Index Vakbarát Hírportál

Mi lesz a Facebookkal Joe Biden elnöklése alatt?

2021. január 26., kedd 10:53

Joe Biden, az USA új elnöke nagyon nem szereti a Facebookot és alapítóját, de mit jelenthet ez a közösségi platform számára?

Volt egy olyan időszak, amikor a világ Mark Zuckerberg lába előtt hevert. Ez még azelőtt volt, hogy a Cambridge Analytica-botrány kitört volna, hogy a Facebook elismerte volna, hogy platformját a mianmari etnikai tisztogatás ösztönzésére használták, továbbá a WhatsApp indiai lincselésekben betöltött (álhírek miatti) szerepe, illetve a capitoliumi botrány előtt. Meg úgy általában véve azelőtt, hogy a Facebook fokozatosan be nem bizonyította, hogy minden lehetséges eszközzel követi, sőt lehallgatja a felhasználóit, miközben az álhírek terjedése ellen nem tesz semmit.

Mark Zuckerberg renoméja 2017 óta hatalmasat zuhant, pedig akkor a csúcson volt: olyannyira, hogy még 2017 elején úgy döntött, hogy bejárja Amerikát.

Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy „több emberrel szeretne beszélni arról, hogyan élnek, dolgoznak, és gondolkodnak a jövőről”. Zuckerberg célja az volt, hogy mind az 50 államban beszéljen az emberekkel – hogy kijusson, és kapcsolatba lépjen valódi amerikaiakkal. Egyesek szerint ez egy lehetséges 2020-as elnöki pályázatának kezdete lehetett – bár ezt ő maga mindig tagadta. A potenciális jelöltségéről mindenesetre komolyan írt a nemzetközi sajtó – nemcsak a megfelelő vagyona volt meg akkor hozzá (az még most is megvan), hanem a hatalma és a népszerűsége is. Most viszont úgy tűnik, hogy az utóbbit végleg elveszítette, az új amerikai elnök pedig egy olyan ember lett, aki kifejezetten utálja a Facebookot és Zuckerberget is.

„Pillangóból megint hernyó lett”

Múlt héten megtörtént Joe Biden elnöki beiktatása: az a pozícó, amelyről sokan úgy vélik, hogy Mark Zuckerberg titokban vágyott rá, vagy legalábbis alkalmas és esélyes lehetett volna rá. Ez pedig a BBC egyik cikkének hasonlata szerint egyben Zuckerberg „fordított metamorfózisát” jelenti: „pillangóból” visszavedlett „hernyóvá” – ami kevésbé költői metaforával azt jelenti, hogy elveszítette politikai támogatóbázisát. Hogy ezt saját magának köszönheti, vagy az „ellenségeinek”, az egy hosszabb elemzés tárgyát is képezhetné.

Többé nem szívesen látott figura a koktélpartikon. És szerintem ez már régóta így van.

– állítja Sarah Miller, az American Economic Liberties Project igazgatója, aki éppenséggel abban a kormányzati csapatban is benne van, amely Joe Biden hivatalba iktatásának átmenetét felügyeli.

Már egy jó ideje nem nagyon szerette senki. A Facebookra napjainkban általában úgy tekintenek, mint a »legnagyobb gazemberre« az összes technológiai monopólium között.

Kemény szavak, pedig az Obama-adminisztráció a maga idejében közismerten a Szilícium-völgy és a Facebook nagy támogatója is volt. Viszont amennyiben Bident valaha is Zuckerberg „barátjaként” emlegethettük, akkor most már egész biztosan nem.

Vendetta

Valójában az elnök gyakran hozza fel példának arra a Facebookot, hogy a szabad internet miért fajult el rossz irányba.

A New York Timesszal egy évvel ezelőtt beszélve ezt nyilatkozta:

Sohasem voltam a Facebook rajongója, ahogy azt valószínűleg ti is tudjátok. Továbbá sosem voltam nagy Zuckerberg-rajongó sem. Azt hiszem, hogy ő az igazi probléma.

Most pedig a Biden választási győzelme utáni napokban kommunikációsvezető-helyettese, Bill Russo ezt írta a Twitteren:

Ha eddig úgy gondolták, hogy a Facebookon való dezinformáció problémát jelenthet a választásaink során, akkor majd meglátják, hogy rombolja a demokráciánkat az azt követő napokban.

Tény az is, hogy a demokraták egyértelműen a Facebookot okolják a 2016-os eseményekért. Szerintük a republikánusok a Cambridge Analyticán keresztül a Facebook úgynevezett „mikrotargetálását” (a Facebook személyre szabott hirdetési rendszerének kihasználását) oly módon használták fel, hogy álhíreket vagy félinformációkat terjesztettek a választóknak, és ez volt szerintük Trump győzelmének kulcsfontosságú eleme. A BBC szerint úgy tűnik, hogy a demokraták most mindezért „bosszút fognak állni”.

Joe Biden egyébként egy 2019-es CNN-interjújában sem kertelt a Facebookkal kapcsolatos ellenszenvével, illetve azzal kapcsolatban, hogy ő és általában a demokraták is meg vannak döbbenve, hogy a Facebook 

„mit megengedett”

a platformján.

Ez lehet az igazi „Halálos fegyver”, nem a Mel Gibson-film

Amikor valaki milliárdos, más esetben talán nem számít annyira, ha az USA elnöke annyira nem szereti. Most viszont itt van Joe Biden elnök kezében a lehetőség, hogy a technológiai cégeket és a közösségi médiát teljesen átrendezze, beleértve a felhasználókkal való kapcsolatrendszerüket is. Ez pusztító lehet a Facebooknak – egy olyan cég számára, amely sokak szerint kiskirályként, flegmán viselkedik a felhasználóival, azt tilt le, akit akar, akár indoklás nélkül is, oly módon, hogy még emberi alkalmazottak sem állnak szóba a blokkolt vagy korlátozott felhasználókkal.

A Facebook pedig akkor lesz nagy bajban, ha a cég számára létfontosságú 230. cikkelyt esetlegesen „hatályon kívül helyezik”. Ez egy kicsi, de kulcsfontosságú jogszabály, amely 

azt akadályozza meg, hogy a Facebookhoz hasonló cégeket bepereljék az emberek által közzétett dolgok miatt.

Joe Biden konkrétan azt nyilatkozta, hogy ez hivatalba lépésekor meg is fog történni – még az említett 2019-es interjújában beszélt arról, hogy azt szeretné, hogy „azonnal visszavonják”.

Ez katasztrófát okozhat Zuckerberg számára. Hirtelen minden mocsok, amit az emberek Mark Zuckerberg platformján közzétesznek, mindazok a rágalmazások, átverések, csalások, pornográfia és gyermekpornográfia (emlékezzünk rá, hogy a Pornhub szerint „84 millió, kiskorúakat érintő szexuális visszaélést jelentettek az elmúlt 3 évben”), a nőknek a Messengeren perverz férfiak által elküldött nemi szervük képei stb. mind-mind a Facebook felelőssége lenne.

Szinte elképzelhetetlen, hogy a Facebook hogyan lenne képes működni a jelenlegi formájában a 230. szakasz nélkül.

Fogy a levegő…

És ha mindez nem lenne elég, akkor még ott vannak a Facebook elleni trösztellenes perek is. Mark Zuckerberg platformját jelenleg a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) és 46 állam pereli, mert „versenyellenesen őrizte meg monopóliumhelyzetét”.

Az FTC azt is közölte, hogy „a Facebook korábbi Instagram- és WhatsApp-felvásárlásainak felszámolására” törekszik – vagyis a cég felbomlasztására.

A Facebook természetesen harcolni fog mindezek ellen. De míg Donald Trump, úgy tűnt, hogy Zuckerberget békén hagyja, ha „cserébe” őt sem piszkálják a közösségi platformján, addig Biden – a dolgok jelenlegi állása és a BBC-cikk szerint – már nem lesz „Zuck dude” partnere egy ilyen hallgatólagos megállapodásban.

Az már látszik, hogy a Facebook is „észbe kapott”, és próbált Bidennek a kedvére lenni azáltal, hogy Donald Trumpot gyorsan letiltotta a többi közösségi platform mellett. De vajon elég lesz ennyi?

Egy biztos: most még talán a csúcson van, de vészesen 

fogy a levegő Mark Zuckerberg és platformja számára…

Rovatok