Ez a szerv sokkal gyorsabban öregszik, mint a többi, és nem tudjuk az okát

GettyImages-726773891

Csak négy másik emlősnél figyelhető meg a természetben hasonló jelenség, a kutatók megpróbálnak utánajárni az okoknak.

Egy nő termékenységének meghosszabbítása az életét is meghosszabbíthatja – derült ki egy friss kutatásból. A meddőségi kezelések ugyanakkor növelik a szív- és terhességi szövődmények kockázatát – teszik hozzá a tanulmányban.

„A petefészkek nagyon furcsák, nagyon különösek az emberi test többi részéhez képest. Úgy gondolhatunk rájuk, mint az emberi öregedés felgyorsított modelljére” – mondta Jennifer Garrison, a kaliforniai Buck Öregedéskutató Intézet adjunktusa.

„Amikor egy nő a 20-as évei végén vagy a 30-as évei elején jár, a többi szövete a csúcsteljesítményen működik, de petefészkei már az öregedés nyilvánvaló jeleit mutatják” – jelentette ki Garrison egy előadáson.

A szakember azt is kiemelte: az elöregedett petefészkek következményei túlmutatnak a termékenységen, különösen a menopauza idején, abban az időszakban, amikor a menstruációs ciklus megszűnik.

„Amikor a petefészkek leállnak a menopauza miatt, abbahagyják az általános egészség szempontjából fontos hormonok koktéljának előállítását”

– folytatta Garrison. „Mindez még egészséges nőknél is drámaian növeli a stroke, a szívbetegség, a kognitív hanyatlás, az álmatlanság, a csontritkulás, a súlygyarapodás, az ízületi gyulladás kockázatát – ezek orvosilag megállapított tények.”

Van még más is a természet tarsolyában. Az Észak-Amerikai Menopauza Társaság adatai szerint a természetes menopauza átlagos életkora 51 év.

„A tanulmányok azt mutatják, hogy azok a nők, akiket később ér el a menopauza, hajlamosak tovább élni, és jobban képesek helyreállítani DNS-üket is” – hangsúlyozta Garrison. „A 40 éves koruk előtt természetes menopauzán átesett nők kétszer nagyobb valószínűséggel halnak meg korábban, mint azok a nők, akik természetes menopauzán mennek keresztül 50 és 54 éves koruk között.”

A petefészkek természetes működésének meghosszabbítása lehet a cél
A petefészkek természetes működésének meghosszabbítása lehet a célColin Hawkins / Getty Images Hungary

Mi lenne, ha a tudomány megtanulná lassítani a petefészkek öregedésének ütemét?

„Az mindent megváltoztató esemény lenne, igaz? A nők paritást és választási lehetőséget kapnának a reproduktív döntéseikben, és felhatalmazást kapnának arra, hogy irányítsák életüket” – húzta alá Garrison. „Ugyanakkor késleltethetnénk ezeknek az életkorral összefüggő betegségeknek a megjelenését, és remélhetőleg meghosszabbíthatnánk az életet.”

Szakértők szerint a petefészkek több mint kétszer olyan gyorsan öregszenek, mint az összes többi szövet és szerv.

„Ez az oka annak, hogy a terhes nők bármilyen környezeti expozíciója több generációra is hatással van. Nemcsak a nőt és a magzatot érinti, hanem generációkon át terjed” – mondta Francesca Duncan reproduktív kutató, a Northwestern Egyetem Feinberg Orvostudományi Karának szülészeti és nőgyógyászati adjunktusa.

Hozzátette: a méhen belüli petesejtek tömeges elvesztése az állatvilág nagy részében előfordul. Egyes kutatók szerint ez normális a magzat növekedésében vagy fejlődésében. Mire az emberek elérik a pubertást, már csak körülbelül 300 000-400 000 éretlen pete marad. „A petefészek valószínűleg az egyetlen szerv, amely az első használat előtt elkezdi elveszíteni a funkcióját” – mondta Duncan.

Miért fordul elő felgyorsult öregedés?

A szakember azt mondja, nem ismerjük az okokat, ami elsősorban a reproduktív kutatás finanszírozásának hiányára vezethető vissza. Aztán ott van az a tény, hogy a kutatási vizsgálatok általában figyelmen kívül hagyták a nőket. Mára ez megváltozott. 2017-ben az Országos Egészségügyi Intézet módosítást adott ki a nők és a kisebbségek klinikai vizsgálatokba való bevonására vonatkozó irányelveiről. 

Míg a termékenység meghosszabbítása a kutatás egyik eredménye lehet ezen a területen, a tudósok egyelőre nem próbálnak segíteni azon, hogy az 50-es, 60-as és 70-es éveikben élő emberek természetes úton eshessenek teherbe – mondta dr. Kara Goldman, a Northwestern's Feinberg School szülész-nőgyógyász docense. 

Ez egy teljesen felelőtlen és végső soron túlságosan rövidlátó cél lenne. A menopauza egészségre gyakorolt hatásai megelőzésének legjobb módja a petefészkek természetes működésének meghosszabbítása” – zárta Goldman.

Vajon miért csökken ilyen ütemben az életkorral a termékenység lehetősége?
Vajon miért csökken ilyen ütemben az életkorral a termékenység lehetősége?10'000 Hours / Getty Images Hungary

Az alapvető kérdésekre válaszok kellenek

Befektetők segítségével Garrison elindított egy szervezetet, mely kutatásokat finanszíroz a petefészkek felgyorsult öregedésének hátterében álló okok feltárásának felgyorsítása érdekében.

Mivel a tudomány keveset tud a női reproduktív ciklusról, a kutatást kénytelenek az alapokkal kezdeni.

Mi az alapvető oka annak, hogy a termékenység lehetősége az életkorral ilyen ütemben csökken? Nem tudjuk a választ rá” – mondta. „A természetes menopauza bekövetkezésének időpontja egyéni szinten nagyon változó, és nem tudjuk, miért.”

Valójában a tudomány még azt sem érti, hogy az emberek egyáltalán miért mennek át a menopauzán. Csak négy másik emlős – kardszárnyú delfinek (orkák), rövidúszójú pilótabálnák, beluga bálnák és narválok – fejezik be menstruációs ciklusukat, és élnek még jó ideig a szaporodási képesség elvesztése után.

„Miért korrelál egy nő reproduktív időtartama teljes élettartamával? Még a menopauzán később áteső nők testvérei is általában tovább élnek” – tette hozzá Garrison. „Van ott egy genetikai összetevő, ami egyértelműen nagyon fontos, és egyáltalán nem értjük” – vetette fel a tudós a téma egyik legfontosabb kérdését. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra