Index Vakbarát Hírportál

Kína negyven év után hozna mintát a Holdról

2020. november 23., hétfő 11:29

A végső símításoknál tart a kínai Hold-küldetés, a Csang'e 5. A rakétát várhatóan kedden lövik fel.

A Csang'e 5 az eddigi leginkább nagyratörő kínai űrprogram és egyben az első olyan küldetés, amely négy évtized után holdkőzeteket hoz vissza a Földre.

A négy modulból álló Csang'e 5 a Hajnan tartományban található Vencsang űrkikötőben várja a fellövést egy óriási Hosszú Menetelés-5 hordozórakétán.

A küldetés fő mozzanataként két méter mély fúrást fognak végezni a Holdon, és körülbelül 2 kilogramm kőzetet hoznak vissza. Utoljára a 70-es évek amerikai és orosz küldetései hoztak mintákat a Holdról.

A Csang'e egy leszállóegységből, felszállóegységből, kiszolgáló modulból és egy visszatérő egységből áll. A leszállóegység végzi majd a fúrást és juttatja a mintákat a felszállóegységbe, amely a Hold körül keringő kiszolgáló modulhoz juttatja azokat.

Kína 2003-ban, Oroszország és az Egyesült Államok után harmadikként juttatott embert az űrbe. Az amerikai törvények miatt azonban nem folytathatnak együttműködéseket a Nasával, és nem küldhetnek űrhajóst a Nemzetközi Űrállomásra. A fontosabb technológiai megoldások ellopásával kapcsolatos félelem miatt ez nem is fog változni a közeljövőben.

Rovatok