Pár éve már írtunk arról, hogy 1896-ban egy szándékos vonatkatasztrófa okozásával próbálták meg reklámozni a vasúti közlekedést Amerikában, ám a furcsa marketingmódszer végrehajtása előtt valahogy senki nem gondolt arra, milyen veszélyekkel is jár két vonat frontális ütközése, így súlyos sérültjei, illetve két halottja is volt a reklámfogásnak.

A halálos baleset sem vette el a vasúthoz közel állók kedvét a hasonló attrakcióktól: 1930-ig több száz vasúti balesetet rendeztek meg Amerika-szerte, volt olyan is, amit 40 ezren néztek meg, és pár ember évtizedeken át ebből élt meg.

Az 1896-os, texasi Crush mellett rendezett akció az azt szervező William George Crush egyetlen hasonló rendezvénye volt, de mások komplett karriert építettek fel vonatkatasztrófákból. Ilyen volt Joe Connolly is, aki 1896 és 1932 között több mint 70 vonatbalesetet szervezett meg, ezeken legalább 146 mozdonyt pusztított el, ezért a Head-on Joe (kb. Frontális Joe) becenevet is megkapta.

Az Iowában felnőtt Connolly gyerekként gyakran játszott el a gondolattal a vonatsínek mellett, hogy mi történne, ha két mozdony összeütközne. Egy 1933-as cikkben arról írt, hogy szerinte minden emberben ott lakozik a vágy dolgok elpusztítására, így meggyőződése lett, hogy rajta kívül jó eséllyel több ezer másik ember is kíváncsi lenne, hogyan is nézne ki két mozdony teljes sebességű karambolja.

Az egy ideig színházaknál dolgozó Connolly tudta, hogyan kell jó show-t csinálni, így amikor lehetősége adódott rá, kapva kapott az alkalmon, hogy valóra válthassa gyerekkori vágyát. Egy vasúti mérnökkel, J. H. Bancrofttal összeállva egy iowai vásáron vállalták a látványosság megszervezését – nagyjából 5 ezer ember nézte fejenként 50 centes jegyért cserébe a két vonat ütközését.

Az üzlet profitot hozott Connollynak, úgyhogy az egész országon átívelő vállalkozásba fogott, ráadásul időről időre továbbfejlesztette az eleinte csak vonatok egymásnak eresztésével lezajló akciót:

Connolly idővel annyira megszállottja lett a mozdonyütköztetésnek, hogy állítólag le is akarta védetni ezt a tevékenységet, de azóta sem került elő hiteles bizonyíték arra, hogy ez meg is történt volna.

Az iparág vesztét a nagy gazdasági világválság hozta: az 1930-as években egyre nagyobb pazarlásnak tűnt az öreg, de még használható mozdonyok elpusztítása, úgyhogy felhagytak a dologgal. Connolly 1932-ben szervezte az utolsó mozdonykatasztrófáját, majd ő is befejezte. Amerikában 1935-ben szervezték az utolsó nyilvános, szórakoztatási célból tartott vonatbalesetet, de 1951-ben még volt egy hasonló, szándékos baleset, amikor a Denver and Rio Grande című westernfilm egyik jelenetét forgatták le.

Forrás: Atlas Obscura