A más által előidézett Münchhausen-szindrómát nehéz leleplezni és még nehezebb terápiát találni rá. Az önmagát áldozatnak bemutató szülő képes akár megölni is a gyermekét pusztán azért, hogy felfigyeljenek rá és csodálják önfeláldozó gondoskodásáért. A thrillerek divatbetegsége mögött valódi tragédiák húzódnak meg.
Králl Bernarda cikke.
2018-ban került az HBO GO kínálatába az Éles tárgyak című film, amelyben az izgalmas történet mellett egy különös mentális betegséget is megismerhetünk. A thriller Amy Adamset (Camille) kíséri vissza szülővárosába, a vidéki Amerika titkokkal, elfojtásokkal terhelt világába, hogy felgöngyölítsen egy bűntényt. A sorozat Adamsnek és az édesanyját játszó Patricia Clarksonnak is Emmy-jelölést hozott 2019-ben. Nem véletlenül, hiszen Adams csodálatosan játssza az alkoholistát, Clarkson pedig maga a megtestesült vidéki pökhendiség, aki eltartott kisujjal nyomorít meg mindenkit maga körül.
Egy lány már meghalt, egy újabb eltűnt, Camille pedig nyomozói bázisként jobb híján beköltözik a furcsa szülői házba. Súlyos sérüléseket hordoz kívül – rendszeresen vagdossa magát – és belül, iszik is nonstop, ami a családi házba lépve nem is csoda. Múltban ragadt anyja (Adora) mintha egy tökéletes háziasszony és egy pszichotikus kőszobor keveréke lenne.
Úgy suhog fel-alá a házban, hogy már attól kiráz minket a hideg, és akkor még egy szót sem szólt.
Camille apja helyett egy második házasság introvertált férfi tagja osztozik vele a kúrián, ő cserélgeti a lemezeket a lejátszón – és mást nem is nagyon tesz. És ott van még a húg, aki igazából nincs is ott, hiszen minden alkalmat megragad, hogy elmeneküljön otthonról. Camille nem tud és nem is akar ráhangolódni erre a rejtélyes világra, egyszerűen csak kiderítené, mi történt, és már menne is tovább, vissza a nagyvárosba, de sajnos a nyomozás a családjához vezeti. Mire összeáll a kép, leesik az állunk; Patricia Clarksont Meryl Streep mellé tesszük a legjobb színésznők listáján, és ráguglizunk erre a létező betegségre, amely Camille családját nyomorítja meg. Münchhausen by proxy, vagyis helyettesítő Münchhausen-szindróma, ez a pontos megnevezése annak a mentális betegségnek, amely Adora minden cselekedetét mozgatja.
Sokan nem tudják, de „a lódítós báró” (Lügenbaron), Münchhausen létező személy volt, aki a mai Alsó-Szászországban született. Katonaként szolgált, majd 1738 és 1750 között az orosz cári udvarban élt, részt vett a törökök és a svédek elleni háborúban. II. Katalin cárnő kapitányi rangot adott neki, de amikor fejedelmét, akinek apródjaként szolgált, száműzték, ő is ment, előbb Rigába, majd haza, hannoveri birtokára. Ekkor kezdte mesélni valószerűtlen történeteit esténként, egy-egy vadászat után, hogy a baráti társaságát szórakoztassa.
A csodás elbeszélések híre egyre nőtt, majd tizenhét kalandja egy gyűjteményben is megjelent. 1785-ben könyvben is kiadták elbeszéléseit, ezt dolgozta át három év múlva Gottfried August Bürger, aki tizenhárom történettel egészítette ki a gyűjteményt.
A Münchhausen báró csodálatos kalandjai és utazásai című kötet hatalmas sikert aratott.
A legendás mesék egyikében a mocsárba esett báró saját parókájának copfjánál fogva húzza ki magát az ingoványból, egy másikban ágyúgolyón lovagol, hogy a török háborúban felderítésre induljon, és csak későn jut eszébe, hogy vissza is kell majd térnie. A XIX. században több mint száz Münchhausen-mesegyűjtemény keringett a világban, az egyikhez maga a híres könyvillusztrátor, Gustave Doré rajzolt képeket.
A történetekből később filmek, rajzfilmek és asztali szerepjáték is készült. A báró képtelen történeteit, anekdotáit, vadászkalandjait münchhauseniádáknak hívják. Neve még az orvostudományba is bevonult: Münchhausen-szindrómával a képzelt betegség tüneteit illetik.
A Münchhausen-szindróma jellemzője, hogy a beteg meghamisítja saját tüneteit. A kórban szenvedő betegek hihető történeteket találnak ki betegségekről, szimptómákról, csak hogy az orvosi figyelem középpontjába kerülhessenek. Motivációjuk a szeretet és a gondoskodás – szemben a hipochonderekkel és a szimulánsokkal, akik valamilyen előny (pénz, munkakerülés) reményében tettetik betegnek magukat.
A münchhausenes tudja, hogy nem beteg,
de szeretne az lenni, ezért keresi fel az orvosokat mindenféle fabrikált, saját maga által létrehozott tünetekkel.
Jól ismerik az orvosi terminológiát, a praxist, a tüneteket, vagy mert előtanulmányokat folytattak, vagy mert nem ritkán ápolónak, orvosnak készülő emberek közül kerülnek ki. Mindig elégedetlenek a számukra felírt terápiával, orvostól orvosig vándorolnak újabb és újabb tünetekkel, és ebben a nagy vándorlásban a lebukást is könnyebben elkerülik. Szeretnek kórházban lenni, mások figyelmének, gondoskodásának középpontjában, és az egészséges emberrel ellentétben soha nem akarják elhagyni az intézményeket, inkább önként jelentkeznek akár súlyos, de persze teljesen indokolatlan műtétekre is.
2017-ben egy másfél éves gyerek esete borzolta a közvéleményt Gyöngyösön. A kislány holttestére a rendőrség bukkant egy gyöngyösi házban, és ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt. Az OMSZ megyei szóvivője beszámolt arról, hogy a hivatalos adatok szerint halála előtt fél évvel hét kilogrammos volt a kislány, halála napján már csak annyit nyomott, mint egy újszülött, 3,5 kilogrammot. Az orvosszakértők szerint az anya úgynevezett helyettesítő Münchhausen-szindrómában szenved, vagyis akaratlagosan, saját pszichés betegségétől hajtva betegítette és végül megölte gyermekét.
Magyarországon nem sok ilyen esetről hallani, noha egynél biztos több van, csak szerencsére ritkán halálos kimenetelű a betegség.
„Más által előidézett Münchhausen-szindróma”, ez a hivatalos neve a Münchhausen-szindróma azon változatának, amelynél a beteg szülő – jellemzően az anya – egészséges gyerekének talál ki betegségeket. Az általában intelligens, szeretetre vágyó anya elő is idézi a betegséget méreg, gyógyszer, fertőzések, fizikai bántalmazás formájában. A mit sem sejtő gyermek állapota egyre rosszabb és rosszabb, az anya pedig élvezi, hogy a társadalom csodálja őt a beteg gyermek melletti önfeláldozásáért, gondoskodásáért. A betegségek formája változatos lehet az anya által alkalmazott módszerektől függően:
Ha a betegség lelepleződik, az anyát még a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére is nehéz lebeszélni a gyerek betegségéről, és beismerésre bírni. A betegség okai gyakran gyermekkori sérelemből, abúzusból, súlyos kiskori betegségből, egy szeretett személy halálának traumájából eredhetnek. A beteg, bár kifelé kiegyensúlyozottnak és rendszerezettnek tűnik, rettenetesen önbizalomhiányos, mindent a kívülről jövő megbecsülésért és szeretetért tesz. Ennek áldozza fel gyermekét. A kezelésük nem könnyű, hiszen ragaszkodnak gyermekük beteg státuszához, és az orvosokat, ha megkérdőjelezik a gyerek állapotát, inkompetensnek tartják. Hiszen ők az édesanyák, tehát mindenkinél jobban ismerik és szeretik őket, csak ők tudhatják, mi a gyerek baja.
És ez teszi olyan nehézzé a kezelést.
A beteg tisztában van a problémával, hiszen ő idézi elő a gyermek tüneteit, azonban e tudatosság miatt könnyebben meg is akadályozhatja a leleplezést. A más által előidézett vagy helyettesítő Münchhausen-szindróma gyanúja leginkább akkor merülhet fel, ha – ahogy az Éles tárgyakban is láttuk – egy idősebb testvérnél már hasonló problémák merültek fel (rejtélyes és rendszeres megbetegedések), és neki sem tudtak semmilyen diagnózist felállítani az orvosok.
Camille végigasszisztálta húga megbetegítését, és látunk utalásokat arra vonatkozóan, hogy ő is veszélyben volt, de sikerült elmenekülnie. Cserébe egész életére nyomorult lett: önmagát vagdosó, alkoholista. Nem csoda, hiszen a saját anyja fordult ellene és húga ellen.
Amerikában párévente napvilágra kerül egy-egy helyettesítő Münchhausen-szindrómára utaló eset, a közvélemény pedig újból és újból döbbenten áll a tények előtt. De itthon is elő-előbukkan; említettük a gyöngyösi tragédiát, de vannak más esetek is. A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Móri Tagintézményének vezetője, Siteri Erika elmondta:
Egy helyettesítő Münchhausen-szindróma-gyanús esetnél teljesen lehetetlen volt a pszichológiai beavatkozás, mert mind a gyerek, mind az anya orvosa elutasította az együttműködést, így a konkrét és célzott segítségnyújtás lehetőségét. A jelenséget rendkívül nehéz feltárni, valamint csak összefogással lehet leleplezni, ezt követően elkerülhetetlen az anya és a gyerek további terápiás ellátása. Bizonyítottan nem tudtuk tetten érni, és így megfelelő és célzott terápiát sem tudtunk biztosítani az érintetteknek.
Hogy lehet képes egy anya akár megölni is saját gyermekét, pusztán azért, hogy figyeljenek rá, hogy kórházról kórházra vándorolva bizonyítsa, egész életét beteg gyerekének szenteli? És persze hazugság az egész, nem ő itt az áldozat, hanem a kiszolgáltatott gyerek, aki kénytelen alávetni magát anyja akaratának, beveszi a gyógyszereket, a mérgeket, engedi, hogy édesanyja rendelkezzen testével, akár fizikai bántalmazások árán is.
A lényeg, hogy elégedett legyen vele, hogy szeresse.
Két éve mutatták be a Hulun A tett című sorozatot Patricia Arquette főszereplésével. Az igaz történet 2015-ben sokkolta Amerikát: Dee Dee Blanchard, a túlsúlyos, egyedülálló édesanya a helyettesítő Münchhausen-szindróma tipikus esete volt: kislánya haját leborotválva (mert „leukémiás” és „kezelést kap”), tolószékbe kényszerítette és születésétől fogva mérgezte, hogy betegnek tűnjön. Így az anya segélyeket, anyagi, illetve érzelmi segítséget, valamint széles körű társadalmi támogatást kapott – a kisvárosban, ahol éltek, mindenki szerette, tisztelte és szuper, gondoskodó anyának tartotta.
Azonban a kislány, Gypsy Rose kamaszként rájött, nincs is olyan sok betegsége, mint ahogy anyja elhitette vele és mindenkivel – sőt valójában makkegészséges. Gypsy végül teljes elkeseredettségében, a neten megismert Asperger-szindrómás szerelmével megölette anyját. Még most is börtönben van.
A történetről Anya gyilkos kincse címen dokumentumfilmet is forgattak bírósági jegyzőkönyvek, orvosi leletek alapján.
Lacey Spears sztárblogger volt Amerikában, a népszerűséget pedig kisfia betegségei hozták meg neki, amelyekről 2009-ben kezdett blogolni. A fiúnak rohamai, emésztési problémái, hallójárati fertőzései voltak, Lacey pedig hősiesen küzdött, hogy segítsen rajta. A kis Garnett ötéves korában halt meg, egy kórházi kamera leplezte le édesanyját, ahogy sót tett a kisfiú gyomorszondájába, és ez okozta a fiú halálát. Spears húsz év börtönt kapott, de nem ismerte be, hogy az ő ténykedése miatt halt meg a fia, aki ma már tizenkét éves lehetne.
Kathy Bush kilenc éven keresztül kínozta Jennifer nevű, egészségesen született lányát. Az anya légzőszervi problémákat, fülfertőződéseket, hasmenést, immunbetegségeket tapasztalt a kislánynál, akit kórházról kórházra ráncigált. Jennifer állapota azonban egyre rosszabbodott, csöveken keresztül táplálták, kivették a manduláját, a vakbelét, belei egy részét. 1995-ben egy névtelen telefonáló vezette nyomra a rendőröket, aki a kórházban észrevette, hogy a kislány mindig anyja távozása után lesz rosszul. Kathy Busht öt évre ítélték, a kislányt örökbe adták, és sikerült is felépülnie.
Stephen King sem találhatna ki borzongatóbb történetet, mint menekülés egy helyettesítő Münchhausen-szindrómában szenvedő családtag elől. Nem véletlenül van sok filmes feldolgozása akár a megtörtént eseteknek, akár a fikciós münchhausenes történeteknek.
A Louis Drax kilencedik élete című 2016-os kanadai filmben a főszereplő kisfiú, Louis kilencedik születésnapján lezuhan egy szikláról, a tengerbe esik, de kómába esve túléli. Amíg öntudatlan állapotban fekszik, neurológusa egyre több furcsaságra figyel fel a kisfiú múltjában. E röpke kilenc év alatt már rázuhant egy csillár, több ételmérgezése volt, bogarak csípték össze, túlélt egy agyhártyagyulladást és egy áramütést is. Élete felét a sürgősségin töltötte, de dr. Pascal hiába igyekszik kideríteni, mi állhat e sok megmagyarázhatatlan, abnormális jelenség mögött, az anya nem engedi – hát persze hogy nem.
Jellemző a helyettesítő Münchhausen-szindrómában szenvedő betegekre, hogy sok időt sosem töltenek ugyanannál az orvosnál,
hiszen akkor könnyebben lelepleződnének, ugyanis egy alaposabb vizsgálat gyorsan fényt deríthetne a hamis szimptómákra.
A Run című 2020-as film szintén egy beteg anya-lánya kapcsolatot mutat be. A Sarah Paulson (Ratched) által alakított Diane, és lánya, Chloe egy kisvárosban élik életüket. Chloe számos betegséggel küzd: kerekes székes, asztmás, pikkelysömör gyötri, és több kiló gyógyszert szed a bajaira. Ezt segít átvészelni az anyja, aki lesi minden kívánságát, bár Chloe csak egy dologra vágyik: hogy felvegyék egy neves washingtoni egyetemre. Egy nap azonban Chloe gyanút fog, miután felfigyel egy, az anyjától kapott különös gyógyszerre. Ekkor megrendül az anyjába vetett bizalma, és új fázisba lép a kapcsolatuk. Innen indul be az izgalmas történet és alakul hideglelős thrillerré.
Hibát követünk el azonban, ha úgy tekintünk a Münchhausen-szindrómára és helyettesítő változatára, mintha egyfajta narratív eszköz lenne, hiszen valójában
egy igen komoly mentális betegségről van szó.
A fentebb említett esetek is jól példázzák, hogy nemcsak a mozivásznon, könyvekben és tévében, hanem a valóságban is találkozunk ezzel a betegséggel, ami pontosan azoknak az életét nyomoríthatja meg, akik a leginkább kiszolgáltatottak. Ez pedig félelmetesebb, mint bármilyen hátborzongató történet.
(Borítókép: Jelenet az Éles tárgyak című sorozatból. Fotó: HBO)