Ilyen gyakran kellene mosnod a törülköződ, ha nem akarod, hogy baj legyen

GettyImages-530019513

Miután megfürödtünk, tiszták vagyunk, szóval minek mossuk a törülközőt? Az álértetlenkedő kérdésre a válasz természetesen nem az, hogy a törülköző mosása teljesen felesleges, sőt.

Valójában nagyon is logikus, hogy a törülközőt jóval gyakrabban mosd ki, mint ahogyan azt most teszed. Amikor a frissítő zuhanyt követően átdörzsölöd tested, az elhalt bőrsejtek egy része is megmarad azon, de ez még csak az egyik oka annak, hogy gyakran cseréld a törülköződet. A másik az, hogy a hosszasan nedvesen maradó törülközőn a legkülönbözőbb mikroorganizmusok élnek vidáman, ezeket pedig nem szívesen látnád viszont a testeden.

Ilyen gyakran kell törülközőt mosnod

Ebből is következik az, hogy amíg egy törülközőt használsz, addig ügyelj arra, hogy az minden egyes mosakodás után ki tudjon száradni: az nem elég, ha hanyagul felakasztod valahova, így ugyanis nagyon sokáig tart, mire nem lesz már egyetlen nedves része sem az anyagnak. A törülközőszárító radiátorok nagy szolgálatot tehetnek annak érdekében, hogy törülköződ teljesen száraz legyen néhány órával a zuhanyzást követően.

Ez ugyanakkor nem változtat azon, hogy tele lesz elhalt sejttel, melyek bőröd felső rétegeiről válnak le dörzsölés közben: épp ezért minimum hetente egyszer ki kell mosnod azt.

A legszigorúbb ajánlások maximum 2-3 használatot tartanak még higiénikusnak, míg az engedékenyebbek négy napig, vagy akár egy teljes hétig is elfogadhatónak tartják, hogy az ember ugyanazt a törülközőt használja. Hét napnál többet ugyanakkor senki sem ajánl.

Csak akkor marad higiénikus a törülköződ, ha elég gyakran mosod
Csak akkor marad higiénikus a törülköződ, ha elég gyakran mosodOleg Breslavtsev / Getty Images Hungary

De van, hogy ez sem elég

Vannak ugyanakkor olyan körülmények, amelyek ellehetetlenítik azt, hogy a törülközőt újra használd – már ha ragaszkodsz a higiéniához és bőröd egészségéhez. Ezek a következők:

  • A törülköző nem tud kiszáradni két mosakodás közt.
  • Valamilyen testnedv került a törülközőre.
  • Az edzőteremben használt törülköződet begyűrted a táskádba, miután izzadságot és vizet is töröltél vele.
  • Ekcémára hajlamos a bőröd.

Arra is oda kell figyelni, hogy ha használsz mosakodókesztyűt, akkor azt már egyetlen zuhanyzás után a szennyesbe kell tenned, és mihamarabb ki kell mosnod.

Tippek mosáshoz

Hogy mi történik, ha nem tartod magad ehhez? Nos, a vírusok, a baktériumok és a gombák is átadhatók egy szennyezett törülközővel, ilyesmit pedig biztosan nem akarsz a fürdődben tárolni. Ugyanezen okból kifolyólag ne is használj közös törülközőt valakivel, aki beteg, vagy akit nem ismersz.

Az se mindegy, hogyan mosod
Az se mindegy, hogyan mosodAitor Diago / Getty Images Hungary

A törülközőmosással kapcsolatos további szabály, hogy ne tedd a szennyeskosárba még nedvesen, hanem előbb szárítsd meg, a mosáshoz pedig nincs szükséged fertőtlenítőre, anélkül is tiszta lesz ismét. Ha nem akarod tönkretenni a mosógéped, ne tömd tele törülközőkkel! Ha pedig egy törülköző rossz szagú, azonnal mosd ki, ehhez használhatsz ecetet is a helyzet javítására.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek