Távozik az Indexről a Defacto is

2020. július 25., 16:23 Módosítva: 2020.07.27 00:02
1219

A Defacto jelen- és múltbeli szerkesztői szeretnék megköszönni az Index.hu-nak, hogy hosszú éveken át nyilvánosságot biztosított bejegyzéseinknek. Nélkülük elképzelhetetlen lett volna, hogy annyi olvasóhoz eljussunk, mint amennyihez végül eljutottunk. Külön köszönet jár Jenei Miklósnak a kapcsolattartásért és cikkeink gondozásáért.

A Defacto szerkesztői szerint a tényeket tiszteletben tartó, a közhatalmat ellenőrző és attól független újságírás össztársadalmi érdek és érték. Az Index.hu szerkesztőségének szinte egységes felmondása példamutató kiállás ezen értékek védelmében, mindamellett, hogy a munkaközösség kényszerű megszűnése egész Magyarország számára veszteség.

A Defacto anyagok integritása érdekében olyan internetes felülettel tudjuk csak elképzelni az együttműködést, amelynek működése konzisztens a fenti elvekkel. Az Index.hu esetében nem látjuk biztosítottnak ezt a feltételt a jövőre nézve, így más megjelenési lehetőséget fogunk keresni.

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kondor Péter, Lieli Róbert, Lindner Attila, Szeidl Ádám és Zawadowski Ádám, a London School of Economics, a University College London, és a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Mit tudott Napóleon, amit a kommunistak nem?

2020. június 4., 04:56 Módosítva: 2020.06.04 14:12
39

A napóleoni háborúk idején a francia piac védelme elősegítette az akkori csúcstechnológia, a gépesített gyapotfonal gyártás meghonosítását. Az iparpolitikának tehát komoly szerepe lehet bizonyos csúcstechnológiák meghonosításában.

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kondor Péter, Lieli Róbert, Lindner Attila, Szeidl Ádám és Zawadowski Ádám, a London School of Economics, a University College London, és a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

Dezinformáció korona idején

2020. május 3., 08:47 Módosítva: 2020.05.03 23:46
330
Van-e hatása az áldozatok számára, ha a tévé nem kezeli súlyának megfelelően a járvány jelentette fenyegetést? Egy friss tanulmány szerint a vírussal járó kockázatok elhallgatása számottevően növeli mind a megbetegedések, mind a halálos áldozatok számát.

A mostani koronavírus-járvány kétségkívül a világot ért legsúlyosabb közegészségügyi kihívás az 1918-as spanyolnátha óta. A vírus alig három hónap alatt milliókat fertőzött meg világszerte, és a regisztrált áldozatok száma 200 ezer közelében jár. Nem csoda, hogy a fejlett világ összes kormánya – komolyan véve a fenyegetést , szigorú intézkedésekkel igyekszik lassítani a vírus terjedését.

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kondor Péter, Lieli Róbert, Lindner Attila, Szeidl Ádám és Zawadowski Ádám, a London School of Economics, a University College London, és a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

Kínában már meg is mérték, hogyan hat a távmunka a termelékenységre

2020. április 26., 10:37 Módosítva: 2020.04.27 09:09
508

Az elmúlt hetek során a magyar lakosság egy jelentős része egyik napról a másikra arra kényszerült, hogy otthonról végezze a munkáját. Feltehetően sok olyan munkavállaló akad, aki amúgy is favorizálja az otthoni munkát, de eddig a cégek jelentős része ódzkodott a home office-tól. Részben ez utóbbinak köszönhető, hogy Magyarországon a foglalkoztatottak mindössze 2,3%-a dolgozott távmunkásként 2018-ban. Ezzel szemben Hollandiában a foglalkoztatottak majdnem 14%-a dolgozik otthonról.

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kondor Péter, Lieli Róbert, Lindner Attila, Szeidl Ádám és Zawadowski Ádám, a London School of Economics, a University College London, és a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

Sok ápoló kiesik most, mert a gyerekeikre kell vigyázniuk

Az iskolák bezárása illetve ügyeleti működésre állítása szükséges intézkedés volt. Fontos azonban a korlátozott gyerekfelügyelet fenntartása, anélkül ugyanis jelentősen csökkenhet az ápolói kapacitás is az intézkedés hatására. Számításaink szerint akár az ápolók egyharmadának is gondot okozhat gyerekeik elhelyezése. Fontos tehát a gyerekfelügyelet állami megszervezése vagy pénzbeli támogatása.

Hétfőtől hazánkban is zárva maradtak az iskolák és bezár az óvodák többsége is. A cél a koronavírus terjedésének lassítása. Ha nem lennének korlátozó intézkedések, a fertőzés terjedése elszabadulna, az egészségügyi ellátórendszer nem bírná a terhelést: nem lenne elegendő kórházi férőhely, orvos és ápoló. Jelenleg ez az egyik legnagyobb veszély.

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kondor Péter, Lieli Róbert, Lindner Attila, Szeidl Ádám és Zawadowski Ádám, a London School of Economics, a University College London, és a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

Mennyit érnek az iskolabezárások?

2020. március 10., 08:49 Módosítva: 2020.03.20 13:23
1609
Mi a hatása az iskolabezárásnak és a tömegközlekedés korlátozásának a vírusok terjedésére? Egy vezető közgazdasági lapban megjelent tanulmány szerint Franciaországban a szokásos tanévközi szüneteket követő néhány héten 20-30 százalékkal csökken az influenzafertőzések száma. Vasúti sztrájkok idején szintén lassabb terjednek a vírusok. Modellszimulációk szerint az egyszerű influenza esetén nem, de koronavírus-járvány esetén mindenképp megéri bezárni az iskolákat.

A koronavírus elleni küzdelem több országban is rendkívüli korlátozásokat hozott. Olaszországban és Iránban már napokkal ezelőtt az összes iskolát bezárták, a Lufthansa 7100 járatát törölte. Van értelmük ezeknek a korlátozásoknak, vagy már túl késő? Elkerülhető vagy legalább lassítható velük a járvány terjedése? Ha igen, milyen mértékben?

Mivel ritkán van szükség ilyen korlátozásokra, a hatásukat nem könnyű múltbeli adatokból megmérni. Ráadásul amikor már baj van, nehéz megbecsülni, hogy mondjuk egy iskolabezárás mennyit segít, különösen úgy, hogy gyakran egyszerre több intézkedéssel is próbálják fékezni a járványt. Normális időszakok vizsgálatából viszont sokat tanulhatunk a járványok terjedéséről.

Defacto

Tovább

Trianon mutatja, hogy a kereskedelem hasznos

2020. január 30., 05:00 Módosítva: 2020.01.30 15:11
148
Trianon visszavetette a városiasodást és a gazdasági fejlődést azokban a megyékben, amiket az új határ elvágott a kereskedelmi lehetőségeiktől. Intő jel ez a mai világban, amikor a világ számos részén a politikusok a kereskedelem korlátozására törekszenek.

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kondor Péter, Lieli Róbert, Lindner Attila, Szeidl Ádám és Zawadowski Ádám, a London School of Economics, a University College London, és a Közép-európai Egyetem kutatói.

Az Európai Unió egyik alapja a tagországok közötti egységes piac, ami az áruk és emberek szabad mozgását hivatott elősegíteni. A határok nélküli kereskedelem új kereskedelmi központok és városok kialakulásához vezethet, a városiasodásról vagy urbanizációról pedig számos  kutatás  megállapította, hogy felgyorsíthatja a gazdasági növekedést. Ezek az előnyök különösen fontosak lehetnek az olyan országokban, mint Magyarország, ahol történelmi okokból sok nagyváros fekszik az országhatárhoz közel.

Defacto

Tovább

Mekkora hatása lehetett a kopogtatásnak a választási eredményekre?

2020. január 12., 07:37 Módosítva: 2020.01.13 09:38
188
François Hollande 2012-es kampányán keresztül mutatjuk be, hogy a kopogtatás számít: Hollande első fordulós előnyének fele tudható be az aktivistáknak.

Az önkormányzati választások előtt ellenzéki aktivisták több ezer háztartáshoz jutottak el, olyanokhoz is, ahová  évtizedek óta nem kopogtattak  be politikai pártok. Lehetett ennek valós hatása a választási eredményekre?

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kondor Péter, Lieli Róbert, Lindner Attila, Szeidl Ádám és Zawadowski Ádám, a London School of Economics, a University College London, és a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

A munkamegosztás a gyerekvállalás legjobb ösztönzője

2019. november 16., 11:16 Módosítva: 2019.11.16 20:19
354

Mi befolyásolja egy társadalom termékenységi rátáját? Talán triviálisan hangzik, de az esetek döntő többségében a gyermekszületés első lépése, hogy egy partneri viszonyban lévő férfi-női pár nagyjából egyetértsen ebben a kérdésben. Az ENSZ és az Európai Unió által felügyelt Generations & Gender program keretein belül olyan felméréssorozat készült számos európai országban, amely lehetővé tette a kutatók számára , hogy jobban megértsék a párkapcsolaton belüli alkufolyamatok hatását a gyermekvállalási kedvre.

Bár a 11 európai országra kiterjedő kutatás Magyarországot nem foglalja magában, számos olyan eredmény adódik, amely igényt tarthat a magyar közpolitika figyelmére is. Először is, tényleg elég gyakori, hogy a gyerekvállalással kapcsolatos tervek eltérnek a párkapcsolatokban: a felmérésben szereplő párok 27,5%-ára volt igaz, hogy legalább az egyik tag szeretett volna rövid időn belül (még egy) gyereket, míg az ebben egyetértő párok aránya csak 16,8% volt.

Másodszor, nem túl meglepő módon, az egyet nem értés valóban gátja a gyerekvállalásnak. Ha az első gyerekről van szó, akkor az egyik partner ellenkezése ugyanolyan valószínűtlenné teszi, hogy három éven belül gyerekük lesz, mintha mindkét partner ellenezné azt. Az elsőt követő gyerekek esetén viszont egy fontos férfi-női aszimmetria figyelhető meg.

Amennyiben a férfi szeretne gyereket, a nő pedig nem, akkor a három éven belüli szülés valószínűsége statisztikailag nem nagyobb, mint az olyan pároknál, amelyek egyik tagja sem szeretne gyereket. Ha viszont a nő szeretne gyereket, a férfi pedig nem, a szülés valószínűsége akár 13 százalékponttal is megnőhet az előző viszonyítási alaphoz képest. Kissé leegyszerűsítve a dolgot: több gyermek vállalása sokkal inkább a nő, mintsem a férfi döntése.

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kondor Péter, Lieli Róbert, Lindner Attila, Szeidl Ádám és Zawadowski Ádám, a London School of Economics, a University College London, és a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

A női sebészorvosok karrierjük során az árral szemben úsznak

2019. augusztus 30., 05:18 Módosítva: 2019.08.30 09:49
360

A közgazdászok már régen kimutatták, hogy a nők és a férfiak eltérő bánásmódban részesülnek a munkapiacon, és a legtöbb fejlett országban egyre nagyobb figyelmet fordítanak a nemek közti egyenlőtlenségek (pl. felvételi esélyek) kiküszöbölésére. Egy új tanulmány arra nyújt bizonyítékot, hogy a nemek közti kettős mérce abban is megnyilvánul, miként értelmezzük egy adott személy munkával kapcsolatos kudarcait és sikereit. A férfiakkal összehasonlítva a nők kudarcait sokkal inkább tulajdonítjuk a szakmai képességek hiányának, semmint külső körülményeknek, míg sikerek esetében az aszimmetria pont ellenkező irányú.

A szóban forgó tanulmány különböző szakterületű orvosok közti szakmai kapcsolatok vizsgálatára épül az Egyesült Államokban. Az alapkérdés, hogy egy általános orvos (belgyógyász) milyen gyakorisággal utalja betegeit egy adott sebész specialistához. E döntés meghozatalakor a fő kritérium (ezt más kutatások is alátámasztják), hogy az utaló orvos mit gondol a fogadó sebész szakmai képességeiről. A „szakmai képesség” viszont nem egy könnyen mérhető dolog; az erről alkotott kép fokozatosan alakul ki a sebész által végrehajtott operációk eredményének függvényében. Azt várjuk, hogy egy különösen szerencsétlen kimenetel esetén (a páciens az operáció utáni pár napban meghal), az adott sebészhez történő utalások aránya csökken vagy stagnál, míg egy különösen jó kimenetel esetén (egy nagy kockázatú páciens felgyógyul), az utalások aránya növekszik.

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kondor Péter, Lieli Róbert, Lindner Attila, Szeidl Ádám és Zawadowski Ádám, a London School of Economics, a University College London, és a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

Az urambátyámvilág ára

2019. július 30., 12:59 Módosítva: 2019.07.31 15:31
3360
A legújabb kutatások szerint azok a társadalmak, ahol a kapcsolatoknak nagyobb szerepük van az előrejutásban, mint a tudásnak és szorgalomnak, kevésbé képesek alkalmazkodni a változásokhoz, mint meritokratikusabb versenytársaik. Ez előbb-utóbb gazdasági lemaradáshoz vezet.

„Magyarországon csak az jut előre, akinek vannak politikai kapcsolatai.” Egy tavaly megjelent kutatás szerint a magyarok túlnyomó többsége egyetért ezzel az állítással.

Nem meglepő, hogy visszavetheti az ország fejlődését, ha úgy érezzük, hogy a tudás és a szorgalom helyett a kapcsolatokat jutalmazza a rendszer. Miért dolgozzanak keményebben az alkalmazottak, ha úgysem őket léptetik elő? Miért képezzék magukat a fiatalok, ha ez nem segít abban, hogy a legjobb állasokat kapják meg? És ha valóban nem a legtehetségesebbek vezetik a hazai vállalatokat, mennyire várhatjuk, hogy a magyar gazdaság jól szerepel az egyre erősödő globális versenyben?

Zingales és Pellegrino, a Chicagói Egyetem és a UCLA kutatói arra voltak kíváncsiak új tanulmányukban, hogy mennyire meghatározó ez a hatás. Lemaradhat egy ország a többitől csak azért, mert kevésbé meritokratikus a berendezkedése? Vannak-e olyan időszakok a világgazdaságban, amikor az ilyen országok különösen nehéz helyzetbe kerülnek?

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kondor Péter, Lieli Róbert, Lindner Attila, Szeidl Ádám és Zawadowski Ádám, a London School of Economics, a University College London, és a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

Nem csoda kell az innovációhoz, hanem jól képzett dolgozók

633
A magyar növekedés és felzárkózás egyik fontos akadálya, hogy a magyar vállalatok kevés új terméket vagy eljárást vezetnek be, azaz keveset innoválnak. Az új technológiák működtetéséhez lényegesen több diplomás dolgozóra van szükség. Ezért a megfelelő mennyiségű magasan végzett dolgozó az innováció és ezen keresztül a gazdasági növekedés kulcsfeltétele.

A gazdaság technológiai fejlődését végső soron a vállalatok technológiai döntései és innovációi határozzák meg. A vállalati innováció tekintetében Magyarország már évtizedek óta sereghajtó Európában: miközben az Európai Unióban a vállalatok fele, Magyarországon csak a negyede végez bármilyen innovációs tevékenységet. Ez a rendkívül alacsony arány arra utal, hogy a magyar vállalatok nem akarnak, vagy nem képesek innoválni.

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kondor Péter, Lieli Róbert, Lindner Attila, Szeidl Ádám és Zawadowski Ádám, a London School of Economics, a University College London, és a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

Minél többet keresel, annál többet költ rád a tb

2019. május 8., 10:23 Módosítva: 2019.05.08 15:28
449
Általában azt várnánk, hogy a szegényebb, rosszabb egészségi állapotú dolgozókra költ többet a társadalombiztosítás (tb). A kereseti és az egészségügyi kiadási adatokat összekötve mégis arra jutunk, hogy a magasabb keresetűekre a tb is többet költ.

Ha befizetjük az egészségbiztosítási járulékot, amikor orvoshoz megyünk vagy kórházba kerülünk, az ellátás többnyire ingyenes, bár amikor gyógyszert váltunk ki a patikában, általában kell valamennyit fizetnünk. Sokan gondolhatják úgy, hogy egy ilyen rendszerben az átlagosan kevésbé jó egészségi állapotú szegényebb magyarokra költünk többet. Arra is van ok ugyanakkor, hogy a hozzáférés egyenlőtlenségei miatt aggódjunk: nem biztos, hogy egy nyíregyházi szakmunkás ugyanolyan ellátást kap, mint egy budapesti informatikus.

Új kutatásunkban azt vizsgáltuk, hogyan függenek össze a keresetek a tb egészségügyi kiadásaival. Arra jutottunk, hogy minél többet keres valaki, annál többet költ az egészségügyi ellátására a tb.

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kondor Péter, Lieli Róbert, Lindner Attila, Szeidl Ádám és Zawadowski Ádám, a London School of Economics, a University College London, és a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

Hiánycikk a munkaerő, de a fogyatékkal élők még így sem kellenek a cégeknek

2019. április 18., 04:55 Módosítva: 2019.04.18 11:37
1448

Előző bejegyzésünkben foglalkoztunk azzal, hogy itthon a megváltozott munkaképességű embereknek csak kis százaléka dolgozik. Kevesen tudják, de van egy törvény, ami kötelezi a 25 fő feletti munkaadókat, hogy foglalkoztassák őket. A szabályozás érdemben, 20-25 ezer fővel növeli a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását. A munkaadók többsége ugyanakkor még mindig inkább a rehabilitációs hozzájárulás megfizetését választja, annak ellenére, hogy ez a drágább megoldás. Az anyagi ösztönzés nem elég, többre van szükség.

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kondor Péter, Lieli Róbert, Lindner Attila, Szeidl Ádám és Zawadowski Ádám, a London School of Economics, a University College London, és a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

Miért ne dolgozhatna, aki fogyatékkal él?

2384
Itthon rengetegetet beszélünk a munkaerőhiányról. A megváltozott munkaképességű emberek munkapiaci helyzetéről viszonylag kevés szó esik, pedig Magyarország elég rosszul áll ezen a téren Európa többi országához viszonyítva. A megváltozott munkaképességű népesség aránya Magyarországon az EU átlag – 11% - körüli, viszont közülük sokkal kevesebben dolgoznak, mint máshol az EU-ban. Több tízezer főre tehető azok száma, akik megfelelő segítséggel tudnának dolgozni.

Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban nem szokatlan, hogy egy irodában kerekesszékes ügyintéző fogad vagy egy boltban egy enyhén értelmi fogyatékos alkalmazott tölti fel a polcokat. Ön hányszor tapasztal ilyet itthon? Bár van rá példa, de valószínűleg nem túl gyakran.

Nemzetközi szinten egyre erősebb a felismerés, hogy megfelelő támogatással a megváltozott munkaképességű emberek jelentős hányadát be lehet vonni a munkaerőpiacra, ezzel pedig mindenki nyer.

A munkavállalás javíthatja az érintettek egészségi és mentális állapotát, csökkenti a szegénység kockázatát, mérsékli az ellátásukból származó költségvetési terheket, és a magasabb foglalkoztatottság révén a gazdasági növekedésre is jótékonyan hat.

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kondor Péter, Lieli Róbert, Lindner Attila, Szeidl Ádám és Zawadowski Ádám, a London School of Economics, a University College London, és a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

A nyugdíj szellemi leépüléshez vezet?

2018. november 27., 12:17 Módosítva: 2018.11.27 19:16
503
”Use it or lose it!” azaz „Használd, különben elvész!” – mondja egy népszerű amerikai mondás arra, hogy az időskori szellemi leépülés, sőt egyesek szerint a demencia kialakulása is lassítható, ha nap mint nap végzünk az agyunknak kihívást jelentő feladatokat. Cikkünkben azt mutatjuk meg, hogy a nyugdíjrendszernek is jelentős hatása van az időskori szellemi képességekre.

Egy 2010-es tanulmányban a szellemi leépülés és a nyugdíjazási szabályok közti összefüggést vizsgálták, konkrétabban azt, hogy szellemileg frissebbek-e a 60-64 éves emberek azokban az országokban, ahol nehezebb korábban nyugdíjba menni. Az országok között ugyanis nagy különbségek vannak a nyugdíjba vonulás szabályaiban.

Míg például Franciaországban vagy Ausztriában könnyedén nyugdíjba mehet valaki a hatvanas évei elején kifizetésbeli veszteség nélkül, addig az USA-ban vagy Svédországban erre csak kevesen jogosultak. A szellemi képességeket egy egységes, az időskori szellemi leépülés vizsgálatára elfogadott memória teszttel mérték.

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői  Kézdi Gábor, Kondor Péter, Szeidl Ádám és Zawadowski Ádám, a University of Michigan, a London School of Economics és a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

A magyar tücsök és a svéd hangya

2018. november 14., 10:25 Módosítva: 2018.11.15 10:42
244

Politikusaink egyik kedvelt retorikai eszköze, hogy általános és magabiztos kijelentéseket tesznek a magyar emberek különleges „nemzeti karakteréről”. De létezhet-e ez a fogalom valamilyen tudományos értelemben? Egy közgazdászokból álló német kutatócsoport rangos folyóiratban publikált tanulmánya a világ 76 országában hasonlította össze a gazdasági szempontból fontos egyéni és társadalmi preferenciákat. A rengeteg érdekes eredményből azt mutatjuk be, hogy Magyarország hogyan viszonyul a világ többi részéhez türelem és kockázatvállalási hajlandóság szempontjából. Mindkét dimenzióban kivételesek vagyunk, de ennek nem feltétlenül kell örülni.

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői  Kézdi Gábor, Kondor Péter, Szeidl Ádám és Zawadowski Ádám, a University of Michigan, a London School of Economics és a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

Hová tart a világ?

2018. október 12., 12:10 Módosítva: 2018.10.12 19:18
133

Évtizedek óta nem voltak olyan erősek az bevándorlásellenes politikai mozgalmak Európában, mint napjainkban. 2015 óta a bevándorlás szabályozása talán a legvitatottabb téma a világpolitika egészében.

De vajon mi lenne a következménye Európa és a világ hosszú távú gazdasági fejlődésére, ha szigorítanák vagy könnyítenék a bevándorlást? 

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői  Kézdi Gábor, Kondor Péter, Szeidl Ádám és Zawadowski Ádám, a University of Michigan, a London School of Economics és a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

Működik-e a propaganda?

2018. augusztus 15., 13:34 Módosítva: 2018.08.16 08:39
363
Mekkora volt a propaganda szerepe a nácizmus felemelkedésében? Egy tanulmány megmutatja, hogy a náci párt támogatottsága szorosabban együtt mozgott a rádiópropaganda intenzitásával ott, ahol jobban lehetett venni a rádiójeleket. Ebből kiszámítható, hogy a náci propaganda nélkül Hitler koalíciója nem szerzett volna többséget 1933-ban. A propaganda a diktatúra támogatásának fennmaradásához is hozzájárult: Hitler hatalomra kerülése után több antiszemita cselekményt követtek el ott, ahol jobb volt a vétel.

Mi a propaganda hatása a demokratikus intézmények támogatottságára? És mi a propaganda szerepe egy diktatúrában? Ezeket a kérdéseket vizsgálja a két világháború közötti Németország kontextusában egy rangos folyóiratban megjelent  tanulmány.

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői  Kézdi Gábor, Kondor Péter, Szeidl Ádám és Zawadowski Ádám, a University of Michigan, a London School of Economics és a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

Több gyereke lesz a dolgozó anyának?

386
Világviszonylatban a fejlett országokban sokkal kevesebb gyerek születik. Európán belül viszont nem a fejlettség számít, hanem ott van több gyermek, ahol a nők nagyobb arányban dolgoznak.

A választások után a kormány a termékenység növelését tűzte ki fő célként, a népességfogyás megállításának érdekében. Termékenység alatt azt értjük, hogy átlagosan hány szülés jut az adott országban egy szülőképes korú nőre. Ha a ki- és bevándorlástól eltekintünk, egy ország népességének fennmaradását legalább 2,1-es ráta biztosítja.

Az alacsony termékenység nem egyszerűen csak népességcsökkenést okoz, hanem a népesség elöregedéséhez vezet, így kevés dolgozó korú ember lát el egyre több időset, ami a nyugdíjrendszer és az egészségügyi rendszer fenntarthatóságát is veszélyezteti. Utánanézünk, hogy mely tényezők befolyásolják a termékenységet.

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői  Kézdi Gábor, Kondor Péter, Szeidl Ádám és Zawadowski Ádám, a University of Michigan, a London School of Economics és a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

Akkor most nő az államadósság, vagy csökken?

2018. május 31., 14:33 Módosítva: 2018.06.08 08:03
591

A Fidesz az elmúlt nyolc évben jóval kevesebb új adósságot vett fel, mint az MSZP-kormány hasonló gazdasági körülmények között. Míg az államadósság összességében a Fidesz alatt sem csökkent, a gazdaság teljesítőképességéhez képest sokat javult a helyzet, de még így is messze az áhított alacsony adósság.

Unalomig ismételt tény, hogy az MSZP- (2008-ig MSZP–SZDSZ-) kormány nyolc éve alatt az államadósság nőtt, míg a Fidesz nyolc éve alatt csökkent. Ezt sokan a Fidesz eredményeként könyvelik el, míg mások azt mondják, hogy csak a globális gazdasági környezet kedvezett a Fidesznek.

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői  Kézdi Gábor, Kondor Péter, Szeidl Ádám és Zawadowski Ádám, a University of Michigan, a London School of Economics és a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

Másképp néz a cigányokra, aki kipróbálta ezt a játékot

2018. március 9., 05:03 Módosítva: 2018.03.09 16:55
374
Csökkenti a magyar fiatalok romákkal szembeni előítéletességét, ha egy szerepjátékban megélik egy kisebbségi fiatal hányattatásait. Bónuszként a bevándorlókkal szemben is befogadóbbá válnak. Ha egyszer azt szeretnénk, hogy a jövő nemzedékei nyitottabbak és elfogadóbbak legyenek, ilyen eszközök segíthetnek.

A más csoportokhoz tartozókkal kapcsolatos előítéletek makacsul tartják magukat Magyarországon. A közvélemény/kutatások újra és újra megerősítik, hogy a magyar emberek nagy része gyakorlatilag mindenki iránt ellenséges, aki más színű, vagy vallású, vagy általában “idegen”, még akkor is, ha olyan csoportokról kérdezik őket, amelyek egyébként nem is léteznek .

Bár ehhez a közhangulathoz a kormány masszívan idegenellenes propagandája is hozzájárulhat, a kutatások szerint már korábban sem voltunk a tolerancia bajnokai. Az előítéletek legfontosabb célpontjai a bevándorlók mellett továbbra is a hazai romák. De vajon lehet-e csökkenteni ezeket az előítéleteket, ha akarjuk?

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői  Kézdi Gábor, Kondor Péter, Koren Miklós, Szeidl Ádám és Zawadowski Ádám, a University of Michigan, a London School of Economics és a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

Mikor érjük végre utol Németországot?

1870
A magyar gazdaság a többi visegrádi országnál sokkal lassabban zárkózik fel a némethez, és a jelenlegi ütemben 86 év alatt érné utol azt. A tipikus magyar háztartás jövedelme pedig egyáltalán nem zárkózik fel, hanem a németországi jövedelmek 40 százalékán stagnál. Ezekben a mutatókban nincs jelentős különbség a baloldali és a jobboldali magyar kormányok között.

Milyen volt a magyar gazdaság teljesítménye Németországhoz, illetve a visegrádi országokhoz képest az elmúlt négy politikai ciklusban?

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői  Kézdi Gábor, Kondor Péter, Koren Miklós, Szeidl Ádám és Zawadowski Ádám, a University of Michigan, a London School of Economics és a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

Fiatal magyar közgazdászra figyelnek a vezető amerikai lapok

2018. január 9., 05:15 Módosítva: 2018.01.09 23:21
472

Az utóbbi évtizedek egyik leglátványosabb gazdasági jelensége Kína integrálódása a globális termelésbe. A kínai gazdaság erősödésének egyik legfontosabb vetülete, hogy a globális nagyvállalatok termékeikhez szükséges alkatrészek egyre nagyobb hányada Kínában készül.

Nem véletlen, hogy egyre több közgazdasági kutatás foglalkozik ennek a folyamatnak a hatásaival. A Defacto legutóbb arról írt, hogy Európában megfigyelték, hogy az intenzív kínai verseny hatására a kevésbé hatékony cégek tönkrementek, a hatékonyabbak viszont növelni tudták a termelésüket.

Ebben a témában nemrégiben nagy visszhangot váltott ki Magyari Ildikó Columbia egyetemen írt doktori disszertációja. A fiatal kutató azt vizsgálta, hogy vajon csökkent-e azon amerikai nagyvállalatok által foglalkoztatott munkavállalók száma, amelyek olyan iparágakban működnek, ahol a kínai import nagyon megnőtt a kétezres években.

A kutatás eredményéről a Washington Post és a Wall Street Journal is beszámolt.

 

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kézdi Gábor, Kondor Péter, Koren Miklós, Zawadowski Ádám, és Szeidl Ádám, a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

Amikor a politika leépíti a társadalmi normákat

2017. december 5., 05:07 Módosítva: 2017.12.29 10:48
317
Egy ország vezetőinek nyilvánvaló felelősségük van a társadalmi normák alakításában. Sokan úgy vélik, hogy ezek a normák csak lassan változnak. Friss kísérleti eredmények jelzik, hogy Donald Trump megválasztása milyen szédítő sebességgel változtatta meg, hogy mi számít elfogadható viselkedésnek az amerikai társadalomban.

A társadalmi normák megszabják, hogy egy adott helyen és korban mi számít elfogadható viselkedésnek vagy véleménynyilvánításnak. Ezek a normák határozzák meg, hogy milyen esetekben „oké” vagy „nem oké” valakit a nyilvánosság előtt dicsérni vagy kritizálni, a sor elejére vagy végére küldeni, vagy éppen orrba vágni.

A politikusoknak nyilvánvaló felelősségük van ezeknek a normáknak az alakításában, de vajon mekkora, és milyen időtávon? Ha a normák csak lassan változnak, a felelősség nem feltétlenül nagy, hiszen a hatások csak lassan érvényesülnek.

 

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kézdi Gábor, Kondor Péter, Koren Miklós, Zawadowski Ádám, és Szeidl Ádám, a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

Hol a legmacsóbbak a vállalatok?

2017. november 7., 07:15 Módosítva: 2017.11.07 11:07
39
Magyarországon alacsony a nők részvétele a nagyvállalatok vezetésében. Észak- és Nyugat-Európában sokkal nagyobb arányban dolgoznak nők a vállalatvezetésben, azonban ott is főleg külső (non-executive), nem pedig vezető (executive) szerepben.

Minden országban kb. fele-fele arányban élnek férfiak és nők, de a gazdasági életben, és annak irányításában eltérő arányban vesznek részt. A nők aránya a vállalatvezetésben fontos hatást gyakorolhat a vállalati kultúrára és a női vezetők példaképként is szolgálhatnak.

Az elmúlt években az Európai Bizottság számos intézkedéssel próbálta segíteni  a nők vezető testületekbe, döntéshozói munkakörökbe való jutását. Ebben az írásban azt vizsgáljuk, hogy a magyar és más európai nagyvállalatok vezetésében milyen arányban vesznek részt a nők, és milyen szerepkörökben.

 

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kézdi Gábor, Kondor Péter, Koren Miklós, Zawadowski Ádám, és Szeidl Ádám, a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

Jó nekünk vagy rossz, hogy Kína így fejlődik?

2017. szeptember 22., 04:54 Módosítva: 2017.10.04 07:51
100
A világ gazdasága gyökeresen átalakult az elmúlt évtizedekben. Az ázsiai fejlődő gazdaságokból, és különösen a Kínából érkező növekvő import elárasztotta a világ piacait, felforgatva e gazdaságok szerkezetét, társadalmi és politikai változásokat indítva el.

A Kínából érkező import növekedése rendkívül gyors. Ahogy az 1. ábra mutatja, Kína részesedése a négy legnagyobb európai gazdaság importjából a kilencvenes évek óta kilencszeresére nőtt. Mára, az egész Európai Unió kívülről érkező áruimportjának több mint ötöde Kínából érkezik. Az utóbbi évek közgazdasági kutatásának egyik legfontosabb kérdése, hogy vajon mennyire jó (vagy mennyire rossz) a világ többi részének, hogy Kína ennyire gyorsan fejlődik.

 

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kézdi Gábor, Kondor Péter, Koren Miklós, Zawadowski Ádám, és Szeidl Ádám, a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

Mit tudnak a kínai egyetemek?

Miben különböznek a nemzetközi rangsorokban előrébb végző egyetemek a magyar állami egyetemektől? Az adatok azt mutatják, hogy a nyugati és a kínai egyetemek is sokkal több pénzt költenek, és a tanárok túlterheltsége is kisebb. Például a nálunk jóval szegényebb Kína elitegyetemein egy diákra átlagosan tízszer annyi pénz, és másfélszer annyi oktató jut, mint a hazai elitegyetemeken. Ezen körülmények fényében különösen tiszteletre méltó a magyar állami egyetemen dolgozók elhivatottsága.

Ahány nemzetközi egyetemi rangsor, annyiféle sorrend, de egy dolog közös: a magyar állami egyetemek jelentősen le van maradva a nyugati egyetemek mögött. Első ábránkon összehasonlítottuk több ország egyetemeinek helyezését a Times Higher Education rangsora alapján, amely az egyetemeket oktatás, kutatás, nemzetközi beágyazottság, reputáció és más szempontok alapján rangsorolja.

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kézdi Gábor, Kondor Péter, Koren Miklós, Zawadowski Ádám, és Szeidl Ádám, a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

Nem érti? Inkább ne vegye meg!

2017. május 18., 07:15 Módosítva: 2017.05.18 14:58
73
A 2000-es évek óta egyre népszerűbbek lettek a bankok által kínált bonyolult megtakarítási formák Európában. Ezek nagyon vonzók, mert az alacsony betéti kamatokkal ellentétben magas hozamokkal kecsegtetnek. Viszont a magas hozam ára a magas kockázat, amelyet egy átlagos egyéni befektetőnek lehetetlen pontosan felmérnie a termékek bonyolultsága miatt.

Az alacsony betéti kamatok láttán sok befektető keres magasabb hozammal kecsegtető alternatívát. Az egyik ilyen lehetőség a bankok által kínált, úgynevezett strukturált termékek. Míg bizonyos feltételek teljesülése esetén a strukturált termékek valóban magasabb hozamot eredményeznek – és a bankok ezzel csábítják a befektetőket – addig a termékek bonyolultsága miatt még néha a szakmabelieknek is nehéz felmérniük a kockázatukat. Ezért felmerül a gyanú, hogy a bankok azért terveznek egyre bonyolultabb termékeket, hogy azok kockázatát minél jobban elrejtsék a befektetők elől.

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kézdi Gábor, Kondor Péter, Koren Miklós, Zawadowski Ádám, és Szeidl Ádám, a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább

Menedzsment: csodaszer vagy humbug?

2017. április 26., 07:09 Módosítva: 2017.04.26 16:12
289
Kutatók indiai textilipari cégeket véletlenszerűen két csoportba osztottak, és az egyik csoport tagjainak több hónap intenzív menedzsment-tanácsadást nyújtottak. Ezen cégek termelékenysége a másik csoporthoz képest 17%-kal javult, és jelentősen nőtt árbevételük és profitjuk is. Vagyis a cégen belüli üzleti gyakorlatok fontos magyarázói a teljesítménynek, és javításukkal komoly profitnövekedést lehet elérni.

Az országok közötti jövedelmi különbségek fontos oka, hogy a fejlett országok termelékenyebbek: azonos erőforrásokból is több vagy jobb terméket képesek előállítani. A termelékenységi különbségek ráadásul nemcsak országok, hanem cégek között is hatalmasak. Mi magyarázza ezeket a nagy különbségeket? És mit tehetnek a cégek, hogy növeljék termelékenységüket?

Ebben az írásban a menedzsment – a cégen belüli üzleti gyakorlatok – szerepét vizsgáljuk. Hagyományosan a közgazdászok a menedzsmentet homályos, megfoghatatlan fogalomnak tartották, és jellemzően figyelmen kívül hagyták. Néhány éve azonban kutatók létrehoztak egy új mérési módszert, ami bizonyos konkrét menedzsmenttechnikák meglétét méri. Mint kiderült, a cégek ilyen módon számított “menedzsment pontszáma” szorosan összefügg a termelékenységükkel, sugallva, hogy a hagyományos nézettel szemben a menedzsment fontos tényező lehet.

De vajon a jobb menedzsmenttechnikák okai, vagy következményei a magas termelékenységnek? Igaz-e, hogy ezek átvételével növelhetjük egy cég teljesítményét?

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kézdi Gábor, Kondor Péter, Koren Miklós, Zawadowski Ádám, és Szeidl Ádám, a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Tovább