Remekművet hagytak maguk után az orosz nyomozók Navalnijnál
Igen, az orosz ellenzék legismertebb alakja idén sem úszta meg házkutatás nélkül a karácsonyt, de Alekszej Navalnij kapott valami olyat, amit kevesen mondhatnak el azok közül, akiknél már tartottak valaha házkutatást. (Egyébként tévedés, hogy Navalnij nem úszta meg házkutatás nélkül a karácsonyt, hiszen azt Oroszországban nem decemberben, hanem január 6-án ünneplik, így még van esélye, hogy megússza a karácsonyt vegzálás nélkül, persze nem garantálható, hogy akkor nem jönnek megint a kommandósok és pakolgatnak egy kicsit Navalnijnál és az általa vezetett Korrupcióellenes Alapítványnál (FBK).
Szóval, a gépeket, iratokat elvitték de a Kremlnek kedves és befolyásos személyek pénzügyi visszaéléseiről szóló dokumentumfilmeket is gyártó FBK szerencséjére az egyik ráérő kommandósból – a Szpecnaz egyik tagjából – épp az irodában bújt elő az állam öklébe oltott művész.
Az ismeretlen szerző egy kedvesen fenyegető rajzot hagyott ott egy kommandós portréjával, boldog új évet kívánva a kirámolt iroda tagjainak.
Na, és mit csinált vele az FBK?
Elárverezte.
A kép az aukción 50 ezer rubelért (235 ezer forintért) kelt el.