Ennyire veszélyesek a szívre az olajban sült ételek: konkrét számokat közölt egy új kutatás

Azt tudjuk, hogy a bő zsiradékban rántott ételek nem tesznek jót a szív egészségének. Egy friss kutatás megpróbálta számszerűsíteni ezt a tényt.

A kínai Sencseni Egyetem kutatói 17 korábbi tanulmány eredményeit összesítették, melyek a rántott húsok és más, bő olajban sült ételeknek a szívre és az érrendszerre mért káros hatását vizsgálták. A Heart folyóiratban publikált kutatásról a Harvard Medical School oldala számolt be.

Már kis mennyiségben is káros

A metaanalízis során vizsgált kutatásokban a szívroham, az érszűkület, a szívelégtelenség és a stroke előfordulását vetették össze az alanyok étkezései szokásaival, összesen több mint félmillió személy adatai alapján. A szakemberek emellett hat másik tanulmányt is átnéztek, melyek a szív- és érrendszeri betegségek okozta korai elhalálozás és a rántott ételek fogyasztásának esetleges kapcsolatát vizsgálták, további 750 ezer személy adataival bővítve az összehasonlító vizsgálatot.

Nem tesz jót a szívednek a rántott hús.
Nem tesz jót a szívednek a rántott hús.Fudio / Getty Images Hungary

Az eredmények azt mutatják, hogy az olajban sült ételek már kis mennyiségben is károsak: már heti 114 gramm olajban sült étel elfogyasztása is 3 százalékkal növeli szív- és érrendszeri problémák kialakulásának kockázatát, és természetesen minél többször eszik valaki ilyet, annál veszélyeztetettebbé válik. A legtöbb olajban sült ételt fogyasztók esetében 28 százalékkal nagyobb volt a szívbetegség veszélye, mint azoknál, akik a legkevesebb rántott húst vagy hasonló ételt ették. Az előbbi csoportba tartozóknak 22 százalékkal nagyobb a kockázata a szívkoszorúér-betegségre és 37 százalékkal a szívelégtelenségre, mint az utóbbiaknak.

Az olajban sült ételek fogyasztása és a korai elhalálozás között nem találtak ennyire egyértelmű összefüggést a tudósok, akik hangsúlyozzák, hogy kutatásuk nem konkrét megfigyelésen, hanem pusztán statisztikai adatok vizsgálatán alapult.

A bő zsiradékban sült ételek több szempontból is veszélyesek: növelik az elhízás veszélyét, ami a szív- és érrendszeri bajok egyik legnagyobb rizikófaktora, továbbá növelik a koleszterinszintet és transzzsírsavak mennyiségét a vérben, és könnyen beindítják, illetve fokozzák a gyulladásos folyamatokat is. Az olajban sült ételek sótartalma is általában igen magas, ami szintén fokozza a szívproblémák kockázatát. Általánosságban elmondható, hogy a növényi olajban sült ételek még mindig kevésbé veszélyesek, mint az állati zsiradékkal készültek.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek