18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Az átlagos péniszméretet évtizedek óta kutatják

Dr. Alfred Kinsey és az 1981 óta az ő nevét viselő Intézet még mindig megkerülhetetlen, ha az emberi szexualitás jön szóba. A Harvardon végzett biológus forradalmi módszerei és úttörő kérdésfeltevései alapjaiban változtatták meg azt, ahogyan a 20. század első felében a párkapcsolatról, házasságról, szexről gondolkodtak. Naná, hogy Kinsey nevéhez fűződik az átlagos péniszméretet meghatározni kívánó első vizsgálat is.

A Kinsey Intézet honlapján rövid összefoglaló található a több évtizedes vizsgálat eredményeiről, mi pedig annak néztünk utána, mit tudunk ma az átlagméretről.

Számít a méret?

Igen, de elsősorban a férfiaknak. Míg a nők számára nem feltétlenül a pénisz mérete határozza meg, hogy az adott partnerrel mennyire kielégítő a szex (vannak, akik számára a nagyobb több örömet okoz; vannak, akik szerint nincs különbség, sőt olyanok is, akik számára inkább kellemetlen, ha túl nagy), a férfiak olvasatában továbbra is a maszkulinitás fokmérője, és így az önértékelés egyik legfontosabb meghatározója ez.

Nagyobb hímvessző = férfiasabb férfi, sokak számára egyértelmű az összefüggés, és a kicsi(nek vélt) férfiasság súlyos önértékelési problémák okozója lehet, különösen egy olyan világban, ahol a pornó ebből a szempontból is irreális elvárásokkal tömi a fejeket.

Az, hogy mit tartunk a férfiasság méretéről, koronként és kultúránként is igen eltérő lehet. A termetes pénisz az ősi közösségekben a férfierő szimbóluma, a megtermékenyítő képesség jelzője volt, de az antik görög kultúra szobrain például épp a kisebb méret volt az ideál, a túlzottan szembeötlő fallikus szimbólumok inkább a mindent eltúlzó szatírjátékokban vagy más komikus ábrázolásmódokban jelentek meg.

És hogy a 20. század második felének embere mit gondolt a hímtag méretéről? Na, azt sokáig Kinsey vizsgálati eredményei határozták meg. 

Hogyan vizsgálódtak?

Kinsey és kutatótársai képeslapokat (igen, képeslapokat) adtak a résztvevőknek, és arra kérték őket, hogy a péniszük tövéhez érintve mérjék meg annak hosszát. A mérést otthon kellett elvégezniük. Nyugalmi és izgalmi állapotban egyaránt jelölni kellett a mért hosszt. A vizsgálatnak ebben a részében mintegy 2500 férfi vett részt.

Összesen viszont 4000 férfit interjúvoltak meg, és mindegyiküket megkérték, hogy egy mérőpálcán mutassák meg büszkeségük méretét. A számokat nem látták közben, tehát szemre kellett belőniük a hosszt, amit a kutatók később lemértek. (A meginterjúvolt férfiaknak több mint a fele részt vett a fentebb említett képeslapos mérésben is, esetükben az otthoni méricskélés nagyobb számokat adott ki.) A doktor életéből 2004-ben film is készült, Kinsey – Mindenki másképp csinálja címmel Liam Neeson főszereplésével. Ebben a jelentben épp a hóhért akasztják. 

Nyugalmi és erektált állapot

A kutatás egyik fontos felismerése volt, hogy az ernyedt állapotú pénisz méretéből nem tudunk pontosan következtetni a merev hímvessző hosszára és kerületére, mert a kisebb nemi szerv arányaiban nagyobb átalakuláson megy át erekció során – akár nagyságrendekkel is változhat a mérete.

Mennyi az annyi?

Kinsey mérési adatai alapján az átlagos pénisz hossza merev állapotban 12,7-16,5 centiméter, kerülete pedig 10-13 centiméter között volt. Összességében pedig a vizsgált férfiak döntő többségének péniszmérete teljesen elegendő volt a kielégítő szexuális élethez. 

Csak számok
Csak számokShutterstock

Van olyan, hogy túl kicsi?

Igen, de mikropénisszel a férfiak csak mintegy 0,6 százaléka rendelkezik, vagyis 1000 férfiből 6 küzd azzal a problémával, hogy férfiassága merev állapotban kisebb 7 centiméternél. Ezt a ritka kórképet tesztoszteronhiánnyal összefüggő fejlődési rendellenesség okozza, és általában már a születés után észrevehető. Rövid hormonkezeléssel általában elérhető némi növekvés, de jellemzően felnőttkorban is kisebb mérettel rendelkezik majd a mikropénisszel született férfi. A kezelés másik útja sebészi beavatkozás lehet.

Növelhetem a péniszem méretét vagy kerületét?

Nincs olyan (nem sebészeti) eljárás, amivel növelni lehet az altesti méreteket. A különböző péniszpumpák segíthetnek erősebb erekciót felállítani, de ettől nem várható tartós méretváltozás. Mivel a pénisz szivacsos szövetekből, nem pedig izomból épül fel, így izomerősítéssel sem lehet a méretén dolgozni, csakúgy, ahogy súlyok ráaggatásával és kígyómarásokkal sem. A sebészi beavatkozás ugyan okozhat számottevő változást, de fájdalmas sebképződéssel járhat, és akár erekciós problémákat is előidézhet.

Mit tegyek, ha úgy érzem, kicsi?

Először is ne ijedj meg! Kinsey vizsgálatait az elmúlt évtizedekben jócskán érte kritika is, egyrészt amiatt, mert a vizsgálatban a résztvevők „önbevallásos alapon” nyilatkoztak a péniszük méretéről, másrészt azért, mert egy viszonylag szűk kör: fehér egyetemista fiúk képezték a minta alapját.

Egy 2014-ben készült, több mint 15 000 főt bevonó vizsgálat alapján az átlagos pénisz mérete a Kinsey által megadott tól-ig skála alsó értékéhez van közelebb, 13,12 centiméter hosszú, és 11,66 centiméter kerületű. Sőt, más vizsgálatok szerint csak 12,5 centiméter az átlagos hossz.

És bár a férfiak mintegy 45 százaléka szeretne nagyobb péniszt (Maclemore például egy egész jó számot szentelt ennek a kívánalomnak), a női partnereket tényleg nem foglalkoztatja annyira ez a kérdés.

Egy amerikai felmérésben megkérdezett 75 nő közül 15 nyilatkozott úgy, hogy a kisebb pénisz problémát okoz a számukra, 55-en úgy, hogy a méretnek nincs igazán köze a szexuális életük minőségéhez és 5-en úgy, hogy volt már, hogy a túl nagy pénisz okozott számukra problémát.

A pénisz mérete tehát éppúgy nem mond el mindent a férfiasságról, mint ahogy nem egyedül a melltartó kosármérete határozza meg a nőiességet.  Emlékszem, hogy Jon Bon Jovi volt annyira magabiztos és férfias, hogy egy interjúban simán bevallja, nincs túl nagy neki, de arra nem, hogy ettől  kevésbé tűnt volna vonzónak

 

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra