Index Vakbarát Hírportál

Fontos változás jön, átnevezhetik a Facebookot

2021. október 20., szerda 08:29 | aznap frissítve

Átnevezik a Facebookot a közeljövőben – értesült a The Verge. Az átnevezés vélhetően kizárólag a közösségi oldalt működtető céget érintené, maga az oldal ezután is Facebook néven működne tovább. 

A Facebook korábban hirdette meg a metaverzumprojektet, amelynek keretében tízezer embert vennének fel csak Európában. Többek közt ez a projekt indokolhatja most a cég névváltását is, amelyről

Mark Zuckerberg Facebook-vezérigazgató október 28-án fog részletesen beszélni egy konferencián. 

Az átnevezés mögött üzletpolitikai megfontolások rejlenek. A cég vélhetően azt szeretné elérni, hogy nagyobb vállalkozásnak tekintsék egy egyszerű közösségi médiás szolgáltatónál. A The Verge szerint a lépésre azért is kerülhet sor, mert a Facebook egyre több kritikát kapott az utóbbi időben, és ezzel azt próbálják megakadályozni, hogy ezek az anyavállalatra is kihassanak. 

Nem a Facebook lesz az első nagy techcég, amely nevet változtat. 2015-ben például a Google-t szervezték újra egy óriási anyavállalat, az Alphabet nevű holding alatt, amivel szintén azt akarták jelezni, hogy nemcsak egy keresőmotor a termékük, hanem több érdekeltségük is van. 2016-ban pedig a Snapchat is Snap Inc.-re változtatta a nevét, hasonló megfontolásból.

(Borítókép: Thomas Trutschel / Getty Images Hungary)

Rovatok