Ennyibe kerül most egy ingatlan a 4 évszakossá vált balatoni piacon

GettyImages-975823108

A budapesti ingatlanárak elszálltak, vagy csak sietnek felzárkózni az európai fővárosok árszintjéhez… Még a panellakások is gyorsan nyomukba szegődtek az elsőnek elhúzott belvárosi téglalakás, majd a Covid alatt felszökött agglomerációs övezeti kertesház- és nyaralóárak után. Na de már a magyar tenger mellett is találunk több millió forint fölötti m² árra apelláló ingatlant.

A Balaton északi és déli partja mindig is markánsan eltért egymástól, és nem csak a vízszintben. Aprócska társadalmunk, ahogy kutyások és macskások táborára oszlik, úgy vannak elkötelezett és megingathatatlan hívei az egyiknek és ugyanilyen radikálisan lojális rajongói a másiknak. Az északi és déli partnak egyaránt megvannak a legkurrensebb üdülővárosai, amelyek szintén más és más közönséget vonzanak elsősorban, de az közösnek látszik bennük, hogy az ingatlankereslet és -kínálat ezeken a területeken a legélénkebb és a legemelkedettebb is.

Déli part

A Balaton fővárosának is nevezett Siófok a maga 17 km hosszú partszakaszával, szórakozóhelyeivel, éttermeivel és hangulatos belvárosi tereivel, joggal vált az országon belüli turizmus második, Budapest utáni legkeresettebb úti céljává.

Siófok belvárosának esti látképe
Siófok belvárosának esti látképeGluckKMB / Getty Images Hungary

Ezt a népszerűséget a nyári fesztiválok néhányak szemében csak fokozzák, másokéban kevésbé, de Siófok attól még számukra is ikon marad. 

A siófoki ingatlanpiac pedig ennek megfelelően dübörög.

A megnövekedett érdeklődést és keresletet a kínálat igyekszik gyors ütemben kielégíteni. Bőven akad újonnan épülő, vízparti panorámával rendelkező, óriásteraszos, többszobás, luxuslakóparki ingatlan is, s még a panellakások is elég jól pörögnek. No, persze a négyzetméterárban akad némi differencia.

Siófoki panellakások

Kisebb méretű panellakáshoz egész jutányos áron lehet hozzájutni egyelőre, bár a budapesti trendekből kiindulva ezek árai is hamar felzárkózásnak indulnak majd. Jelenleg 6-700 000 forintos négyzetméteráron lehet efféle kisebb lakást vásárolni a Sió menti városban.

Siófok nagy előnye, hogy az autópályán a fővárosból egy óra alatt elérhető
Siófok nagy előnye, hogy az autópályán a fővárosból egy óra alatt elérhetőcsakisti / Getty Images Hungary

Siófoki luxuslakások

A panellakások kínálatát sokszorosan felülmúlja mind volumenben, mind árkategóriában a vízparti luxuslakóparkok lakásainak áradata, amelyek

legalább a másfél millió forintos négyzetméterártól indulnak, de nagyrészt közelebb vannak a kétmillió forinthoz négyzetméterenként.

Ezekhez persze dukál a balatoni panoráma, az extrém méretű terasz, és sok esetben a lakóparkhoz tartozó extra szolgáltatások is, medence, parkoló, portaszolgálat stb.

Az ehhez hasonló közeg állománya drasztikusan emelkedni látszik a déli part szinte teljes hosszában, hiszen Siófoktól Szántódon át Lelle vagy Fonyód mellett egész Fenyvesig gombamód nőnek ki a földből a hatalmas üveg tolóajtókkal a tó felé meredő teraszos, sokemeletes, vadonatúj épületek.

Északi part

A Balaton északi partjának fővárosaként emlegetett Balatonfüred a tó partjának egyben legrégebbi, s legpatinásabb üdülőhelye is. Emellett a város más címekkel is büszkélkedhet: ugyan a vendégéjszakák száma szerint lecsúszik a dobogóról, mégis Füred volt az első gyógy- és üdülőhelyi várossá nyilvánított településünk, és több mint három évtizede „A szőlő és a bor nemzetközi városa” cím büszke viselője is. Nagy hírét öregbíti többek között a lassan 200 éves hagyományra visszatekintő Anna-bál, valamint a tény, hogy Széchenyi István innen indította útjára az első balatoni gőzhajót, vagy éppen az, hogy Jókai Mór itt írta meg Az arany ember című művét.

A füredi szívszanatórium a betegeinek is luxusrehabilitációt kínál ezzel a látvánnyal
A füredi szívszanatórium a betegeinek is luxusrehabilitációt kínál ezzel a látvánnyalullstein bild / Getty Images Hungary

Füredi négyzetméterek

Ingatlanszempontból kevesebb szabad felhasználású területet kínál, a tópart menti területek mind csúcsra járatva vannak kihasználva folyamatosan meg-megújuló szállodákkal, éttermekkel, kikötővel, sétányokkal. Ennek ellenére, érdekes módon, szűkebb kínálatának árai nem magasabbak a siófoki áraknál, sőt, sok esetben el is maradnak a déli part kulcsrakész luxusrezidenciáinak áraitól. Jó, a panel néha 800 000 forint négyzetméterenként…

A patinás belváros ingatlanárai azért nem alacsonyak… Getty Images Hungary
A patinás belváros ingatlanárai azért nem alacsonyak… Getty Images Hungarygrafxart8888

A rekorder

Mindennek ellenére a legdrágább négyzetméterárat itt találtuk egy füredi, belvárosi, igen patinás környezetben lévő, történelemtől is átitatott kis lakásában, közel a tó vizéhez. A parányi lakás árából Siófokon is benevezhetnénk egy pár szobás, tetszetős teraszú lakásra, hiszen 165 millió forintból egy aprócskább már abból a kategóriából is kijön. Füreden egy nagyobb garzonnak megfelelőt kínálnak ennyiért, s ezzel a legdrágább négyzetméterárú ingatlan, amelyet ma a hirdetések között találtunk: a lakás több mint hárommillió forintos négyzetméterenkénti áron keresi új és feltehetően igen jómódú tulajdonosát.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek