Index Vakbarát Hírportál

A bronzkortól az újkorig halad a hódmezővásárhelyi tram-train

2020. augusztus 5., szerda 08:10

Négy éve dolgozik a Tornyai János Múzeum a hódmezővásárhelyi tram-train beruházás régészeti munkálatain, és ez idő alatt közel nyolcezer tárgy került elő. A legrégebbi leletek a bronzkorból származnak, a legújabbak az újkorból - mondta Csányi Viktor, a múzeum régésze.

Kilencven százalékuk a török korban, valamint az azt közvetlenül megelőző és követő időkben került a földbe

Nyolc helyszínen kisebb régészeti feltárást is végeztek, tapasztalataikat tízezer fotó és több száz oldalnyi dokumentáció őrzi, és az építkezés lehetőséget adott a város keresztmetszeti régészeti megfigyelésére, a már ismert lelőhelyekről alkotott kép pontosítására.

A Nagyállomás környékén például sikerült megerősíteni, hogy ott az Árpád-kor végétől egészen az Anjou-korig település terült el, ezt igazolják a helyszínen talált Árpád-kori cserépfazék- és bográcsperem-töredékek.

A leleteket folyamatosan dolgozzák fel a Tornyai-múzeum munkatársai, és a megtisztított és dokumentált tárgyakból jövőre rendez kiállítást a közgyűjtemény, amelyen a tram-train építése idején megtalált legérdekesebb leletek mellett bemutatják a megfigyelések során dokumentált régészeti jelenségeket is.

MTI

Rovatok