Index Vakbarát Hírportál

Darabokra tört Kanada utolsó érintetlen sarkvidéki selfjege

2020. augusztus 8., szombat 12:39

A forró nyár és a globális felmelegedés hatására darabokra tört Kanada utolsó, még teljesen érintetlen sarkvidéki selfjege, az Ellesmere-sziget északnyugati csücskénél elterülő Milne – írja az MTI. A selfjegek akár több százezer évesek is lehetnek, vastagabbak a tartósan fagyott tengerjégnél, de nem olyan nagyok és régiek, mint a gleccserek.

A parti síkságról a tengerbe nyúló, a tengerfenékig leérő jégtömeg egyetlen nap alatt, július 30-án vagy 31-én tört szét két óriási jéghegyre és sok kisebb darabra – vette észre Adrienne White, a Kanadai Jégfigyelő Szolgálat (CIS) jégelemzője. A nagyobbik jéghegy majdnem akkora, mint Manhattan: 55 négyzetkilométeres, 11,5 kilométer hosszú. Vastagsága 70-80 méter vastag.

A kutató szerint ez egy igen nagy jégtömb, amelynek semmi nem állhatja útját, ha sodródni kezd.

A széteséssel a négyezer éves selfjég területének 43 százalékát veszítette el, a korábbi 187 négyzetkilométer helyett már csak 106 négyzetkilométerre tehető a felszíne.

A térség hőmérséklete május és augusztus eleje között 5 Celsius-fokkal haladta meg az 1980-2010-es évek átlagát – közölte Luke Copland, az Ottawai Egyetem gleccserkutatója, aki rámutatott, hogy az Északi-sarkvidék amúgy is gyorsabban melegszik, mint a Föld többi része.

Copland szerint a Milne-jégtábla összeomlása egyértelműen a klímaváltozás következménye: a selfjegek egyszerre olvadnak a melegebb felszíni levegőtől és a melegebb tengervíztől. A kutató szerint a Milne-jégmező nagyon különleges, bámulatosan szép hely volt.

A Nunavut autonóm területen fekvő Ellesmere-sziget északi partvidékét valaha egybefüggő selfjég borította, az elmúlt évtizedekben azonban részekre bomlott az ember okozta globális felmelegedés hatására – mondta Adrienne White. Intézetének adatai szerint 2005-re már csak hat nagy selfjég maradt, és a Milne volt az utolsó, amely még teljes egészében megvolt.

Luke Copland szerint már nemigen vannak selfjegek az Északi-sarkvidéken, Grönland északi részétől Oroszország sarkkörön túli területeiig a nagy többség odalett. "Talán a védett fjordokban van még néhány" – mondta.

Rovatok