A könyvnyomtatás megjelenése legalább akkora kulturális forradalom volt a középkori ember számára, mint az azt pár évtizeddel követő Újvilág felfedezése. Nem mindenki örült azonban a változásnak.
A könyvnyomtatás megjelenése volt a középkort lezáró nagy kulturális forradalom, ami pár évtizeddel az Újvilág felfedezése követett. Nem mindenki örült azonban a változásnak, egyes egyházi vezetők „sátáni találmánynak” tartották.
Európában kétségtelenül a német aranyműves, Gutenberg volt az, aki elsőnek nyomtatott könyvet. Betűit ólomból öntötték, és a nyomtatási folyamatot a korabeli bor- és olajprések technikájával tette kényelmesebbé és gyorsabbá. Bár a Choe Yun-ui koreai miniszter által nyomtatott könyv megelőzte 200 évvel, nem használta Gutenberg préstechnikáját, ami meggyorsíthatta volna a folyamatokat, s ugyancsak hátráltató tényező volt, hogy a koreaiak a kínai írás mintájára minden szótagot különböző karakterekkel jelöltek, ami egyből több ezer forma kiöntését igényelte. Közös volt azonban mindkettőjük munkáját illetően a társadalmi fogadtatás.
Kínában betiltották a nyomtatott könyvek adásvételét, Európában pedig patáliát csaptak az egyházi vezetők, amikor értesültek a technológia létéről és annak következményeiről.
A nyomtatást megelőzően a könyvek előállítása igen sokba került, mind anyagi, mind munkaerő-ráfordítás szempontjából. Olyan értékesek voltak, hogy az egyetemek asztalaihoz láncolták a könyveket, és csak intézményeknek vagy gazdag nemeseknek volt pénze megvásárolni azokat. E szűkösség miatt az egyháznak nagy befolyása volt a kéziratok másolásához rendelkezésre álló munkaerő miatt, amit Európában az egységes latin nyelvű piac tartott fenn.
A katolikus egyház ragaszkodott ahhoz, hogy a Bibliát a latin fordítása szerint kell értelmezni, és nem lehet a laikusok nyelvére lefordítani. A könyvnyomtatás azonban csak akkor tudta beváltani az ismeretterjesztés meggyorsításának ígéretét, ha a nép számára is érthető nyelvű szöveget terjesztett, és ugyancsak lehetőséget adott az egyház állításaival ellentétes írások publikálására is.
Nem csoda, hogy az egyház úgy érezte, elveszíti az információk feletti uralmát.
A katolikus főpapok egyre nagyobb nyugtalansággal tekintettek a nyomtatott termékek növekvő folyamára. Igyekeztek magukat megvédelmezni tőle: megtiltották, hogy bármit is kinyomtassanak az erre meghatalmazottak különleges jóváhagyása nélkül.
1487-ben VIII. Ince pápa nyilatkozatot tett közzé, amelyben kiközösítés terhe alatt megkövetelte, hogy az összes nyomtatott kiadványt az egyházi cenzúra hagyja jóvá. Fél évszázaddal később I. Ferenc francia király parancsára a Sorbonne teológusai összeállították az Index librorum prohibitorum-ot (jelentése: tiltott könyvek jegyzéke) vagy röviden csak
„Index”-et,
amelyek kiadásáért, terjesztéséért és olvasásáért az egyházból való kiközösítés, börtönbüntetés, sőt máglya járt!
1559-ben IV. Pál pápa pedig egyházi törvénybe foglalta az Indexet és hívei számára kifejezetten tiltotta azok olvasását és nyomtatását. Persze a szabványosítás hatástalan volt. Olyannyira, hogy sem Kopernikusz Nap-központú világképének publikálását, sem Luther tanait és a Biblia-fordításokat nem tudták megakadályozni. Míg Gutenber 1455-ben megjelent Bibliája latin nyelvű volt, Luther 1522-es Újszövetség- és 1534-es Ószövetség-fordítása már németül jelent meg. Az egyház információ feletti kontrollja megtört.
Ezzel párhuzamosan zajlott az Újvilág felfedezése, ami megteremtette az alapjait a középkor végi kapitalizmus kibontakozásának.
Egyszeriben felértékelődött a fogyasztó, megtörve a szilárd társadalmi rendet, amit a feudalizmuson alapuló tradíció jelentett.
Valószínűleg Amerika meghódítása is sokkal lassabban ment volna, ha a könyvnyomtatás nem tör előtte utat.