Index Vakbarát Hírportál

Látványos videóban mutatják meg a kutatók, mely maszkok nem érnek semmit

2020. augusztus 10., hétfő 11:41 | aznap frissítve

Az amerikai Duke Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy melyik maszktípus mennyire hatékony a koronavírus-járvány alatt, melyiket érdemes viselni, és melyik az, ami esetleg semmit sem használ.

A kutatók szerint most, hogy az Egyesült Államokban újranyitnak az iskolák, a vidámparkok, és az élet látszólag visszatér a normális kerékvágásba, nem szabad elfelejteni, hogy a víruskérdésben érdemi változás nem történt, viszont a maszkok bizonyítottan hatékonyak a védekezésben. 

Nem feltétlenül a viselőjét, hanem a környezetet védi a vírusoktól azzal, hogy a tüsszentés, beszéd vagy egyszerű lélegzés során kibocsátott cseppeket felfogja, így nem tud terjedni a vírus. 

A fertőzött személy, még akkor is, ha nem tud róla, hogy fertőzött, a maszk viselésével megakadályozza, hogy a kiköhögött, tüsszentéssel vagy beszéddel a levegőbe kerülő cseppecskék nagy része bejusson a légtérbe, a megfertőzhető ember maszkja pedig védi őt magát is.

A Duke Egyetem munkatársai egy viszonylag egyszerű, de annál látványosabb kísérletben néztek meg 14 maszktípust, hogy lássák, mennyire hatékonyak, azaz mennyire fogják fel a cseppecskéket. A kísérlethez egy nem túl drága lézer, egy fekete doboz és egy mobiltelefon szükséges, és a pontosabb eredmények miatt a kutatók még egy algoritmust is írtak, ami a videó alapján megszámolja az átengedett cseppeket, azaz megmutatja a hatékonyság mértékét. Megnézték a cseppek terjedését, miközben a kísérlet alanya beszél, köhög, tüsszent maszk nélkül, majd különféle maszkokkal. Mindegyik felállást tíz alkalommal figyelték meg.

Azt hónapok óta hangsúlyozzák a kutatók, hogy a maszk hatékony, azonban nem mindegy, milyen maszkról van szó. Kiderült, hogy van olyan, ami teljesen haszontalan. A legjobb az N95 maszk, de az orvosi maszk és az otthon varrt, többrétegű textilmaszk is hatékony lehet. 

A sálak, a száj elé tett kendők és a kötött maszkok viszont semmit sem érnek. 

A kutatók azt mondták, hogy ők is meglepődtek azon az eredményen, hogy a rosszul teljesítő maszkok olyanok, mintha nem is lenne semmi az emberen. Sőt, van ami rosszabb, mert nem hogy felfogja a cseppeket, hanem a nagyobb méretűeket több kisebb darabra szabdalja, és úgy engedi át. 

Szeretnénk leszögezni, hogy továbbra is arra buzdítjuk az embereket, hogy hordjanak maszkot, de fontos tudniuk, hogy milyen maszkot érdemes viselni, hogy az valóban megfelelő védelmet jelentsen 

– mondta Martin Fischer, a tanulmány egyik szerzője. 

Fischer azt is hangsúlyozta, hogy bár a tesztelés nagyon könnyen és kevés pénzből megoldható, mégsem ajánlja, hogy otthon kipróbálják, ugyanis a lézer használata veszélyes lehet. Ugyanakkor szerinte tökéletesen alkalmas lehet arra, hogy múzeumokban, cégeknél vagy közösségi házakban az emberek saját szemükkel is meggyőződhessenek arról, hogyan védi a környezetükben élőket a maszkviselés. 

Rovatok