E-cigire váltottál? És azt hiszed, kevésbé káros?

Ha erős dohányosként mindent kipróbáltál, mégsem sikerül leszoknod, lehet, hogy az e-cigarettában keresed a megváltást. Tény, hogy kevésbé büdös, és az is, hogy legalább nem égésterméket szívsz be. De hogy ártalmatlan lenne? Az egyáltalán nem biztos.

Amerikában a legfrissebb adatok szerint csaknem 11 millió felnőtt használ e-cigit. Bár ez a szám még mindig 27 millióval kevesebb, mint azoknak a száma, akik hagyományosan füstölnek, a régi vágású cigaretták piaca 2005 óta folyamatosan szűkül, míg a gőzösöké nagy ütemben növekszik. Nálunk is hasonló a helyzet. A szakértők szerint a tendencia oka az, hogy az emberek úgy tartják, az e-cigi egészségesebb és biztonságosabb, mint a régimódi. Hogy tényleg így van-e, azt a Prevention segít eldönteni.

Egyáltalán, mi ez az elektromos cigi?

Ezek a sima cigire, tollra, sőt USB-meghajtóra emlékeztető kis tárgyak ahelyett, hogy a hagyományos cigarettákhoz hasonlóan égetnék a dohányt, felmelegítenek egy nikotint is tartalmazó folyadékot, s az így keletkezett párát lélegzi be, aki szereti. Nagyjából így. 

„Olyan egyszer használatos, vagy utántöltő flakonnal és tartállyal, vagy egyszer használatos patronokkal utántölthető elektronikus termék, amely szipkán keresztül nikotintartalmú vagy nikotinmentes pára fogyasztását teszi lehetővé, vagy annak bármely alkatrésze, beleértve a patronokat, a tartályokat és a patron vagy tartály nélküli készüléket is” – mondja a vonatkozó törvény.

Sokan azt gondolják, hogy ez szinte olyan, mintha a vízgőzt inhalálnák, de ez távolról sincs így, mondja Robin Koval a Truth Initiative (egy nonprofit egészségügyi szervezet) vezetője. Ez a légkeverék egy sor káros anyagot tartalmaz. A legtöbb e-cigi tartalmazza a hagyományos cigaretták addiktív anyagát, a nikotint, emellett pedig különböző ízesítőket, dialectylt, egyéb illékony és rákkeltő anyagokat, nehézfémeket is – tudjuk meg a Centers for Disease Control and Preventiontől.

Mik a mellékhatásai és kockázatai az e-cigizésnek?

Mivel ezekhez a termékekhez nagyon sokféle kémiai anyagot lehet felhasználni, a kockázatok eltérőek lehetnek egyes márkák esetében. Ha ijesztgetni szeretnénk, a hígító alapanyag toulent vagy a propilén-glikolt emelnénk ki, mint rendszeresen előforduló e-cigi összetevőt – mondja Humberto Choi tüdőszakorvos. 

Utóbbit élelmiszerekben biztonsággal alkalmazzuk, de azt, hogy hogyan hat, ha belélegezzük, még nem vizsgálták érdemben. Mivel az e-cigikre nincs olyan szigorú termékszabályozás, mint például az élelmiszerekre, jelenleg jobban ismerjük egy zacskó Cheetos összetételét, mint az elektromos cigiét.

Sok adat hiányzik még.
Sok adat hiányzik még.Shutterstock

Mégis mi bajunk lehet?

Az a két dolog, hogy keveset tudunk az összetevőkről, és hogy eleve kevés az ebben a témában lefolytatott vizsgálat (hiszen csak 2006 óta vannak a piacon ezek a termékek), oda vezet, hogy nagyon keveset tudunk a kockázatokról. Annyi viszont biztos, hogy ha nem is tartalmaznak kátrányt, és hiányzik belőlük néhány más olyan rákkeltő anyag, ami a sima cigizéskor ott van, hatnak a szervezetünkre. Korábban már mi is írtunk arról, hogy az e-cigi sem kockázatmentes

Egyes kutatások például azt igazolták, hogy az e-cigi negatívan hat a keringési rendszerre. Egy több mint 69.000 felnőttet bevonó vizsgálatban azt találták, hogy a rendszeres gőzcigizés a duplájára emelte a szívroham kockázatát. Azok pedig, akik mindkettőt felváltva használták, ötször nagyobb veszélynek voltak kitéve.

Más tanulmányok a légzőrendszerre gyakorolt káros hatásra világítottak rá: az e-cigi növeli a bronchitis és a tüdőgyulladás kockázatát, valamint csökkenti a tüdő egyes immunsejtjeinek aktivitását. Az e-cigi már rövid távon ingerli a tüdőt, illetve gyulladást vált ki. Hosszú távú hatásával kapcsolatban pedig egyáltalán nem kecsegtető, hogy több karcinogén összetevője is van.

Okoz függőséget?

Nagyon is. A legnagyobb veszély az, hogy az e-cigarettáknak sokszor nagyon magas a nikotintartalmuk (az egyik amerikai termékből egy patronban van egy doboz hagyományos ciginek megfelelő mennyiség). Ráadásul ezzel a módszerrel a nikotin jobban és gyorsabban szívódik fel a szervezetben.

Van bármi, ami miatt érdemes inkább e-cigiznem, mint simán füstölnöm?

Sok olyan dohányos van, aki azért vált át e-cigire, hogy leszokjon, de egyelőre egymásnak ellentmondó tapasztalatok vannak arról, hogy ez mennyire hatékony, és ezeket az eszközöket egyelőre nem is fogadják el dohányzásról leszoktató módszerként.

2018-ban végeztek egy 10.000 fiatalabb embert bevonó vizsgálatot. A véletlenszerűen bevont fiatalokat arról kérdezték, hogy az elmúlt hónapban cigarettáztak-e. Azok között, akik cigarettáztak, kétszer magasabb volt az e-cigizők száma, vagyis nem a leszokás, inkább az e-cigire való átszokás a tendencia.

Ha már semmi más nem segít, az e-cigi bejöhet egyes pácienseknek, hogy letehessék a cigit, de a szakértők inkább olyan hagyományosabb leszoktató terápiákat ajánlanak, mint a különböző tapaszok és rágók.

Még messze vagyunk attól, hogy pontosan lássuk az e-cigizés hosszú távú káros hatásait. Azt mondjuk, legyél óvatos. Lehet, hogy ez tűnik a kisebb rossznak, de abban a hitben azért ne ringasd magad, hogy ártalmatlan.

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra