Habár műholdak tucatjai figyelik és a világ leggyorsabb szuperszámítógépei számolják ki a várható időjárást, soha nem múló téma a meteorológusok kritizálása. Hőérzetünk ugyanis rendre cáfolja az időjárás-jelentéseket. Mi történik itt?
Ha akarjuk, mi magunk is valós időben nyomon követhetjük otthonról a frontokat, felhőrendszereket, zivatarzónákat, mégis sokszor értetlenkedünk a „hivatalos” hőmérsékleti adatokon. Szó sincs fagyról, mégis kockára fagyunk a szélben, miközben akár egy szál pólóban síelünk a havas lankákon. Egyszerűbben: más hőmérsékletet érzünk, mint amire számítunk.
Ez a jelenség a hőérzet, ami elsőre igencsak szubjektív fogalomnak tűnik, hiszen nem mindegy, hogyan öltözünk fel, süt-e nap, vagy borús az idő, mekkora a páratartalom. Na és hogy süvít-e a szél, és milyen erősen. Amikor „átfúj minket a szél”, akkor testünk meleg légburkát viszi el a levegő, és hiába mond bármit is a meteorológus, sokkal jobban fázunk, mint a „jelentett” hőmérséklet diktálná.
Hőkomfortunk inkább saját testünk fizikai állapotát jelzi, mint a környezetünkét, vagyis amit mi valójában érzékelünk, az a bőrünk hőmérséklete, nem pedig a környező levegőé.
Átérezték ezt a súlyos gondot amerikai tudósok is, ezért megpróbálták a privát hőérzetet egzakt módon számszerűsíteni. Sikerült is nekik, és a következő tudományos eredményre jutottak:
13.12+0.6215*T-11.37(V⁰.16)+0.3965(V⁰.16), ahol T a hőmérséklet, V a szél sebessége.
Ez a wind chill index (hőérzetindex), ami azt fejezi ki, hogy mennyivel érezzük hidegebbnek a külső hőmérsékletet akkor, amikor fúj a szél. Leszállva a földre mindez azt jelenti, hogy ha például a külső hőmérséklet mínusz 5 Celsius-fok, miközben 20 kilométer/órás szél fúj, akkor bizony a mínusz 5 fokot sokkal hidegebbnek, majdnem mínusz 12 Celsius-foknak éljük meg. A jó hír az, hogy bármikor megnézhetjük, mennyire fogunk fázni, csak a hivatalosan mért hőmérsékletet és szélsebességet kell ismernünk.
Magyarországon az Országos Meteorológiai Szolgálat nem számol hőérzetindexet, éghajlatunkon ugyanis ritkák a tartósan fogcsikorgató hidegek, és ha vannak is, akkor is inkább éjszaka, szélcsendes időben.
Nem úgy az USA-ban, ahol az NFL (amerikaifutball-bajnokság) év végi szuperrangadóin régóta rendszeresen közlik a wind chillt.
Minden idők leghidegebb ismert mérkőzését 1967. december 31-én vívták a wisconsini Lambau Fielden (USA), ahol átszámolva mínusz 25 Celsius-fokban ütközött meg a Green Bay Packers és a Dallas Cowboys. A történelmet író csata az Ice Bowl nevet kapta, a fagyos szélben ugyanis a hőérzet döbbenetesen cudar volt: mínusz 44 Celsius-fok. Persze a játékosok nem ennyit éreztek, ellenben az egy helyben álldogáló nézők igen.
Ami a téli hidegben a wind chill index, az a nyári forróságban az átlagos sugárzási hőmérséklet (Tmr). Amíg a hőmérsékletet szabványos mérőházakban mérik (nyilván árnyékban), addig tűző napon állva testünket közvetlenül éri a napsugárzás. Mivel nem kívül-belül fehérre festett, duplán zsaluzott, jól átszellőzött, szabványos hőmérőházakban töltjük drága időnket (két méter magasan), a napfénynek minden (rövid- és hosszúhullámú) komponense, plusz a környezetünkben lévő tárgyakból áradó hő is egy az egyben ér minket. Így lehetséges, hogy ha 29 Celsius-fokot mondott a meteorológia, mi a derült vagy gyengén felhős ég alatt 50 fokot érzünk.
Rémisztően hangzik, de ez csak egy a sok paraméter közül, amely meghatározza, miként éljük meg környezetünk léghőmérsékletét.
Kulcsszerepe van például a páratartalomnak is. Mivel szervezetünk mindenáron 37 Celsius-fokon akarja tartani a testmeleget, ha kell, intenzív verejtékezéssel kezdi hűteni magát. Ilyenkor nem mindegy, hogy a trópusokon éljük meg a kánikulát, vagy a Szaharában. Mindenesetre ha az Egyenlítő mentén bóklászunk, akkor tartsuk észben, hogy az ember melegtűrő képességének felső határa meglepően alacsony.
(Borítókép: Beliczay László / MTI)