Cigizhetek-e a saját erkélyemen? Most kiderül!

A társasházi élet egyik legnehezebb kérdése kétségkívül az, hogyan ápoljunk jó viszonyt a szomszédokkal. Hiszen annyi mindenen össze lehet veszni, a szelektív hulladékgyűjtéstől kezdve a kisállattartáson keresztül az erkélyen való dohányzásig.

A nyári melegben az sem ritka, hogy az egyik erkélyről átszáll a cigifüst a másikra, így sokan vannak, akiket zavar a hozzájuk áramló füst. De mit lehet ilyenkor tenni? Egy korábbi cikkünk járta körül a témát, olvasóink pedig a Facebookon osztották meg a véleményüket.

Nehéz kérdés

A kérdésre, miszerint dohányozhat-e az ember a saját erkélyén, majdnem 3000 szavazat érkezett, a válaszadók 55 százaléka szerint pedig semmi gond nincs azzal, ha valaki az erkélyen cigizik. Megosztó tehát a kérdés, de akiket zavar a füst, alapvetően azok sem gondolják, hogy a tiltás lenne a megoldás.

„Én nem dohányzom, és a családban senki sem. Függetlenül attól, hogy utálom a felszálló bagószagot és bármilyen szagot, mindenkinek joga van a saját lakásában (és erkélyén is) bagózni. Undorító, de ez így van, és nem hiszem, hogy ezt tiltani lehetne.”

„Ez egy rossz szokás, tény. Büdös is, igen. Fél életemben dohányoztam, és néha még ma is rágyújtok, de sosem szerettem a cigiszagot. Viszont ha valaki kimegy a saját erkélyére cigizni, tehesse már meg. Minimális tolerancia már megint. Az alsó szomszédunk annyit dohányzik, hogy bűzlik tőle a lépcsőház, de most komolyan, törjem rá az ajtót, hogy azonnal szokjon le? Ami gáz viszont, ha gyerek mellett folyamatosan dohányoznak a lakásban, és úgy nő fel szerencsétlen. Az jó kérdés, hogy akkor mi van, ha az én lakásomban lévő gyerekszobába száll be alulról egész nap a füst. Gondolom, valami kompromisszumra csak lehet jutni.”

Inkább csak a négy fal között?
Inkább csak a négy fal között?Marjan_Apostolovic / Getty Images Hungary

Vannak azonban, akiket dohányosként sem hagy hidegen, hogy mi a helyzet a nem dohányzó szomszédokkal, azonban megtalálni a jó megoldást még így is kihívást jelent:

„Ez nagyon nehéz kérdés. Én dohányzom, albérletben élek (emiatt a benti cigizés elvi okokból nem jön szóba) és mai napig kényelmetlenül érzem magam, ha rágyújtok. Mert jogom van cigizni az erkélyen, de mégis zavar, ha másoknak kell szagolnia. Emiatt megkötéseket is adok magamnak, például csak másfél óránként gyújtok rá, holott ennél gyakrabban néha jobban esne. De nem teszem, mert frusztrál, annak ellenére, hogy a haverjaim a »te erkélyed, azt csinálsz, amit akarsz« elv mellett érvelnek. Beszereztem olyan hamust, ami zárható, így a hamut sem viszi sehova a szél. Annak ellenére, hogy amennyi füstöt bevihet egy szomszédos lakásba a szél, annak egészségkárosító hatásával szkeptikus vagyok, tökre megértem, hogy büdös és kellemetlen. Ráadásul nagyon jó a lakóközösség, nekem nem is lehet okom panaszra.”

„Az a helyzet, hogy mint minden, ez sem fekete vagy fehér. Ha alkalmanként gyújt rá valaki a lakásod melletti erkélyen, akkor a legtöbb ember nem is szól egy szót sem. De ha nem tudsz az erkélyeden 10 percet kint lenni anélkül, hogy a szomszédból ne hallatszana a kattanás és aztán már érzed is a szagot, az azért már nem egy szimpla »ugyan, toleráljunk már a másiknak egy keveset« szitu. Régebben dohányoztam én is, és elképzelni sem tudtam, hogy ha megérinti az embert egy kis füst, akkor azon miért kell úgy fennakadni. Ma már értem, baromi sokáig érződik a füst, az egész nap kint száradó ruháimon is érzem, pedig azt gondolná az ember, hogy kint kiszellőzik, és hát a szél majd kifújja. Hát nem. És annak sem örülök, hogy gyakran a kisfiam szobájában is érzem, nyáron mégsem alhat csukott ablaknál. Ha nem 10 percenként jársz ki bagózni, akkor a kutya sem fog vele törődni, de azt nem hagyhatod figyelmen kívül, hogy ha panaszkodnak rá, mert aki asztmás, légzőszervi megbetegedésben szenved vagy szimplán csak gyerek, annak veszélyezteted az egészségét. Míg mondhatod, hogy az autó is büdös, és ez igaz is, de közlekedni muszáj, bagózni viszont nem. Arról nem is beszélve, hogy általában 1 autó szintén nem olyan büdös és nem járatod az erkély alatt 10 percet, de ha megnézel, mondjuk, csúcsidőben egy rakpartot, sok kicsi sokra megy. Képzeld magad elé a rakpartot, amikor egymás után szívod a cigiket az erkélyen, a másik meg nem tud kiteregetni vagy ablakot nyitni...”

Talán a megoldást ebben az esetben is az jelenti, ha megpróbáljuk megtalálni az arany középutat, érvényesítve az élni és élni hagyni örök érvényű igazságát. Ha kedvesen szólsz, hogy zavar a füst, biztos lehetsz benne, hogy kompromisszumkész lesz a kedves szomszéd is. Legközelebb megnézzük, mit gondolnak olvasóink, vajon kell-e bikinifelső egy óvodás kislányra a strandon.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek