9 tévhit az egészséges táplálkozásról

Táplálkozási epidemiológusként Karin Michels gyakran tart előadásokat, folytat nyilvános beszélgetéseket az egészséges táplálkozással kapcsolatban. Tapasztalatai szerint elég sok a széles körben elterjedt tévhit, ez pedig sokszor nem megfelelő, étrenddel kapcsolatos döntésekhez, változásokhoz vezet.

A közönségtől kapott visszajelzések alapján Michels arra következtet, hogy sokszor maguk a szakemberek sem adnak megfelelő, személyre szabott táplálkozási tanácsokat. A Knowridge Science Report számolt be a legszélesebb körben elterjedt tévhitekről.

Michels karrierje nagy részét annak vizsgálatával töltötte, hogyan optimalizálható az egészség a megfelelő táplálkozás segítségével. A UCLA Közegészségügyi Egyetem epidemiológiai osztályának professzora és elnöke szerint „a legtöbb ember szerint minden a géneken múlik, és legfeljebb azzal tudjuk az egészségünket befolyásolni, hogy nem dohányzunk, mozgunk, vagy egészségesen táplálkozunk”.

A legnépszerűbb mítoszokat igyekszünk most megcáfolni:

Csökkentsük a bevitt szénhidrátok mennyiségét

Az elmúlt években népszerűvé vált alacsony szénhidráttartalmú étrendre vonatkozóan Michels azt tanácsolja, hogy ne változtassuk meg a fogyasztott szénhidrátok arányát, inkább próbáljuk a finomított szénhidrátok és cukrok fogyasztását mérsékelni. Emellett érdemes növelni a teljes kiőrlésű gabonafélék bevitelét, erre jó megoldás lehet a kinoa, a zab, a rizs és a tészta is. Hacsak nincs intoleranciád, nem érdemes kerülni a glutént, hiszen ezzel értékes tápanyagoktól és rostoktól vonjuk meg a szervezetünket.

Helló, rostok és tápanyagok!
Helló, rostok és tápanyagok!margouillatphotos / Getty Images Hungary

Optimális az alacsony zsírtartalmú étrend

Sokak szerint jót tesz a szívnek, ha csökkentjük a zsírfogyasztást. Michels szerint egy átlagos amerikai étrenddel bevitt kalóriák egyharmadát teszik ki a különböző zsírok, ami elsőre soknak tűnhet, de ezen nem feltétlenül kell változtatni. Arra azonban érdemes figyelni, hogy milyen fajta zsírokat fogyasztunk, hiszen sokkal értékesebb a szervezet számára a telítetlen zsír, szemben a telített és transzzsírokkal, melyeket jobb, ha kerülünk. A telítetlen zsírok – például az olívaolaj, a repceolaj, a halak, diófélék vagy az avokádó – növelik a test HDL, azaz a „jó” koleszterinjét. Az állati eredetű táplálékokban, köztük a tejtermékekben is, sok a telített zsír, amely hajlamos növelni az LDL, úgynevezett „rossz” koleszterint. Fontos megjegyezni, hogy a sokak által egészségesnek hitt kókuszolaj is telített zsírt tartalmaz.

Nem csak finom, egészséges is!
Nem csak finom, egészséges is!ThitareeSarmkasat / Getty Images Hungary

Egészséges úgy élni, mint az őseink

A paleo étrend egy másik irányt képvisel. Eszerint a vadászó-gyűjtögető életmód alapján inkább az energiában gazdag vörös húsokat fogyasszuk, miközben a gabonákat kerüljük. Ezzel csak annyi a baj, hogy az évezredek során az emberek életvitele is megváltozott, tehát ahelyett, hogy egész nap mamutokat hajkurásznánk, legtöbben a számítógép előtt ülünk. Ahelyett, hogy a paleo trendet követnénk, a legjobb a kiegyensúlyozott étrendre törekedni, a vörös húsok fogyasztására pedig érdemes figyelni, hiszen az Egészségügyi Világszervezet azokat 2015-ben rákkeltőnek minősítette.

A vörös hús fontos vasforrás

Michels gyakran találkozik azzal az érvvel, hogy a vörös hús fogyasztása fontos a vashiány elkerülése érdekében. Azonban, amit sokan nem vesznek figyelembe, hogy a vörös húsból származó vas nagyban eltér a növényi forrásból szerzett, például hüvelyesekből és teljes kiőrlésű gabonából származó vastól. A vörös húsból származó vas növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát, a babban és a zöld leveles zöldségben található növényi vas ezért is sokkal egészségesebb. Sajnos a növényi zsírokat nehezebben köti meg a szervezetünk, így azokból érdemes minél többet fogyasztani, vagy mellette C-vitaminban gazdag táplálékokat magunkhoz venni, ezzel segítve a zsír felszívódását.

Nem is gondolnád, mennyi bennük a vas!
Nem is gondolnád, mennyi bennük a vas!syolacan / Getty Images Hungary

A kiegyensúlyozott étrend az összes szükséges tápanyagot tartalmazza

Michelst gyakran kérdezik a szükséges és megfelelő táplálékkiegészítőkről. Az egyetlen, amit ajánl, a D-vitamin. Az Egyesült Államok lakosságának közel kétharmada – főleg a hidegebb éghajlaton élők – D-vitamin-hiányos, erről sokan nem is tudnak. Bizonyos élelmiszerek ugyan tartalmazzák ezt a tápanyagot, de szinte lehetetlen kizárólag az étkezéseink alkalmával elegendőt juttatni a szervezetbe. Emellett mi is blokkoljuk a legjobb D-vitamin-forrást, amikor napvédő szereket használunk. Egyszerű megoldást jelent a problémára, ha elkezdünk D-vitamint szedni.

Az alkohol kerülendő

Egyesek szerint az alkohol kifejezetten egészségtelen, azonban ez a téma sem ennyire fekete vagy fehér. Az alkohol jótékony hatásai közé tartozik, hogy megtisztítja a koszorúereket, ez pedig segíthet megelőzni a koszorúér-betegségeket, főleg akkor, ha a családban fordult már elő hasonló. Fontos megtalálni az egyensúlyt, hiszen a túlzott alkoholfogyasztás számos probléma mellett a rák kialakulását is elősegítheti. Szakemberek azt javasolják, hogy korlátozzuk a fogyasztását.

A kávé egészségtelen

A kávé túlzott fogyasztása is rossz hatással lehet az egészségre, azonban emellett számos gyakori betegség kialakulását is gátolja. Ilyen például a cukorbetegség, valamint a prosztatarák.

Te a sör vagy a kávé mellett teszed le a voksodat?
Te a sör vagy a kávé mellett teszed le a voksodat?SonjaBK / Getty Images Hungary

Célszerű a kalciumot pótolni

A kalcium erősíti a csontokat, azonban Michels szerint érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni a D-vitamin pótlására. Kiegyensúlyozott táplálkozással megfelelő mennyiségű kalciumot viszünk a szervezetünkbe, a D-vitamin pedig még jobb hatással van csontjaink egészségére. Magasabb kalciumbevitelre jellemzően a gyerekeknek és a menopauza után lévő nőknek van szükségük, utóbbiaknak a csontritkulás megelőzésének érdekében. Pótlásra azonban nem feltétlenül van szükség, hiszen a változatos, kiegyensúlyozott étrend, illetve a táplálékkiegészítők minimális fogyasztása teljes mértékben tartalmazza a szükséges mennyiséget. Túlzásba esni nem érdemes, hiszen ez növeli a koszorúér-betegség kialakulásának kockázatát.

A tej jót tesz a szervezetnek

A tejről elterjedt, hogy egészséges, azonban Michels szerint ez nem feltétlenül igaz. A tehéntej alapvetően nem emberi fogyasztásra való, összetétele teljes mértékben különbözik az anyatejétől. A problémát részben az alkotja, hogy a hatékony tejtermelés érdekében a teheneket mesterségesen megtermékenyítik, így a lehető legtöbb időt töltik a vemhesség vagy a szoptatás állapotában. Ez azt jelenti, hogy az ösztrogén és a progeszteron terhességi hormonjainak jelentős része a tejbe kerül, ami többféle rák kialakulását is elősegíti. Jó megoldást jelenthetnek a növényi tejek, mint sokkal egészségesebb alternatívák.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek