábálok össze, az minden lesz, csak szép és értékes nem.” Megértelek. Én sem az a típus vagyok, aki a szeretet erejével összevarr egy patchworktakarót, vagy horgol egy pulcsit. De kézzel készített ajándékot nem csak az adhat, aki kézügyesen született: nekünk, többieknek ott vannak a gasztroajándékok. Ha meg tudnám találni az ehhez szükséges időt, kicsiknek forrócsoki-pálcát csinálnék, tiniknek karamellkrémet, felnőtteknek fűszeres-almás likőrt, nagymamakorúaknak pedig zserbógolyót. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek