Index Vakbarát Hírportál

Kiszőkített hajjal akasztották fel a magyar Broadway Angelóját

2017. november 15., szerda 21:53

1947. július 24-én este lövöldözés tört ki a Móricz Zsigmond körtéren. Krámmer Pál rendőrnyomozó főhadnagyot lelőtték, a rendőrök elől menekülő Bachmann Gusztáv pedig holtan terült el egy veteményeskertben. A rögtönítélő bíróság egy héttel később egy Sántha Dezső nevű artistát végzett ki a körtéri események miatt. Hogyan élhetett meg egy ilyen ügyet sikerként a rendőrség? Mi köze volt a budapesti éjszaka királyának a Gestapóhoz?

„A főváros közrendjének és közbiztonságának megteremtése a felszabadulást követő években a szó szoros értelmében harci feladat volt. Ennek a harcnak az útját a rendőrség a legkülönbözőbb szolgálati ágainak hősi halottjai és súlyos sérültjei jelzik. Akkoriban egy rendőrfeleség és hozzátartozó sem tudhatta, hogy az éjszakai szolgálatban levő családtagja megéri-e a reggelt. A demokratikus rendőrség e hőskorának példamutató bátorságú és a szaktudás hiányát óriási lelkesedéssel pótolni tudó tagjait sohasem feledjük el.” (Dr. Bodor Endre – Élet elleni bűncselekmények, 1965)

1947 júliusában a rendőrség letartóztatta az alvilág körökben csak Angelóként ismert, korábban artistaként dolgozó, 26 éves Sántha Dezső keresztanyjának fiát, Szilágyi Károlyt, aki részt vett a Sántha által ellopott holmik eladásában. Kiderült, hogy Sántha és társa, Bachmann Gusztáv korábban több betörést is elkövettek, ezért úgy érezték, itt az ideje lelépni Budapestről, sőt azt gondolták, hogy szerencsésebb lenne az egész országot is elhagyni. Ehhez viszont dollárra volt szükségük. Ígéretet kaptak arra, hogy július 24-én, csütörtökön este a Móricz Zsigmond körtéri Sanghay mulatóban (amely a Bartók Béla út 60. szám alatt működött és a kor egyik hírhedt szórakozóhelye volt, a különböző zenés-táncos műsorszámokat egy Buddha-szobor előtt mutatták be) vásárolhatnak valutát.

Egy maroknyi dollár

Kapcsolatban voltak egy „Gombkötő” nevű artistaügynökkel, aki vállalta, hogy 320 forintért megszerzi nekik a pénzt. Felkészültek az utazásra, összepakolták a holmijaikat, és arra az esetre, ha valami nem úgy alakulna, ahogyan eltervezték, fejenként egy saját pisztolyt is magukhoz vettek. Arra, hogy honnan szerezték, nincs pontosabb adat, de annyi biztos, hogy a korábbi, lőfegyverek beszolgáltatására vonatkozó statáriális rendelkezéseknek nem tettek eleget. A háború után valószínűleg nem volt nehéz fegyverhez jutni – a később a Kék fényt vezető Szabó László egy ugyancsak 1947-es rendőrgyilkosság kapcsán azt írja A század nevezetes bűnügyei című könyvében, hogy amit a visszavonuló vagy bekerített német csapatok eldobáltak, azt a „vagányok összeszedték és jól elrejtették.” 

A magyar Broadway Angelója

Sántha Dezső szüleinek egyetlen gyerekeként 1921 májusában született. Apjának asztalosáru-gyára volt, több forrás azonban notórius bűnözőként hivatkozik rá, aki 1947 júliusában is éppen a váci fegyházban ült. Sántha 1938-ban érettségizett, majd 1941-ben elektromos szakon felső-technológiát végzett. Ezzel egy időben 1938-41 között Feleki Kamill, későbbi Kossuth-díjas színművész, táncos, koreográfus, érdemes és kiváló művész artistaiskolájába járt, majd artistavizsgát tett.

A II. világháború alatti években beutazta Dél- és Közép-Európát a „Két férfi dobál egy nőt” című produkcióval, amellyel rendkívül jól keresett. Külföldi szerződéseinek köszönhetően mentesült a kötelező katonai szolgálat alól. Az artista pályán ismerkedett meg Bachmann Gusztávval, akivel aztán elválaszthatatlan társak lettek.

Együtt bujkáltak az 1944-45-ös budapesti ostrom alatt is Sántha szüleinél, a kőbányai házuk pincéjében. A város utcáin zajló harcok helyszínétől függően fosztogatták az üzleteket. A lopott árut leszakított redőnyökből eszkábált alkalmi szánkón szállították el Kőbányára. Sánthát később elkapták, tettéért hét hónap börtönt kapott, büntetését le is töltötte.

Emellett arannyal is bizniszeltek, Sántha az éjszakai élet császáraként gáláns fellépésével együtt gátlástalanul szórta a pénzt. Szabadulása után visszatért eredeti mesterségéhez, és újra elkezdett artistaként dolgozni.

Az elválaszthatatlan barátok orgazdája és felbujtója egy Taub Sándor nevű szabómester volt, aki főleg lopott szöveteket és készruhákat vásárolt fel tőlük korlátlan mennyiségben. A szabóműhelyekbe általában álkulccsal törtek be, volt olyan eset, hogy hatszáz méternyi selyemárut loptak el. 

Kezükben bőrönddel, zsebükben pedig csőre töltött pisztollyal este tizenegy körül érkeztek meg a Móricz Zsigmond körtérre, de mivel nem mertek bemenni a ma már nem létező Sanghay mulatóba, ezért szemben, a 4. számú ház (a Móricz Zsigmond körtér és a Himfy utca sarka) előtt egy fa mellett táboroztak le. Sántha leült a bőröndre amíg várták Gombkötőt, aki pár perc múlva megérkezett, és azt mondta nekik, hogy várják meg, amíg bemegy a bárba a húsz dollárért. Eddig minden a terv szerint alakult, csakhogy a II. kerületi rendőrkapitányságon korábban már kaptak egy fülest, hogy a két betörőt merre kell keresni aznap este.

A Krámmer Pál rendőrnyomozó főhadnagy által vezetett néhány fős csoport tagjai a tér különböző pontjain helyezkedtek el és várták Sántháékat, akiket képről már jól ismertek. Amikor Gombkötő bement a mulatóba, az egyik nyomozótiszt fegyverrel a kezében igazoltatni akarta a párost. Sántha először úgy tett, mintha az igazolványát keresné a zsebében, majd menekülni kezdett a Gellért tér felé, míg Bachmann az ellenkező irányba futott. A lesben álló nyomozók mindkettőjüket megpróbálták elfogni, ami nem ment könnyen.

Krámmer Pál éppen a Sántha bal kezét lefogó rendőrtisztnek akart segíteni azzal, hogy Angelo nyakát szorította hátulról. Ebben a pozícióban a szabadon maradó jobb kézre nem figyelhettek – így történhetett meg, hogy a kabátja jobb szárnya alatt elő tudta venni a pisztolyát és az őt még mindig átkaroló Krámmer hasa felé lőtt. A golyó jobb oldalon a bordaívnél hatolt be, átment a hasüregen, majd elakadt a második ágyékcsigolyában. Közben Bachmann is előrántotta a fegyverét, és hasba, valamint lágyékon lőtte Pozsonyi Béla rendőrnyomozó hadnagyot, aki aztán elvánszorgott egy taxihoz és a János-kórházba fuvaroztatta magát, ahol azonnal megműtötték.

Az összetűzésben egy másik rendőrnyomozó tiszt is megsérült, de őt még a helyszínen ellátták. A körtéren sérülten fekvő Krámmert két társa ugyancsak a János-kórházba vitte. Az úton még magánál volt, de nyomozótársa később azt vallotta, hogy neki el is árulta, hogy Sántha Dezső lőtte le. A főhadnagy ezen kijelentésére a későbbiekben nem találtak egyéb bizonyítékot, de a bíróság ettől függetlenül is figyelembe vette az ítélet meghozatalánál.

Szíven lőtte magát

Miután Bachmann rálőtt Pozsonyira, a Himfy utca felé indult, miközben egy Selmeczi János nevű rendőr kétszer is rálőtt. Egyik lövés sem találta el, így tovább tudott szaladni a Szent Imre herceg útján (hivatalosan 1953-tól Villányi út, de már 1900-és 1929 között is így nevezték), ahol újra rálőttek, de megint csak nem sikerült eltalálni, mint ahogy ő is célt tévesztve lövöldözött vissza egy útba eső kőrakás mögül. A Lenke téren – amit pont abban az évben kereszteltek át Kosztolányi Dezső térre – keresztül a Bocskai útra szaladt, és meglapult egy veteményeskertben. Itt már szorult a hurok, mivel jött az erősítés, ráadásul a szolgálatból hazafelé tartó szovjet járőrök is közelítettek a rejtekhely felé, és felszólították, hogy adja meg magát. Ekkor tompa dörrenés hallatszott a menekülő irányából: Bachmann szíven lőtte magát és azonnal meghalt.

A korszak szocialista bulvárlapja, a Friss Újság Bachmann Gusztáv öngyilkosságát egy őt üldöző rendőr golyójának tulajdonította, melynek alátámasztásaként egyenesen az orvosi vizsgálat eredményére hivatkozott. A hozzáférhető rendőrségi anyagban efféle információt nem találtunk, de annyi biztos, hogy a szívlövés meglehetősen ritka módszer az öngyilkosoknál. Érdekes adalék, hogy több korabeli újságcikk tanúsága szerint Bachmann felesége öt héttel az eset előtt kérdéses körülmények között halt meg (mérget ivott). Férje orvosi műhibára hivatkozva feljelentést tett a rendőrségen, mert azt állította, hogy nem öngyilkosság történt.

Közben Bachmann is meghalt, ezért később Sánthát, mint annak legközelebbi ismerősét hallgatták ki az ügyben, de hogy ennek lett-e bármiféle eredménye, arra vonatkozóan nem találtunk információt. Sánthának eközben sikerült elmenekülnie a Móricz Zsigmond körtérről, ahol ugyan sok bámészkodó gyűlt össze, de mivel fegyver volt nála, senki sem merte üldözőbe venni. A nyomozók egy része a sérült Krámmer Pált segítette, a többiek pedig Bachmannt hajtották.

„Még az éjszaka megérkezett a súlyosan sérült nyomozók látogatására dr. Münnich Ferenc elvtárs főkapitány, Korda László elvtárs, detektív főnök helyettes kíséretében, majd a kora reggeli órákban újra meglátogatta a sebesülteket. A háromcsaládos Krámmer részére háromszáz forintot, a nőtlen Pozsonyinak kétszáz forint segélyt adott és száz-száz forintot juttatott Bielek Ferencné és Ürge Józsefné ápolónőknek, akik önként adták vérüket a súlyosan sérült nyomozók megmentésére” – írta 1947. július 26-i számában a Szabad Nép. Sántha Dezső pénteken még csak merénylő volt, de szombatra már rendőrgyilkossá vált, a 39 éves Krámmer Pál ugyanis még aznap a kórházban belehalt sérüléseibe.

Szája többnyire nyitva van

„A szalmaszőkére festett hajú és szemöldökű Sántha Dezső 170 centiméter magas, egyenes tartású, izmos, kisportolt termetű. Nem széles és nem hosszú a termete. Orra hegyes, kicsit elől felfelé álló. Álla alul kicsit előrehajló, alsó ajkát kissé állandóan biggyesztve tartja, ezért szája többnyire nyitva van.”A Népszava "Szalmasárgára festett hajjal és szemöldökkel akar menekülni a rendőrség hajszájából Sántha Dezső a revolveres gengszter" címmel jelentetett meg egy cikket július 26-án (ebből idéztük a fenti, rendőrség által közreadott személyleírást is). Arról tájékoztatják az olvasókat, hogy a menekülő előző nap – vagyis a körtéri események másnapján – délután kettőkor megjelent egy belvárosi fodrászüzletben, ahol sárgára festtette a haját és a szemöldökét, hogy nehezebb legyen felismerni.

Erre alapos oka volt („...három napig a Népszigeten bujkált, ott aludt a fűben és csak akkor jött be a városba, amikor újságot akart vásárolni...” – Világ, 1947. július 29.), mert fényképét és szökésének lehetséges útvonalát is lehozták az újságok. (A gyilkosság éjszakáján a Gellért hegy felől a Déli Pályaudvarig ment, ahonnan taxival a Boráros térre vitette magát). A fodrászüzlet tulajdonosa azt mondta a lap újságírójának, hogy kezdettől fogva gyanús volt neki a "nyugalmat magára erőszakoló" férfi kérése. A cikk szerint az illető délutáni újságot is hozatott a fodrásszal, és amikor hajmosás közben ahhoz a részhez ért, ahol az elmúlt éjszakai tűzharccal foglalkoztak, hirtelen visszalapozott az első oldalra, aztán inkább letette a lapot.

Több mint két teljes nap telt már el a Móricz Zsigmond körtéri események óta, amikor július 27-én vasárnap délután a gyerekével a II. kerületi Zsigmond tér környékén, a Lajos utcában sétáló Hidas Józsefné egy feltűnően sárgára festett hajú férfival találta szemben magát. Hidasné az újságcikkek alapján figyelt fel a furcsa külsejű alakra, aki éppen betért a 16. számú házba, de rövidesen ki is jött, hogy aztán a Zsigmond tér mellett található üres telken a kőrakások között átöltözzön a bozótban.

Hidasné legközelebb a Császár fürdő környékén talált rendőrt, Burom Lászlót, aki elindult a lakatlan telek felé, de Sántha persze észrevette és fegyverrel a kezében megpróbált elfutni. Menekülés közben azonban belebotlott egy kártyázgató társaságba, akik az időközben odaérkező rendőr segítségével elfogták. A rendőrségen később az is kiderült, hogy éppen betört a Lajos utcai házba, amikor a gyerekével sétáló asszony felfigyelt rá. Münnich Ferenc rendőrfőkapitány Hidasnénak és Burom Lászlónak is fejenként ötszáz forint pénzjutalmat ítélt, de a kártyázó munkásoknak is be lett ígérve némi pénz – a gáláns rendelkezésről a napilapok július 29-én megjelent száma lelkendezett.

Nem elég, hogy gestapós, még ásítozik is

Sánthát az elfogását követően kihallgatták a rendőrségen, majd 30-án szerdán szállították át az ügyészség Markó utcai fogházába. Az orvosszakértő megállapította, hogy épelméjű, ami minden bizonnyal így is volt, de abban az időszakban nehéz elképzelni olyan forgatókönyvet, hogy egy rendőrgyilkost pusztán elmebetegnek nyilvánítsanak, mely akár a kivégzés kizáró oka is lehet. A tárgyalásra július 31-én, csütörtökön délelőtt került sor, ugyanazon a napon, amikor a rendőrség hősi halottjának tekintett Krámmer Pált eltemették. A tekintélyes betörőmúltja ellenére már csak rendőrgyilkosként számon tartott Sánthát nem kímélte a sajtó sem: még a Gestapóval is szóba hozták, de lőtt „üldözötteket” is a Dunába, akiket előtte természetesen ki is fosztott.

Bűnlajstromát tovább tetézte, hogy egy, az 1942-es újvidéki vérengzésben is részt vett személyt is megszöktetett a börtönből, akivel korábban együtt ült. Artistaként állítólag még Rómában megerőszakolt egy 14 éves kislányt, a fogházparancsnoknak pedig még azt is elmondta, hogyha kiengednék, ugyanott folytatná, ahol abbahagyta. Ha ez nem lenne bőven elég az elvetemült bűnöző profiljának további színezéséhez, a kihallgatásán állítólag még ásítozott is. Akadt azonban olyan lap is, ahol romantikus szálat is szőttek az őt körülvevő gazdag mitológiai szövetbe. Egyszer például, amikor lopás miatt ítélték el, saját vérével írt tízoldalas levelet a szerelmének.

A "sárgahajú betörőkirály" iránt nem csak a rendőrök érdeklődtek, hanem férjezett barátnője, Marica, a táncosnő is felkereste, hogy elbúcsúzzon tőle. A Friss Újság őt nemes egyszerűséggel a „Liget mulató démonának” (Városliget) nevezte, és azt is sikerült kideríteniük, hogy a „vörös szépasszonynak” is szerepe van abban, hogy Sántha gyilkossá vált. Rajta kívül "több nőismerős" is felbukkant, sőt egy népszerű komikus színész is próbálkozott bejutni hozzá, legalábbis a Népszava ezt állította. A Szentesi Lap szerint a nők többsége vallani is akart a lebukott gengszter ellen. A vallomások alapján – természetesen rendőrségi forrásokra hivatkozva – a lap úgy összegezte Angelo bőkezűségét, hogy egy-egy éjszaka sohase költött ötszáz forintnál kevesebbet, de ha jó kedve volt, háromezret vagy még annál is nagyobb összeget vert el.

A fegyverszakértő eldöntötte

Sántha Dezső védelmét dr. Szűcs Ferenc vállalta el, aki korábban egyike volt Imrédy Béla védőinek a háborús főbűnösök ellen folyó népbírósági perben, amelyben a korábbi miniszterelnököt is kivégezték.

A vádlott bűnözői körökben ritkának egyáltalán nem mondható taktikát választott a bírósági tárgyaláson: a világ összes létező bűncselekményét elvállalta, több mint kétszáz betörést vallott be, de azt az egyet viszont tagadta, hogy ő lőtte le a rendőrt, hiszen jól tudta, hogy azért kötél jár. Beismerte továbbá, hogy azon az estén kétszer is lőtt fegyverével a Móricz Zsigmond körtéren, de nem Krámmert célozta meg. Azt állította, hogy a rendőrt a társa, Bachmann Gusztáv lőtte le, neki ugyanis két pisztolya volt, ezért tudott olyan sok lövést leadni, hogy még Pozsonyi Béla rendőrt is megsebesítse. A rendőrségi fegyverszakértő azonban cáfolta „a magyar Broadway Angelójának” állítását, mivel a Krámmer testéből előkerült golyó egyértelműen bizonyította, hogy azt Sántha fegyveréből adták le, így hiába tagadott („Érzem és tudom, hogy nem én lőttem...”), végül a szakvélemény döntötte el az ügyet.

A tárgyalást óriási érdeklődés kísérte, a Markó utcai törvényszéki palota II. emeleti esküdtszéki termébe belépőjeggyel lehetett csak bemenni, az újságírók a sajtóigazolvány felmutatásával tudtak részt venni az eseményen. A vérszagra összegyűlt bámészkodók a szünetben fogadásokat kötöttek, hogy halál, vagy életfogytiglan lesz-e az ítélet. "Háromnegyed kilenc után néhány perccel két fogházőr és Zipzer Imre fogházhadnagy vezetésével hozzák a vádlottat. Kíváncsian pislog körül. Most már nem alvilági császár, nem a lokálok bőkezű lovagja, hanem ijedt kis csirkefogó" – jelentette a Kossuth Népe a tárgyalásról szóló címlapos cikkében a visszafogottsággal egyáltalán nem vádolható helyszíni tudósító, aztán elmesélte, hogy a gyilkos és anyja találkozhattak egymással a törvényszék épületének egy kis szobájában, mert az ügyész engedélyt adott rá.

Villon és a proletárélet

„A gengszter édesanyja most kenyeret vág le és egy szelet sült húst tesz rá. Sántha fitymálva nézi a kenyeret és megjegyzi, hogy nagyon barna. Úgy látszik, az ezer pengős pezsgős vacsorákon nem ilyenhez szokott” – írja a tudósító, aki a többi lap munkatársaival szemben valamiért olyan kiváltságos helyzetben volt, hogy ott lehetett anya és fia utolsó beszélgetésén. A magát állítólag kultúrembernek tartó Sántha "Villon-verseket idéz, s nagyképűen kijelenti, hogy olyan kulturált ember, mint ő, nem élhetett proletáréletet”. (Világ, 1947. július 31.)

A tárgyalás előtti estén még egy hattyúdalt is írt, ezt is a Kossuth Népe újságírója kapta a kezébe. Az írásszakértő megállapította a műről, hogy a szöveg írója nem őszinte, gátlásos és még az is lehet, hogy utóbbi az erős szexualitásból ered. "A sorok írója feltétlenül megfordul minden nő után" – teszi hozzá. A grafológiai diagnózist a cikk szerint úgy állította fel, hogy nem tudta, kinek az írását vizsgálja, ez alapján igen tehetséges szakemberről lehetett szó, ha öt sorból gyakorlatilag teljesen pontosan jellemezte Sánthát.

A tárgyaláson mind az ügyész, mind a védő bizonyításkiegészítést indítványozott, aminek keretében kihallgatás céljából fel kellett keresni a még kórházban fekvő Pozsonyi Bélát. A fegyőrök magukkal vitték Sánthát is, hogy szembesítsék egymással a Rendőrt és a Bűnözőt. A rögtönítélő bíróság délután négy óra után érkezett a János-kórházba. Pozsonyi csak Sántha ruháját ismerte fel. A tárgyalás később a törvényszéken folytatódott, az ügyész hatalmas vádbeszédben kért halálbüntetést a vádlott számára.

Krámmer Pált július 31-én, a tárgyalás napján temették el. A Roosevelt-téren álló ravatalnál megjelent Dinnyés Lajos miniszterelnök is, a rendőrtisztet Rajk László belügyminiszter búcsúztatta el. Az ország hősét a Kerepesi temetőben a főváros által adományozott díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra. Az özvegy és az apa nélkül maradt három gyerek egyszeri tízezer forint anyagi támogatást és a családfő nyugdíját kapta.

Kegyelmet kérnék

„Másnap, augusztus 1-jén reggel hét óra húsz perckor vonul be a tanács a terembe. Néma csend fogadja. A gyilkos citromsárgán, egykedvűen áll a börtönőrök között és mikor a rögtönítélő bíróság elnöke a magyar köztársaság nevében kihirdeti az ítéletet, hogy fegyver- és lőszerrejtegetésért- szándékos emberölésért főbüntetésként halálra ítéli, szája megvonaglik, keze összeszorul. Elvesztette a magabiztosságát. Az ítélet indokolása után az elnöknek arra a kérdésére, hogy kér-e kegyelmet, halk hangon válaszolja: - Kegyelmet kérnék.” (Világ, 1947. augusztus 3.) A kegyelmi kérvényt elutasították, a rögtönítélő bíróság rendelkezése szerint Sántha Dezsőt pénteken a tárgyaláson kötél általi halálra ítélték és az ítélethozatal után néhány órával felakasztották.

Gyors elfogása és elítélése különösen fontos és példamutató epizódnak számított a világháborút követő kaotikus időszakban, annál is inkább, mert a kor leghírhedtebb hazai bűnözőjét, Hekus Döncit ekkor éppen ugyancsak rendőrgyilkosságért és egy fiatal lány megöléséért kergették hónapok óta. „Krammer főhadnagy hősi halála és gyilkosának gyors elfogása belefojtotta a szót azokba, akik oly előszeretettel támadták az új demokratikus rendőrséget, a háború pusztításai, a fasizmus maradványai helyett sokszor valósággal azt téve felelőssé a ki nem elégítő közbiztonságért” – összegezte a Sántha-ügyet Szabó László A század nevezetes bűnügyeiben (1964).

Forrás: Dr. Bodor Endre rendőr alezredes - Élet elleni bűncselekmények (BM Tanulmányi és Kiképzési Csoportfőnökség, Budapest, 1965), Arcanum Digitális Tudománytár/Pintér István-Szabó László: A század nevezetes bűnügyei (Minerva, Budapest, 1964)

Rovatok