Index Vakbarát Hírportál

Rollert, karórát és mobilokat mutatott be a Xiaomi

2020. július 15., szerda 16:24

Az idén tízéves Xiaomi fél tucat új terméket mutatott be szerdán, és az online közvetítésen nagyon vegyes válogatást hoztak össze. Láttunk új elektromos rollereket, okos karórát, fülhallgatót, médialejátszót, monitort és belépő szintű mobiltelefonokat.

Az európai piacra szánt Mi Smart Band 5 az előzőnél 20 százalékkal nagyobb, 1,1 hüvelykes oled kijelzőt kapott, amelyen több tartalom látható egyszerre, és könnyebben elolvashatók az értesítések. A Kínán kívüli piacokra szánt eszköz 11 különféle edzést támogat, ezek közt új például az ugrókötelezés, amikor az óra magától számolja az ugrásokat. Állítólag 50 százalékkal javították a szívritmus mérésének pontosságát, és a nagyobb kijelző ellenére megmaradt a hosszú, két hetes működési idő aksiról.

A töltőt megváltoztatták, hogy ne kelljen kivenni az órát a pántból, az új fej mágnesesen tapad hozzá a hátlaphoz. Figyelni lehet vele, vagyis inkább az órához tartozó app segítségével a menstruációs ciklust, az alvásunk minőségét pedig nemcsak esténként tudja mérni, hanem akár a délutáni pihenő idején is.

Izgalmas újítás a kamera távirányító funkció, viszont nagy kár, hogy nincs benne a NFC az érintéses fizetési módok támogatásához. Persze a 40 eurós ár igen alacsony, ezek a funkciók a jóval drágább eszközökben jellemzők.

Szintén mobilokhoz szánt kiegészítő a Mi True Wireless Airphones 2 Basic vezeték nélküli fülhallgató, amellyel egyszerre 5 órán át tudunk zenét hallgatni, de az usb-c csatlakozóval tölthető akkumulátoros tokkal összesen 20 órányi működést ígérnek. Kiemelték a bemutatón a fülese 14,2 mm-es membránját, ami ebben a kategóriában egész méretesnek számít, és hogy a bluetooth csatlakozást egészen ügyesen megoldották. Kompatibilis Xiaomi telefonokkal két gombnyomás a párosítás, mert a készülék magától észleli a közeli fülhallgatót, csak jóvá kell hagyni a csatlakozási kérést.

Van a fülesben aktív zajszűrés, és a zenelejátszás magától leáll, ha kivesszük az egyiket a fülünkből. Mindezért szintén 40 eurót kérnek, ami igencsak alacsony ár a teljesen vezeték nélküli fülesek piacán.

Suhanó módban

A Xiami nagy szereplő az elektromos rollerek piacán, ezt a helyzetet szeretné fenntartani a Mi Electric Scooter Pro 2 és a Mi Electric Scooter 1S nevű új termékekkel. A végsebesség mindkét esetben 25 kilométer per óra, hogy megfeleljenek a hatósági szabályoknak, ám a hatótávolságban elég nagy a különbség. A Pro verzióval 45 kilométert lehet megtenni egy töltéssel, és a motorja akár 20 százalékos emelkedőkkel is megbirkózik, míg az S1 maximum 30 kilométert tesz meg, és 14 százalékos emelkedőn lehet kényelmesen felhajtani vele.

A rollereken erős fényű lámpa és féklámpa működik. A Pro esetében dupla fékrendszer segít megelőzni az előrebukást, és biztonságosabban meg lehet állni vele, mint a csak hátul fékező rollerekkel. A kerekek légtömlősek, ehhez hordozható elektromos kompresszort is árul a Xiaomi. A Pro változat 500 euróba kerül, az S1 400 euróba.

Jól mutatja a nemzetközi online bemutató változatosságát, hogy a rollerek után egy nagyobb pendrive méretű, hdmi portra csatlakoztatható Android TV eszköz került sorra, amely Chromecast módban is képes működni, tehát a telefonunkról is tudunk műsorokat küldeni a tévére. Van hozzá bluetooth távirányító, így az eszközre telepített Netflix vagy HBO Go is könnyen kezelhető. A felbontás minősége viszont csak 1080p full HD. Ezért is 40 eurót kérnek.

Ezt követően egy videojátékosoknak szánt monitort mutattak be, 21:9 képarányú és 1500R sugarú ívelt panellel, amelynek 3440×1400 pixel a felbontása és 144 Hz a képfrissítése. Támogatja az osztott kijelzős megjelenítést, két hdmi és DisplayPort aljzata van, és 400 euróba kerül.

Vissza a gyökerekhez

Habár a Xiaomi százmillliónyi okoseszközt ad el világszerte, alapvetően mégiscsak egy mobilgyártó, és ezt a területet sem hanyagolták el szerdán. Nagyon belépő szintű Redmi telefonokat mutattak be, a pár tízezer forintos árkategóriából. A Redmi 9 sorozat tagjaiban közös a 6,53 hüvelykes óriási kijelző, és hogy igen komoly aksival vannak felszerelve.

A Redmi 9 felbontása 1080×2340 pixel, Helio G80 rendszercsip hajtja meg akár 4 GB RAM-mal és akár 64 GB tárhellyel, 5020 mAh-s az aksija, 18W-os gyorstöltést támogat, és négy kamerája van. Ez a változat 170 euróba kerül, de van belőle olcsóbb is, a 3 GB RAM és 32 GB tárhely kombinációja 150 euróra viszi le az árat. Még olcsóbb a Redmi 9C, amelynek már csak 720×1600 pixeles a kijelzője, kevésbé kifinomult Helio G35 csip dolgozik benne, és három kamera van a hátlapján. Ez 3 GB RAM-mal és 64 GB tárhellyel 140 euró, míg a 2 GB/32 GB változat 120 euró. A Redmi 9A nagyon alapszintű telefon, még gyengébb Helio g25 csippel, hasonló 720×1600 pixeles a kijelzővel, egyetlen hátlapi kamerával, és mindössze 100 eurót kérnek érte, 2 GB RAM / 32 GB tárhely konfigurációban.

Ezek az alapszintű telefonok általában leginkább telefonálásra és üzenetküldésre alkalmasak, és ezt egészen hosszú ideig tehetjük meg a nagy kapacitású aksinak köszönhetően. Eszeveszett netezéssel és komolyabb erőforrást igénylő appok telepítésével viszont nem érdemes nagyon vesződni, mert a szerény képességű hardveren az élmény elmaradhat az elvárásainktól.

Rovatok