Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Pedig elmondása szerint komoly ajánlatot kaptak.

    DSC09030
    Fotó: TV2

    Ahogy azt az Indexen is megírtuk, visszatér a képernyőkre a Győzike Show, ezúttal Gáspárék címmel, a TV2-n. A tizennégy év után újfent a tévéképernyőkre kerülő realityben, ezúttal is Gáspár Győző és családja életének mindennapjait követhetjük majd nyomon, ám az egyelőre még nem derült ki, hogy lányaik, Evelin és Virág szerepelnek-e majd benne. A showman öccse most a Story magazinnak adott interjút, aki korábban gyakran feltűnt az akkor még RTL-es relityben. Mint mondta, nagyon örül, hogy újból terítékre került a Győzike Show, mert úgy véli, a testvére úttörője volt a műfajnak.

    Rengetegen támadták és pocskondiázták a műsor miatt, aztán mégis mindenki bekameráztatta az életét. Az én családomon kívül! Több alkalommal is próbálták ugyanis behálózni a feleségemet, az ikergyerekeimet és a nagyobbik lányomat, de nem jártak sikerrel. Büszke vagyok arra, hogy a mai napig nem adták be a derekukat, és mi nem adtuk el a családunkat, pedig igen komoly ajánlatot kaptunk. De bennünk nem ilyen vér folyik. Ők nem születtek a rivaldafénybe. Azt sem szeretik, ha én szerepelek, de majd meglátjuk, mit hoz a jövő...

    idézi a 24.hu a Farm VIP című műsor gazdáját, aki hozzátette: érhetetlen számára, hogy annak idején testvére showműsora nagy felháborodást keltette, pedig szerinte semmi rosszat nem csináltak.

    Nem loptak, nem csaltak, nem hazudtak. Semmi rosszat nem tettek az emberiséggel. Evelin is több nyelven beszél, komoly iskolákba járt, ahogy Virág is, mégis sokan kicsinálták őket. De ne haragudjon már meg a világ, hát színészek! Ez egy film

    Gáspár Győző testvére már most le merné fogadni, hogy a Gáspárék ugyanolyan sikeres lesz, mint annak idején: „Ki fogja verni a biztosítékot. Tuti, hogy szórakoztató lesz, Győzikének viszont fel kell készülnie, hogy ismét brutálisan megkapja a magáét” – fogalmazott.

  • Őszintén beszélt hármas ikrei neveléséről. 

    ruzsamagdi1.png
    Fotó: YouTube

    A minap új epizód került fel a YouTube-ra Rúzsa Magdolna gyermekneveléssel kapcsolatos videósorozatából. A Megasztár korábbi győztese az ötödik részben a büntetés és jutalmazás témakörét vesézi ki dr. Sipos Lilla gyermeknevelési tanácsadóval, annak érdekében, hogy hasznos tanácsokkal szolgálhasson más szülők számára.

    Az énekesnő bevallotta: van olyan pillanat az életben, amikor nem tudja kezelni hármas ikreit. Lujza, Keve és Zalán februárban lettek kétévesek, s mivel mindhárman különböző személyiségek, Rúzsa Magdinak nincs könnyű dolga: nehéz olyan programot találni, ami mindhármójukat érdekli.

    „Nagyon sokan azt mondják, hogy igenis el kell különíteni a gyereket. Na most itt nálam megint az ösztön lépett be, és azt éreztem, hogy elkülönítem. Volt egy drasztikus jelenet, amikor rájöttem arra, hogy ez nálunk nem fog működni, soha többet ilyet nem csinálok. Nagy félelmet láttam a gyerek tekintetében, úgyhogy azonnal vissza is húztam magamhoz. Van egy ilyen helyzet: nézzük este a mesét. A Keve egy kis nyünyörgős-nyöszörgős lett valamiért mostanában, és őt nem annyira érdekli a mese, és ő mindig valami mást akar csinálni, és végigdumálja a mesét. És megőrülünk tőle, mert nem tudod elmondani a másik kettőnek a mesét, akik meg tátott szájjal nézik a diavetítést és alig várják, és a Zalán már ott ül, hogy mese! mese!, a Keve meg elrontja az élményt. És ebből óriási viták vannak. És akkor ki kell menni a folyosóra, vagy máshova kell elmenni, de ezt így nem lehet tovább csinálni.

    Tegnap este volt egy olyan jelenet, amikor azt mondtam, hogy ez így tovább nem mehet, akkor a Keve elkülönül, kész, vége. De egyszerűen képtelen voltam őt egyedül hagyni, úgyhogy különváltam vele, bementem vele a konyhába, és elmondtam neki, hogy most nagyon szomorú vagyok. Mert egyrészt én nagyon szerettem volna megnézni a mesét a többiekkel, és mert nem értem, hogy miért nem lehet nyugodtan végignézni, hisz ez egy közös családi élmény.

    Nem túlságosan sokat foglalkozott a gyerek ezzel az én agóniámmal, de ettől függetlenül azt éreztem, hogy kvázi megkapja most a büntetést azzal, hogy ő nem nézheti a mesét, tehát itt a vége, de nem tudtam egyedül hagyni, hanem ott voltam vele a rossz tettben, a bajban is. Tehát akkor ez igazából egy jó irány, hogy ha külön is választod és megkapja a büntit, akkor is azért érezze azt, hogy a biztonság ott maradt” – fejtette ki az énekesnő, aki nem szereti letörni gyermekei szárnyait, időnként azonban mégis kénytelen, mert rendszerben kell őket tartania.

     (via 168.hu)

  • Emlékezetesre sikerült az esküvő, az már biztos.

    Kunovics Katinka a minap hivatalosan is összekötötte az életét párjával, Albert Zoltánnal, ám esküvőjük nem zajlott zökkenőmentesen. A Romantic énekesnője úgy meséli, teljesen megfeledkezett arról, hogy a személyi igazolványát is magával kell vinnie a nagy napra. Ez még csak a kisebbik gond lett volna, hiszen irataiért Völgyi Zsuzsi gyorsan elment, ám tanúja, Gáspár Győző is hasonlóan járt.

    A kalamajka annyi időbe telt, hogy Kunovicsék lekésték esküvőjük eredeti időpontját.

    Nem vittem magammal a személyi igazolványomat, ez valahogyan nem jutott eszembe, és a teendők listájáról is lemaradt. Tíz percre lakunk, Zsuzsi gyorsan hazaszaladt érte. Aztán kiderült, hogy a tanúm, vagyis Gáspár Győző személyi igazolványa januárban lejárt, így ő nem tanúskodhatott. Végül egy barátnőm ugrott be, neki volt érvényes papírja. Mindez annyi időbe telt, hogy nem végeztünk volna a következő esküvőig, így csak másfél óra és három másik esküvőt végigvárva lettünk Zolival férj és feleség

    – mesélte a Story magazinnak Kunovics, aki a közösségi oldalán is elújságolta, mennyire boldog. Azóta már a Kanári-szigeteken tartózkodik.

    Az esküvőről Gáspár Győző is mutatott néhány felvételt az Instagramon. A showman volt egyébként a vőfély is.

    Érdekesség, hogy Gáspár egy másik fontos dologról, a pezsgőről is megfeledkezett, amelyet végül a sarki kisboltban vettek meg, hogy tudjanak koccintani.

  • Istenes Bence indul helyettük a megmérettetésen.

    racz Istenes molnar
    Fotó: Szollár Zsófi / Index / TV2

    Ahogy arról az Indexen is beszámoltunk, sztárboxos bajnokok is szorítóba lépnek a Hell Boxing Kings nemzetközi versenyén celeb kategóriában. Utóbbi csoportban hazánkat Brasch Bence, a Sztárbox nehézsúlyú bajnoka, Berki Mazsi, a Sztárbox női bajnoka és Istenes Bence képviseli. Mint azonban kiderült, Molnár Áronnal nem tudtak megállapodni a szervezők, ezért a Sztárboxban korábban szintén szereplő Istenes Bence képviseli Magyarországot középsúlyban az egymillió dollár összdíjazású bokszversenyen.

    Felmerült azonban a kérdés, hogyha Molnár Áron, a Sztárbox férfi középsúly kategóriájának győztese visszalépett a versenytől, akkor miért nem a második helyezett, azaz Rácz Jenő húz kesztyűt az induló Istenes Bence helyett. Erre maga a sztárséf adott választ a Story megkeresésére. Mint mondja, bár jelenleg is aktívan bokszol, mégsem venne részt a nemzetközi megmérettetésen különféle elfoglaltságai miatt, ugyanis saját éttermét vezeti, médiaszereplésekre jár, és a Sztárbox második évadának versenyzőinek segíti a felkészülését.

    Rácz Jenő korábbi ellentétjeiken már rég túllépett, ezért tiszta szívből szurkol az RTL műsorvezetőjének a nemzetközi versenyen:

    Nem tagadom, kicsit azért irigykedem rá. De azt gondolom, neki tényleg szüksége van rá, hogy megmutathassa, mire képes. Már tavaly is látszott, hogy mennyire technikás, rengeteg időt és energiát ölt a felkészülésbe. Mondhatni, ki van éhezve, hogy valamilyen eredményt érjen el. Szüksége van a pozitív visszajelzésre, és ez most számára egy új esély

    – jelentette ki.