Dr. Justin Lehmiller blogjáról sokszor hoztunk már a szexualitással kapcsolatos izgalmas témát. Ez alkalommal ő is utánközöl: Rachel Grossnak, a Scientific American egyik szerzőjének videóját osztja meg közönségével. És milyen jól teszi! A videó nemcsak rövid történeti áttekintést nyújt arról, melyik korban mit (nem) tudtak a csiklóról, de abban is segít, hogy jobban megértsük a női öröm természetét – ma.
Tudtad például, hogy a csikló nemhogy nem borsónyi méretű és alakú, de inkább harangszerű és csaknem tíz centire benyúlik a női testbe? Emellett pedig kapcsolatban van csaknem az összes altesti szervvel? Hát azt, hogy a G-pontként emlegetett terület sem független tőle, és hogy bármilyen stimuláció hatására is sikerül elérni, a női örömnek mindig a csiklóhoz van köze? Na, figyelj!
Miért tudunk olyan keveset a csiklóról?
Korábban írtunk már róla, hogy a nyugati kultúrákban egészen a közelmúltig a férfiak működése volt a kiindulási alap, amikor a szexualitást próbálták megérteni. A férfiak öröme egyfajta norma volt, az ettől sok téren eltérő női szex pedig inkább furcsaságnak, különlegességnek tűnt. Emellett a csikló félreismeréséhez (helyesebben meg nem értéséhez) vezetett az az egyszerű gyakorlati tény is, hogy a férfiak külső nemi szervei első pillantásra is szembeötlőek, jól láthatók, míg a nők esetében sokkal több dolog van a felszín alatt. A csikló esetében több mint kilencven százalék! Bizony, a „kis bigyó”, amire legtöbbször csiklóként hivatkozunk, csak a jéghegy csúcsa! Nem csoda, hogy évszázadokon át alig tudtunk valamit erről a szervről. Lássuk, miről maradtunk le addig, míg csak a felszínt kapirgáltuk!
Nem is bogyó!
Az első, és a dolgokat tényleg új megvilágításba helyező új infó, hogy a csikló formája inkább hasonlít harangra, pingvinre vagy valamilyen különös űrhajóra, de még egy péniszre is, mint borsóra. Amit borsószerű valamiként azonosítunk, vagyis az a rész, amit szabad szemmel is látunk, tulajdonképpen a csikló makkja, és hasonlóan aránylik a csikló egészéhez, mint a férfiak makkja a péniszükhöz. Így már rögtön kevésbé tűnik igazságtalannak az a már-már közhelyszámba menő adat, hogy a csikló mintegy 8000 idegvégződése 2-3-szor több, mint amennyivel a pénisz el van látva. Persze így sem fair, de mégsem arról van szó, hogy huszadakkora helyen összpontosul a 2-3-szor nagyobb gyönyör.
Mindennel összefügg!
Bár a csiklóra sokáig a női öröm szinte elszigetelt varázsgombjaként gondoltak, a valóságban nagyon is szoros kapcsolatban van a női szaporítószervek mindegyikével. Mivel csaknem 10 centi hosszan benyúlik a női testbe, nagyon nagy hatással van az örömérzetre akkor is, ha éppen behatolásos szexről van szó, és közvetve csiklóingerlés történik a szeméremajkak kézzel vagy szájjal történő ingerlésekor is.
Egy kis történet
A (női) anatómiával kapcsolatban sokáig sötétben tapogatózott az orvostudomány, elsősorban azért, mert nemcsak a modern képalkotó eljárásokra, de a rendszeres boncolásokra is sokat kellett várni, így csak a szemmel látható dolgokból lehetett kiindulni. Az orvostudomány atyjaként is emlegetett Hippokratész figyelmét már felkeltette a női külső nemi szervnek ez a különleges területe, majd egy másik nagy gyógyító, Galénosz is kitüntető figyelmet fordított a női szaporítószervekre. Legalábbis azok bizonyos részeire. Bár Galénosz úttörő volt abban, hogy valahogyan párhuzamba állítsa a női és férfi nemi szerveket, a csikló és a pénisz ma már nagyon is világos hasonlóságára nem jött rá. A női külső és belső nemi szerveket a pénisz inverzének írta le, melyben a hüvely a pénisznek, a petefészkek pedig a herezacskóknak feleltethetők meg. Annyira a hüvelyre és a belső nemi szervekre fókuszált, hogy a csiklóról teljesen meg is feledkezett. Ennek a hozzáállásnak sajnos nagy hatása volt a későbbi korok orvostudományára is: egészen a 16. századig nem sok újat tudott meg az emberiség a csiklóról, és hosszú évszázadokig úgy gondolt rá, mint fejletlen és jobbára hasznavehetetlen szervre.
Az első áttörést a felfedezések kora, a 16-17. század hozta el. Ebben az időszakban az emberi test iránt is élénk tudományos érdeklődés bontakozott ki, gyakoriak lettek a boncolások, amelyek már jóval közelebb vittek az emberi test felépítésének megértéséhez. Realdo Colombo már fontos szervként hivatkozott a csiklóra, a romantikus Amor Veneris (Vénusz szerelme) nevet adta neki, és fel is fedezte, milyen funkciója van ennek a szervnek. Az első valósághű rajzok ugyanakkor csak jóval később, az 1800-as évek közepén készültek el egy német anatómus, Georg Kobelt jóvoltából.
1920 körül aztán Sigmund Freud is hozzászólt a témához – igaz, szokatlan korszerűtlenséggel. Ő úgy gondolta ugyanis, hogy a csikló „infantilis szerv”, és az érett, felnőtt nőnek az öröme át kell, hogy tevődjön innen a hüvelyre. Ezek a megállapítások amellett, hogy teljesen tudománytalanok voltak, hosszú időre meghatározták azt, ahogyan a női örömről gondolkodtunk: az úgynevezett hüvelyi orgazmust magasabb rendűként határozva meg a csiklóorgazmushoz képest.
És végre itt a huszadik század
Na jó, a 20. és a 21. fordulója. Az 1900-as évek végére már egészen sok ismeretünk volt a csiklóról, de ezek inkább elszigetelten voltak jelen, nem állnak össze egy átlátható rendszerbe. Voltak a rajzok még bő száz évvel korábbról, volt tudásunk arról, hogy a női örömben milyen nagy szerepe van a „varázsgombnak”, és volt néhány MRI-felvétel is – igaz, egyik sem izgalmi állapotban mutatta be a csiklót. Az 1990-es években egy ausztrál kutató, bizonyos Helen O’Connell gondolta úgy, hogy ideje továbblépni. Ő és kutatótársai voltak az elsők, akik izgalmi állapotban lévő csiklókról készítettek MRI-felvételeket. A felvételek és a hozzájuk tartozó kutatások, melyeknek eredményeit 2005-ben publikálták, alapjaiban változtatták meg a csiklóval kapcsolatos addigi tudásunkat.
Mi is van akkor a csiklóval?
Kiderült, hogy a csikló legalább tízszer nagyobb, mint azt a legtöbben gondolni szokták, és nagyon szoros összeköttetésben van a medencefenék izmaival, a hüvellyel, a húgyhólyaggal is. Olyannyira, hogy talán helyesebb nem is csiklóként, hanem csiklókomplexumként hivatkozni erre a területre. Ráadásul a korábban G-pontként ismert, a „hüvely hátsó falánál lévő” pont is a csiklóhoz kapcsolható, vagyis a „velőtrázó”, „eget rengető” G-pontos orgazmusokért is a csiklónak lehet köszönetet mondani.
Azt már régóta tudjuk, hogy a nők nagyobb részének nincs csak úgy vaginális orgazmusa: 18 százalékukra jellemző csak az, hogy el tudnak menni pusztán a közösüléstől. A csikló felépítésének jobb megismerésével az is kiderült, hogy valójában minden orgazmus csiklóeredetű. Mindegy, hol érezzük, az érzés, ugyanonnan jön. O’Connell és munkatársai azóta sem állnak meg: nemzetközi ismeretterjesztő munkát végeznek annak érdekében, hogy nők és férfiak is jobban megismerjék ezt a testrészt.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Erre – mondja O’Connell – igen nagy szükség van egy olyan korban, amikor egy nő minden további nélkül képes többé-kevésbé pontos rajzot készíteni egy péniszről, de igencsak zavarba jön, ha saját szexuális örömének meghatározó szervét kell lerajzolnia.
És most?
Akár nőként, akár férfiként olvastad a fentieket, a jövőben talán másképp gondolsz majd a csiklóra, és közelebb kerülsz ahhoz, hogy megértsd a saját vagy a társad szexualitását. Így van?
