A végzetes hiba, amit sokan már a kapcsolat legelején elkövetünk

Végzetes hiba elhallgatni, ha valami nincs ínyünkre, csak azért, mert nem akarunk belerondítani a bimbózó kapcsolatba.

A szerelem simán el tud vakítani minket annyira, hogy ne akarjuk észrevenni a másik kevésbé pozitív tulajdonságait és idegesítő szokásait. Másrészt az érzelmi elköteleződés és a kapcsolat fokozatos szilárdulása is hátráltathat minket abban, hogy szóvá tegyünk olyan dolgokat (például sorozatos késéseket), amik nézeteltéréshez vezethetnek. Sokszor pedig egyszerűen az okozza a bajt, hogy nem vagyunk tisztában a párkapcsolatok működésével. Vagy hogy azt hisszük, már semmi dolgunk az életben, ha egyszer megtaláltuk az igazit

„Amikor a beton még friss, akkor könnyen formálható, de miután megkeményedik, már nagyon nehéz alakítani azt. Ilyen egy párkapcsolat is: miután az elvárások, az adok-kapok játszmák, a különböző szerepek, a szokások és a napi ritmus rögzülnek, nem egyszerű újítani, változtatni azokon” – írja dr. Guy Winch a Psychology Today hasábjain. A pszichológus szerint amikor egy, a kapcsolat kezdeti szakaszában felmerülő problémát figyelmen kívül hagynak, az azt jelenti, hogy ami történt, az mindkét fél számára teljesen elfogadható és normális.

A kapcsolat elején szólj, ha változtatni akarsz
A kapcsolat elején szólj, ha változtatni akarszShutterstock

Korlátokra és szabályokra van szükség 

Ha nem akarjuk, hogy a számunkra kevésbé szimpatikus viselkedés vagy szokás mindennapjaink része legyen, nem elég észrevenni, szóvá is kell tenni a zavaró tényezőket. Íme, néhány tipp a pszichológustól, hogyan kezeljétek ezeket a helyzeteket:

1. Amikor nem egy egetverően nagy problémáról van szó, mégis kellemetlenül érint minket, és ezt szeretnénk a másik tudtára adni anélkül, hogy megsértenénk, próbáljuk megtalálni a megfelelő hangot. Amikor például késik a randiról, és elfelejt bocsánatot kérni, megkérdezhetjük: „Nagy volt a forgalom?”

2. Ha egy késésnél komolyabb dologról van szó, például az első vita alkalmával sértő dolgokat vág hozzád a partnered, akkor már egyértelműen a tudtára kell adni, hogy nem tűröd ezt a bánásmódot. Veszekedni szabad, és egy társas kapcsolatban fontos kifejezni gondolatainkat és érzéseinket, nem mindegy azonban, hogy ezt hogyan csináljuk.

3. Hiába jelezted a másik számára, hogy a verbális abúzusnak nincs helye a kapcsolatban, újra és újra megismétlődik a bántalmazás? A figyelmeztetésnek következetesnek és határozottnak kell lennie. „Egy újabb ilyen eset és vége.” És akármennyire is fáj a szakítás, nekünk is tartanunk kell magunkat ehhez a szabályhoz, különben csak további kínlódás vár ránk egy menthetetlen kapcsolatban.

Oszd meg másokkal is!
Mustra