Index Vakbarát Hírportál

Jelentős mennyiségű vizet találtak a Holdon

2023. március 28., kedd 20:12

Van víz, és nem is kevés.

270 milliárd tonna víz lehet a Hold felszínén mikroszkopikus üveggyöngyökbe zárva – állapították meg kínai tudósok a Chang'o-5 szonda által visszahozott kőzetminták vizsgálata alapján. Az egyes üveggyöngyök mérete száz mikrométer körüli, egyenként 2000 mikrogramm vizet tárolhatnak. Az eredményt a Nature Geoscience közölte.

Az amerikai Apollo-küldetések már a 70-es évekig kimutatták hidrogén jelenlétét a holdi talajban, az 1990-es években pedig az égitest sarkain elhelyezkedő, örökké árnyékos kráterekben fedeztek fel nagyobb mennyiségű vizet. A NASA Boeing repülőgépre épített SOFIA infravörös obszervatóriuma azonban 2020-ban megállapította, hogy a Hold sarkain krátereken kívül is található víz. Összességében tehát lehetett tudni, hogy van víz a Holdon, csak azt nem, hogy mennyi, és hogyan került oda.

A kínai szakemberek a 2020 decemberében visszahozott mintákat vizsgálva felrajzolták a Hold vízkörforgásának egyik lehetséges forgatókönyvét. Ennek lényege, hogy a napszélben található hidrogénatomok az égitest felszínének kőzeteivel találkozva azok oxigéntartalmú vegyületeivel vizet alkotnak. A holdi éjszakák során így felszaporodik a víz, ami azután a napsütés hatására elpárolog. Kérdés volt, hogy miért marad meg mégis.

A jelenség kulcsát az üveggyöngyök jelentik. Ezek az aszteroidabecsapódások robbanásai által megolvasztott kőzetcseppekből jönnek létre, kihűlve visszahullanak a felszínre. Az évmilliárdok során ezek olyan nagy mennyiségben keletkeztek a Holdon, hogy 

a felszín alatt 12 méter mélységig tárolják a vizet. 

Az elemzés megállapításai szerint a víz pár év alatt felgyűlik a gyöngyökben, amelyek így folyamatosan megújuló, természetes víztároló réteget jelentenek.

A felfedezés nagyon hasznos lehet egy Holdra telepítendő emberi bázis szempontjából: a víz pedig italként is kiváló, oxigéntartalma lélegezhető, a hidrogén pedig jó üzemanyag rakétába vagy fúziós reaktorba. Ha helyben ki tudják vonni a vizet, az jelentős terhet szabadít fel a küldetésben más hasznos dolgok számára. De ez még nem minden: a tudósok szerint a jelenség ugyanígy működhet más légkör nélküli égitesteken is, vagyis gyakorlatilag univerzális vízforrást fedeztek fel. 

(CNN, Science Alert, Space.com)

Rovatok