Index Vakbarát Hírportál

Az arcfelismerés maszkkompatibilissá tételét kérik az Apple-től

2020. augusztus 11., kedd 10:55

A New York-i tömegközlekedési vállalat arra kéri az Apple-t, hogy kezdjen valamit a FaceID azonosításukkal, mert jelen helyzetben az emberek folyamatosan le-fel húzogatják a maszkjukat, hogy feloldják a képernyőzárat. 

Patrick Foye, a közlekedési vállalt vezetője elmondta, hogy visszatérő és állandó probléma, hogy a járműveken az emberek azért húzzák le a maszkot, és azért teszik ki magukat veszélynek, hogy a telefonjukat tudják nyomogatni. Arra kérik az Apple-t, hogy kezdjen valamit ezzel a problémával, mert most úgy látják, hogy beérett a FaceID-ra átszoktató többéves törekvésük, viszont ez a jelenlegi járvány alatt komoly gondot okoz  főleg, hogy az ujjlenyomat-olvasó, azaz a TouchID az újabb modellekbe nem került bele. 

A közlekedési vállalat azt szeretné, hogy ha kidolgoznának egy olyan algoritmust, ami úgy is képes az azonosításra, hogy nem kell levenni a maszkot, és ezt egy gyors frissítéssel elérhetővé is tennék. 

Egyébként van egy ennél sokkal egyszerűbb megoldás, amit most is alkalmazhatna bárki, ez pedig a PIN-kódos képernyőfeloldás. Négy számot beütni talán gyorsabb és kényelmesebb is jelen esetben, mint a maszkot húzogatni, viszont kevésbé biztonságos. Mindenesetre az Apple azt mondta, hogy értik a problémát, és azon lesznek, hogy minél hamarabb megoldást találjanak rá. 

Rovatok