Index Vakbarát Hírportál

Elteszi a kőzetmintákat az OSIRIS-REx

2020. október 27., kedd 09:15

A NASA szonda a Bennu kisbolygóról hoz mintát, de technikai okból elszórja, amit összeszedett.

Az OSIRIS-REx szonda a múlt héten közelítette meg a Bennut, és robotkarjával mintát vett belőle. Az aszteroidáról származó értékes közetek segítenek a kutatóknak a Naprendszer korai történetének megismerésében.

A mintavételt úgy oldották meg, hogy a robotkarba épített nitrogéntartályból gázt fújtak a felszínre, a felröppenő köveket pedig egy kerek mintagyűjtő dobozzal elkapták. A mintagyűjtő ezt követően egy kis fedéllel lezárta volna a dobozt, itt azonban hiba csúszott a műveletbe: a nagyobb kövek útban vannak, ezért a fedél nem zárható, a dobozból pedig kiszóródik az összeszedett minta.

Az OSIRIS-REx a tervek szerint 2023-ban tér vissza a Földre a mintákkal, amelyhez légköri visszatérő egységgel is rendelkezik. Ebben helyezte volna el november 2-án a robotkar a mintákat, de a műveletet most a technikai malőr miatt előre hozták, hogy a mintákat biztonságba helyezzék.

A Földről irányított folyamat több napig fog tartani, mivel a szonda távolságra miatt 18,5 percet késnek az üzenetek, így egy egyszerű üzenetváltás 37 percig tart.

Rovatok