Index Vakbarát Hírportál

Most bárki besétálhat a kihalt Otthon Áruházba

A Rákóczi úti szellemépületben egyetemisták rendeztek be kiállítást szombatig

DSC 5895
2019.05.23. 12:25

Egészen váratlan élményben lehet része annak, aki betéved mostanában a Rákóczi út és az Alsó erdősor utca sarkán álló épületbe. Belépünk egy kis oldalajtón, aztán egy szűk teherfolyosó után megnyílik a tér, és egy egészen hihetetlen belsőben találjuk magunkat. Háromszintes, kör alakú aréna, felül óriási üvegablakkal, a földszintjén hatalmas növényekkel, és elsőre zavarba ejtő alkotásokkal.

Ez az egykori Otthon Áruház belső tere, benne pedig a Képzőművészeti Egyetem kurátorszakos hallgatóinak projekte, vagyis egy tárlat a lakhatásról, ahol fiatal képzőművészek és építészek alkotásai mellett a MOME Építészeti Intézetének hallgatóinak tervei is láthatók. A kiállítás címe természetesen: Otthon. Mivel a helyszín éppolyan izgalmas Urbanista-szempontból, mint maga a tárlat, mindkettőről mesélek kicsit.

Divatcsarnok a Rákóczin

Az ilyen-olyan ingatlanok összebuherálása nem a rendszerváltással kezdődött Budapesten, annak már akkor igen szép hagyománya volt nálunk. Tökéletes példája ennek ez az épületkomplexum. A Rákóczi út 74-et (a sarokház melletti épületet, a kinyúló OTTHON felirattól balra) a Löffler-testvérek tervezték, akiknek elég sokat köszönhet a főváros, legismertebb munkájuk a Kazinczy utcai zsinagóga. Mondanom sem kell, egyáltalán nem így nézett ki az épület, amit ma látunk, ez már egy végtelenül leegyszerűsített maradványa az eredetinek – legfeljebb néhány erkély emlékeztet az art deco fénykorra.

Az épület eredetileg bérház volt, az alsó másfél szinten üzlethelyiségekkel, ahogy az a tízes években szokás volt. Itt alakították ki a legendás Divatcsarnokot, mely elhelyezkedéséből adódóan már akkor sem a legtehetősebbeket célozta meg. A Rákóczi útnak szép forgalma volt abban az időben, főleg ezen a szakaszon, a Keleti pályaudvar közelében.

Látszik, hogy az Alsó erdősor szélén álló sarokház és a szomszédja két épület, homlokzatuk eltérő, de az alsó szintek az árkáddal azonosak. Mögöttük a szürke tetős rész szintén közös. Ha felülről nézitek a Google Maps-en, látszik a kör alakú tetőablak.

A siker miatt évről évre folyamatosan terjeszkedtek, például a szomszédos sarokház üzletszintjeit is megvették és egybenyitották. Ám a leglátványosabb fejlesztés az volt, amikor a két ház közös udvarát is bevonták a terjeszkedésbe. Ezt az átalakítást már Kozma Lajos tervezte, aki nem csak a belső dizájnban volt jártas, hanem az építészetben is – nevéhez fűződik például az Átrium mozi külső-belső kialakítása.

Tulajdonképpen egy új áruházépület született a két bérház közös udvarán, a korabeli leírások szerint pompás berendezéssel, sok márvánnyal, bronzzal. És persze az akkoriban nagyon menőnek számító mintás gumipadlóval.

Terjeszkedés a szomszédban

A növekedés nem állt meg, a Divatcsarnok a másik irányban is továbbterjeszkedett a két világháború között: a baloldali szomszédjába, sőt annak a szomszédjába is átnyúlt. A Rákóczi út 72-t és a 70-et ma már hiába keresünk. A helyükön egy 2002-ben épült, üveg irodaház van (mely amúgy szerintem tökéletesen passzol az eklektikus utca legeklektikusabb tömbjébe).

Merthogy az igazán nagy csapást 1956 hozta el a háztömbre, amikor szinte valamennyi épülete súlyos károkat szenvedett. A Kozma-féle csarnok megsemmisült, a Löffler-testvérek épülete nagyon megrongálódott, a tőle balra álló házak gyakorlatilag eltűntek.

A helyreállítás már 1957-ben megindult, erős koncepcióváltással. A Divatcsarnokot az Andrássy útra telepítették az egykori Párisi Nagyáruház épületébe (mely amúgy maga is a Rákócziról költözött ide fél évszázaddal korábban). A homlokzatokat a lehető legkevesebb munkával helyreállították, az egyik házén alig maradt valami díszítés, a másikon azért még érezhető az egykori pompa.

A legfontosabb változásról alig esik szó a krónikákban, pedig ez várostörténeti jelentőségű: a földszinten árkádsort hoztak létre. Ez a beljebb tolt járda – amit azóta nagyon sokan utálnak az egész úton, az elhanyagoltsága miatt – már előrevetítette a Rákóczi-tengely autópályává alakítását. A cél a metró megépítése után a villamosvonal megszüntetése, és a járda betolása volt a „házak alá", hogy minél több hely maradjon az autóforgalomnak. Ez a szabályozás annyira erős volt, hogy még az ezredfordulón épült új házak is követték – például az Otthon Áruház szomszédja. Ugyanis ezen a néven nyílt meg a csarnok 1961-ben.

A legendás Otthon Áruház

A felújítással korszerű, divatosnak mondott dizájnt kapott a belső tér, mozaikokkal borított padlóval és falakkal, műkő burkolatokkal, itt-ott megmaradt a valódi kőburkolat is. A leglátványosabb persze a hatalmas, három szintet átfogó OTTHON-neon lett a Rákóczin.

A hatvanas években megindult a hatalmas lakótelepek építése, amelyekben rengeteg új lakást kellett berendezni. Soha nem volt korábban ennyi új bútorra és lakberendezési tárgyra szükség. Ráadásul szabványlakásokhoz. A tömegigény kielégítéséhez persze raktár is kellett. Ez a BNV egykori csarnokában működött a Városligetben, mielőtt átalakították volna ifjúsági rendezvényhelyszínné – ebből lett a Pecsa.

Az Otthon Áruháznak aztán a lakásválaszték bővülése, a versenytársak (például a Domus) megjelenése, majd végül a rendszerváltás tett be. A kilencvenes évekre jellemző, kis boltokra bomló, mind jobban lecsúszó üzlet története 2002-ben ért véget. Azóta üresen áll, időnként városi sétákon lehet bejutni.

Na meg persze most, szombatig ugyanis egyetemisták vették birtokba a szellemépületet!

A helyszínválasztás tökéletes. Amúgy is szeretem az izgalmas terekbe helyezett alkotásokat, de itt most egészen szorosan egybefonódik az áruház és a kiállítás témája. Nem csak azért mert mindkettőt Otthonnak hívják. Tulajdonképpen mindkettő a hirtelen megváltozott lakhatási helyzetre adott válasz.

Mamahotel és szociális lakhatás

Persze most egészen más korról és más megközelítésről van szó. A hallgatók nem a szabványlakások berendezésével foglalkoztak, hanem azokat a lakhatási problémákat mutatták be, amelyekkel ők maguk szembesülnek. Leggyakrabban persze azt, hogy hol is lakik egy egyetemista. Ha idegen városban van, akkor legtöbbször egészen kicsi albérletben, szigorú feltételek közt, amit ráadásul általában többen bérelnek. Ezt legjobban a padlóra ragasztott lakásalaprajzok szemléltetik.

Vagy marad a mamahotel, otthon anyuéknál. Ehhez kapcsolódik egyik a kedvenc alkotásom, Varju Tóth Balázs videofilmje, amely egy fiatal srác és egy anya közös életének jeleneteit mutatja be, mintha szobatársak volnának: együtt iszogatás, kártyázás, teregetés, miegymás. A másik tetszetős alkotás Thury Lili lakhatási lampionja, aminek fénye bevonzott minket a sötétbe, mint egy rovarcsapda a molyokat. A Lakhatás-anzix vidám szobadísznek tűnik, de egészen mély, szociális városfejlesztési problémákkal foglalkozik.

Amúgy általában az egész kiállításról elmondható – még a kevésbé jól sikerült installációkról is – hogy tökéletesen belakja a teret. Már csak ebből a szempontból is remek választás volt a zugokkal teli épület.

A MOME Építészeti Intézetének hallgatói más típusú alkotásokkal érkeztek. Ők egy kötött feladatra adott válaszaikat mutatják be, amiket a BME Lakóépülettervezési Tanszékével közösen készítettek. Egy különleges tervezési helyszínt kaptak, egy műemléki védettséget élvező zuglói díszletraktár rehabilitációja volt a feladat. Ezt kellett átalakítaniuk fenntartható, környezettudatos, közösségi és szociális szempontokat is figyelembe vevő lakóházzá.

Ez a projekt már önmagában is izgalmas lenne az Urbanistán, főleg hogy a helyszínen maketteken és tablókon hasonlíthatjuk össze a különböző megoldásokat. De persze korántsem csak ezért érdemes ellátogatni az egykori Otthonba.

Aki teheti nézze meg a kiállítást és az izgalmas szellemházat, mely május 24-én péntekendélután kettő és hét között várja a látogatókat. A részleteket és a kísérőrendezvényeket itt találjátokSorozatunk az Urbanista és a MOME Építészeti Intézetének együttműködésében, az NKA támogatásával készült. 

Ha érdekel az építészet, kövess Facebookon és Instagramon.



Rovatok