Index Vakbarát Hírportál

Attól még, hogy hajlamos a demenciára, megéri egészségesen élni

2019. július 15., hétfő 13:16

Az egészséges életmód csökkentheti az Alzheimer-kór és a demencia más formáinak kockázatát akkor is, ha a betegség kialakulásának rizikóját genetikai tényezők növelik – írja az MTI.

A magas genetikai kockázattal rendelkezőknél és egészségtelen szokásokkal élőknél háromszor nagyobb eséllyel alakul ki demencia, mint azoknál, akiknél alacsony a genetikai kockázat, de egészséges életmódot folytatnak. Viszont a genetikai tényezőktől függetlenül a megfelelő étrend, a testedzés, a mérsékelt alkoholbevitel és a dohányzás mellőzése jelentős mértékben csökkentik a demencia kialakulásának esélyét – közölték kutatók a Journal of the American Medical Association című szaklapban megjelent tanulmányukban. A kutatás eredményeit az Alzheimer Szervezet Los Angeles-i nemzetközi konferenciáján mutatták be.

Senki sem garantálhatja, hogy el lehet kerülni ezt a szörnyű betegséget, de az egészséges életmóddal csökkenteni lehet a kialakulás kockázatát

– mondta John Haaga, az öregedéssel foglalkozó amerikai intézet (NIA) kutatója.

Világszerte 50 millió ember szenved demenciában, melynek leggyakoribb formája az Alzheimer-kór. A genetikai hajlam és az életmód jelentősen hozzájárul több betegség kialakulásához is, de a kutatóknak csak nemrég váltak elérhetővé olyan eszközök és információk, amelyek révén nagyobb kutatásokat végezhetnek annak kiderítésére, mely tényezők milyen súllyal számítanak.

Elzbieta Kuzma, az Exeteri Orvosi Egyetem kutatója és munkatársai a brit Biobank adatbankot használva 200 ezer, 60 éves vagy annál idősebb személynél vizsgálták a demenciára utaló jeleket vagy a kór tüneteit. A genetikai kockázat alapján magas, közepes és alacsony rizikójú csoportba osztották őket. Csoportokat hoztak létre az életmód alapján is.

A vizsgálat nyolcadik éve után a magas genetikai kockázatúak körében az egészséges életmódot folytatók 1 százalékánál, az egészségtelen életmódot folytatóknak viszont 2 százalékánál alakult ki demencia. A kutatók kiemelték: csak európai ősökkel rendelkezőknél fellépő mutációkról voltak információik, így nem ismeretes, hogy az eredmények etnikai és faji csoportokra is érvényesek-e.

Az eredmények bátorítást jelenthetnek azoknak, akik attól tartanak, hogy önmagában a genetikai mutáció befolyásolja sorsukat. Az Alzheimerhez köthető mutációk kevesebb mint öt százalékánál garantált, hogy kialakul a betegség.

Ez azt jelenti, hogy a mutációk 95 százalékánál az életmóddal jelentős változást érhető el

– mondta Rudy Tanzi, a Massachusettsi Kórház genetikusa.

Az egészséges életmód áll az új demenciamegelőzési irányelvekben is, melyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) idén februárban adott ki.

Rovatok