Index Vakbarát Hírportál

Második arcátültetésén esett át egy nő az Egyesült Államokban

2020. augusztus 10., hétfő 11:14 | aznap frissítve

Egy New Hampshire-i nő lett a világon a második, az Egyesült Államokban pedig az első, aki ismételt arcátültetésen esett át. A nőnél hat évvel az első arcátültetése után a kilökődés jelei kezdtek mutatkozni, ami folyamatos fájdalommal járt együtt – írja az MTI. 

Az 52 éves Carmen Blandin Tarleton a teste több mint 80 százalékán égési sérüléseket szenvedett és megvakult 2007-ben, amikor férje megverte egy baseballütővel, és lúggal lelocsolta, mert azt hitte, hogy a nő megcsalja őt. A férfit 30 év szabadságvesztésre ítélték, 2017-ben meghalt a börtönben.

Az első, 2013. februári átültetés megváltoztatta az életét. Nem kellett már gyógyszereket szednie fájdalmára, elkezdett zongorázni, utazni és motivációs beszédeket tartani. Mesterséges szaruhártyát is kapott a bal szemébe.

Tavaly azonban szervezete elkezdte kilökni az arcot. Hegesedni kezdett, fekete foltok jelentek meg az arcán, összehúzódtak a szemhéjai, és elkezdett eltűnni a szája. Nem tudott kimozdulni otthonról, és újra gyógyszereket kellett szednie erős fájdalmaira. Végül októberben kérvényezte, hogy vegyék fel a kórház várólistájára egy újabb műtétre.

A második transzplantációt júliusban végezték el a bostoni Brigham and Women's Kórházban. A korábban ápolóként dolgozó nő még mindig lábadozik az operáció után, ezért egyelőre nem közöltek képeket az új arcáról.

A 20 órás beavatkozást Bohdan Pomahac vezette, aki Tarleton első arcátültetését is végezte. Ezúttal egy sokkal jobban passzoló donort sikerült találni a nőnek.

A fájdalom elmúlt. Új fejezet kezdődött az életemben. Csaknem egy éve várok erre. Nagyon boldog vagyok. Erre volt szükségem. Sikerült egy remek donort találni

– mondta Tarleton az AP hírügynökségnek adott telefonos interjúban.

Brian Gastman, az Ohio állambeli Cleveland Clinic plasztikai sebésze szerint Tarleton esete jól szemlélteti az ilyen eljárások korlátait.

A legtöbb transzplantáció esetében van egy lejárati idő. Kezdjük elérni azt a pontot, ahol ezek az arcátültetések elérik a maximális évek számát, amíg valaki együtt tud élni az átültetett szervvel

– jegyezte meg a szakember.

A világ első arcátültetését 2005-ben hajtották végre Észak-Franciaországban. Azóta több mint negyven ilyen operációt végeztek világszerte, ebből 16-ot az Egyesült Államokban. Két évvel ezelőtt egy francia férfi volt az első a világon, aki egy második arcátültetésen is átesett. A párizsi Georges Pompidou kórház orvosa, a beavatkozást végző Laurent Lantieri szerint a páciens azóta is remekül van.

Rovatok