Index Vakbarát Hírportál

Száz éve már, hogy Horthy magas lóról hívta tetemre a bűnös várost

2019. november 15., péntek 23:52

Kevés politikai szónoklat lehetett Magyarországon, amiből olyan gyakran idéztek, annyiszor használtak aktuálpolitikai vagy egyéb célra, és dörgöltek mások orra alá, mint Horthy száz évvel ezelőtt elmondott híres Gellért téri beszédét a vörös rongyokba öltözött bűnös városról. A baloldali, nemzetét eláruló urbánus Pest toposza a mostani önkormányzati választások után is gyakran előjött a jobboldalon, része a magyar kollektív tudatnak, és többnyire még azt is tudják, hogy a szállóige Horhytól ered.

Pedig az 1919. november 16-án, egy, a mostaninál sokkal hűvösebb, esős napon Budapestre bevonuló Horthy nem elsősorban a szónoki képességeiről volt híres. A modern tömegpolitika talán az I. világháború utáni őskáoszban fogant, ami új stílust is igényelt, Horthy azonban habitusában sokkal inkább az előző korszak embere volt.

1919 őszéig a széles közvélemény nem ismerte, és bár a bevonulás reggelén már tele volt vele plakátolva a város (Manno Miltiades, az all-round sportemberből lett grafikus képén biztoskezű kormányosként áll a viharban, alatta egyszerű „Horthy!” felirat), közönségének zöme ekkor hallotta először megszólalni – és saját táborából is többen úgy találták, hogy elég magyartalanul és rendszerint akadozva beszélt.

Amit viszont mondott, az egy retorikailag jól felépített, hatásos politikai vádbeszéd volt, bárki is írta. Horthy a fehér lóról sem szállt le, onnan, magaslóról fogadta a Gellért téren Budapest polgármesterének köszöntését, majd parancsnoklási pózban kezdett az újszerű képekkel teletűzdelt szónoklatába.

A magyar nemzet szerette Budapestet és el is kényeztette, mégis az utóbbi időben ez a város lett a veszte. Most, itt a Duna partján, tetemre hívom a magyar fővárost. Ez a város megtagadta ezeréves történelmét. ez a város porba rántotta a szent koronát meg a nemzet színeit, és vörös rongyokba öltözött.

A fehér lovas bevonulás koreográfiáját néhány héttel korábban már Székesfehérváron kipróbálták. A Szellő nevű deres ló Horthy kedvence volt, de a lényeg persze a honfoglalásra utaló szimbólum: íme, az új Árpád, kezdődhet az új honfoglalás a bolsevik pusztítás után – az üzenet mindenkinek könnyen érthető volt. Ez már egy tudatosan épített kultusz volt, amivel az 1918-19-es forradalmakban árulást és végveszélyt látó régivágású katonatisztből a nemzet atyja alakját próbálták kifaragni.

A Horthy-kultusz történetéről külön könyvet író Turbucz Dávid szerint a propaganda arra épült, hogy új honfoglalás zajlik, vissza kell foglalni a hazát a zsidóktól, a liberálisoktól, a bolsevikoktól és mindenkitől, aki nem keresztény és nem nemzeti, Horthy küldetése pedig, hogy a végromlás széléről megmentse nemzetét. Így lett szinte belőle a hozzá hű ellenforradalmi sajtóban és a politikai folklórban (valóban születtek ekkor róla népdalszerű művek is) a hadai élén visszatérő Csaba királyfi – igaz, annak kissé merev, és azt sem tartja feltétlenül olyan nagy tragédiának, ha a katonái időnként gyilkolásznak egy kicsit.

Horthy sokáig Kenderesről figyelte a Tanácsköztársaság sorsának alakulását. Júniusban ment a franciák által felügyelt Szegedre, amikor az első ellenforradalmi ellenkormányt vezető Károlyi Gyula kérte fel őt az alakuló hadsereg parancsnokának – nem ő volt az első számú jelölt, és inkább volt szimbolikus parancsnok, de ő legalább elvállalta. Túl sokan nem ismerték, a világháborús otrantói tengeri csata nimbuszára azonban lehetett építeni – fognak is még, Novara hőse került arra a plakátra is, az allegorikus kormánykerék mögé.

Horthyt a világgal is szembeszállni kész hősként jelenítették meg, de az Antant jóváhagyása nélkül nem válhatott volna azzá, aki lett. Ők az ellenforradalmat összességében jó szemmel nézték, bár attól azért tartottak, hogy katonai diktatúrát vezetne be. Budapestre való bevonulása előtt meg is kellett ígérnie a szövetséges misszió angol vezetőjének, hogy nem tesz ilyet, sőt még a baloldali pártok küldötteivel is találkozott, bár többségüket megvetette.

Augusztus közepén Horthy még inkognitóban, vasutas egyenruhában utazott Budapestre, ahol a feleségével is találkozott, és megtudta tőle, hogy román katonák a kenderesi családi birtokot is kifosztották. Ezekben a hetekben a Dunántúlon már Horthy Nemzeti Hadserege az úr, és még egy úri vadászatra is van idő: az erről fennmaradt fényképen Horthy a két fia, a szintén egyenruhát viselő István és Miklós társaságában áll pózt, stílszerűen a legendásan dzsentroid báró nevét viselő Csekonics-birtokon. Közben azonban már zajlik az az erőszakhullám, amit a különítményesek a baloldaliak, bolsevikgyanúsok és a zsidók ellen követnek el.

A budapesti bevonulás napjaiban hajtották végre Héjjas Iván vezetésével az orgoványi mészárlást, a fogdából 36 embert, a Tanácsköztársaság funkcionáriusait hurcoltak el, akiket másokkal együtt kivégeztek az erdőben. Az önjáróvá vált különítményeket Horthy a kormányzóvá választása után feloszlatta, de amnesztiát adott nekik a fehérterror alatt elkövetett bűncselekményekért. Emlékirataiban azt írta, hogy az antiszemita erőszakról, kínzásokról és gyilkosságokról ő nem tehetett. A fehér terrorért való felelősségéről azóta is tart a történészi vita, az biztos, hogy Horthy legalábbis tudott az erőszakról, többek szerint hallgatólagosan védelmébe is vette az elkövetőket, de ilyen értelmű írásos parancsa nem maradt fenn.

Horthy kész lett volna szembeszállni a megszálló románokkal, tárgyalt is velük, de a románok nem Horthy miatt, hanem az Antant nyomására kezdték meg a visszavonulást október-novemberben a Tisza vonaláig. A román csapatok sok egyeztetés után hagyták el Budapestet is.

A Nemzeti Hadsereg csapatai egy legitimista tiszt, Lehár Antal vezetésével (ő később majd IV. Károly trónfosztása miatt csalódik nagyot Horthyban) egyetlen golyó nélkül vonultak be a fővárosba, mire Horthy november 16-án ünnepélyesen megérkezett, a hadművelet gyakorlatilag már véget ért.

Szimbolikus évforduló, ellenünnep volt ez: egy évvel korábban, 1918-ban ezen napon kiáltották ki Károlyiék a köztársaságot – ezt, mint az őszirózás forradalom és a Tanácsköztársaság alatt hozott többi törvényt, Horthyék semmisnek tekintették.

Az „erkölcsi rend visszaállítójának” első fogadása a zászlókkal feldíszített kelenföldi vasútállomáson volt, ahová a fővezér szokásához híven különvonattal érkezett. Innen vonultak a Ferenc József (a mai Szabadság) híd felé, és bevonuló hadsereget a Fehérvári úton tíz-, a Gellért térnél húszezres tömeg fogadta. Lehár ezredes kocsiját virágfüzérek lepték el, miközben a katonák a Lehár Ferenc (testvérek voltak) erre az alkalomra komponált indulóra meneteltek.

„Horthy Miklós tipikus magyar úr, a magyar középnemességnek kiváló értékessége. A külső megjelenése, veleszületett eleganciája, a széles körű műveltsége, páratlan érintkezési módja, szívjósága, gondolkozásának nemes előkelősége és jellemének szilárdsága mondhatni tökéletes formában eleveníti meg a szó igazi értelmében vett egész férfit” – írta a nemzeti-konzervatív Budapesti Hírlap, és a bevonulásról hosszasan tudósított a többi lap is.

A Corvin Filmgyár egy 14 perces, néma filmhíradót készített a nap eseményeiről. A híradófilmből csak egyetlen kópia maradt fenn, az is nagyon rossz állapotú, részben mert a szocializmus idején sok másolat készült róla, hogy ellenpropagandaként használják dokumentumfilmekben. Az évtizedek alatt a képsorok is felcserélődtek, egyes snittek megsemmisültek, az idei évfordulóra azonban a Magyar Nemzeti Filmalapban a Filmarchívum történészei rekonstruálták az eredeti sorrendet, mint írják, „a 20. századi magyar történelem egyik legfontosabb mozgóképes dokumentumát”. Az audiokommentárral ellátott filmet, ami a Filmarchívum 100 éves Filmhíradók sorozatának utolsó darabja, most lehet látni először. Íme:

Mint a filmen is látni, a Horthyval az élen bevonuló katonák Budáról a Parlament elé meneteltek, ahol a miniszterelnök mellett az esztergomi bíboros-érsek, protestáns püspökök és egy ortodox pópa is várta őket, hogy egyházi jóváhagyást adjanak a szimbolikus térfoglaláshoz.

A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevében a korszak kultuszírónője, a „patkányforradalom” ellen prédikáló Tormay Cécile adott át áldásra egy zászlót, és „dicsőségesen feltámasztott keresztény Magyarországról” beszélt, mások a Kárpátoktól az Adriáig érő Magyarországról – bő fél évvel a trianoni szerződés aláírása előtt. Másnap a Horthy környezetébe tartozó Majorné Papp Mariska is mondott hasonló szellemben egy nőegyesületi köszöntőt. Ideológiai frontokat átívelő érdekesség, hogy ő nem más volt, mint a majdani kommunista színészpápa Major Tamás anyja. Horthynak írt saját versében a bűnös városba való bevonulás történelmi jelentőségét szavalta el:

A vörös tengerből ébredtünk a mára,

Nemzetiszín hajnal hasad a hazára,

Nem volt semmi sok és semmi drága érte,

Hogy ezt a szép napot a magyar megérte!

Állj meg, Horthy Miklós!

(Borítókép: Magyar Nemzeti Filmarchívum)

Rovatok