Sok mentális állapot van, amely még az érintett számára sem tűnik föl, egészen addig, amíg értesül arról, hogy mások másképp látják a világot, viszont olyanok is vannak, akik hozzá hasonlók. A felismerést tovább nehezíti, hogy az illető sokszor meg sem tudja fogalmazni gondolatait, agyműködésének eredményét, hiszen soha nem tapasztalta meg, hogy másképp is lehet érezni.

Tipikusan ilyen állapot a színvakság. A színvakok és színtévesztők sokszor egészen addig nem tudják magukról, hogy nem úgy látják a színeket, mint a többség, míg egy vizsgálat (például a jogosítvány megszerzése előtt) erre fényt derít. A színtévesztésre legalább létezik objektív eredményt adó teszt.

Az afantázia nem a képzelet hiánya, hiszen az afantáziások a verbális információt általában ugyanolyan jól (vagy jobban) kezelik, mint a többség. Ellenben nem képesek elképzelni, hogy milyen a kinézete akár annak az embernek, akit évtizedek óta ismernek - bár, ha találkoznak vele, ettől még felismerik. Ahogy érezhető, megfogalmazni sem egyszerű az afantázia tüneteit, sem azoknak, akik nem ismerik ezt az érzést, sem azoknak, akik ismerik, viszont nem tudják, hogy milyen lenne a nem afantáziás képzelet.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pszichológiai Intézetében Kovács Ilona vezetésével nemrégiben elindult az első magyar afantáziakutató program. Első lépésként vizsgálatra vállalkozó afantáziásokat igyekeznek találni. A becslések szerint ez az állapot egyáltalán nem olyan ritka, az emberek két százaléka is érintett lehet. Bárki tesztelheti magát az afantazia.hu címen, ahol egy kérdőív kitöltése után meghatározzák, hogy milyen valószínűséggel áll fenn nála ez az állapot.

A kutatásban az afantázia genetikai hátterét is vizsgálni fogják (hiszen halmozódni látszik a családokban, vagyis valószínűleg vannak öröklött tényezői). A genetikai vizsgálatokat Welker Ervin, a Természettudományi Kutatóközpont Enzimológiai Intézet kutatója fogja végezni.

Nagyon nehéz átadni másnak, hogy mit jelent afantáziásnak lenni. Nekem sem mindig sikerül, pedig én is afantáziás vagyok. A tanáraim már gyerekkoromban mondták nekem, hogy másképp jár az agyam, de sokáig én sem értettem, hogy miért, miben lehet más a gondolkodásom.

- mondta el az Indexnek Welker Ervin. - "Az afantázia a világ mindennapi észlelését befolyásolja. Ha például egy órát beszélgetek valakivel, majd megkérdezik tőlem, hogy milyen színű volt az illető haja, akkor fogalmam sem lesz róla. De ha a beszélgetés közben magamban vagy hangosan verbalizáltam a hajszínét, tehát tudatosítottam, hogy szőke vagy barna, akkor már emlékezni fogok rá."

A kutató saját bevallása szerint sem képes tudatosan képi emlékeket visszaidézni. Azt mindig tudta magáról, hogy a vizuális memória nem tartozik erősségei közé. Találkozott olyan hallgatókkal az egyetemen, akik szinte lefotózták a szemükkel a jegyzetet, és úgy idézték föl a szöveget, mintha elolvasnák az oldal képét. Persze, erre az emberek nagy többsége sem képes, nem kell ehhez afantáziásnak lenni, de Ervin számára különösen drámai volt a kontraszt a saját és mások képességei között. Alig három-négy éve olvasott egy cikket az afantáziáról, és akkor értette meg, hogy neki is ez van. Bár

Bár sokak számára az afantázia kifejezés teljesen új lehet, magát az állapotot már nagyon régen felismerték. Francis Galton, Darwin unokatestvére és a statisztika egyik atyja (az eugenika mellett, de ez egy másik történet) már 1880-ban leírta az állapotot, bár ilyen frappáns nevet nem adott neki. A huszadik században szinte semmilyen kutatás nem folyt a területen, az afantázia kifejezés megszületéséhez egészen 2015-ig kellett várni, amikor Adam Zeman, az Exeteri Egyetem kutatója nevezte el így a kórképet.

Pontosabban nem biztos, hogy kórképnek lehet az afantáziát tekinteni. Az biztos, hogy az átlagostól eltérő mentális képesség, de hogy betegség-e, annak eldöntésére aztán már tényleg nincs semmiféle objektív eszköz, ez tisztán konvenciók kérdése.

Elég rosszul tudok rajzolni, ha nincs ott a modell. Ennek is az lehet az oka, hogy nem látom magam előtt azt a képet, amit meg szeretnék jeleníteni a papíron. Viszont az afantáziások jók lehetnek az absztrakt gondolkodásban, éppen azért, mert nincs ott a fejükben a képi emlék, ami hátráltatná az érzékelhető valóságtól való elvonatkoztatást

- vélekedik Welker Ervin. Jelenleg még alig létezik hatékony vizsgálati módszer az afantáziára. Általában kérdőívekkel próbálják megfogni, ahol az érintetteknek saját maguknak kell értékelniük, hogy vizuális képzeletük milyen erős. Ez nyilván nagyon bizonytalan módszer, hiszen teljes mértékben szubjektív. Mindezekből azonban úgy tűnik, hogy a népesség két százalékát érinti az afantázia, és még ennél is több ember hiperfantáziás, ami a spektrum másik vége (tehát az átlagosnál intenzívebb a vizuális képzelőerejük).

Úgy tűnik, az afantáziások között többen mennek tudományos, illetve mérnöki pályákra, míg a hiperfantáziások körében gyakoribbak a képzőművészi szakmák - ez talán annyira nem meglepő. Valószínűleg csak a vizuális emlékek akaratlagos felidézését érinti, hiszen

Nagy kérdés, hogy az afantáziát milyen agyműködési rendellenesség hozza létre. Erről még semmit sem tudunk, de a nyilvánvaló feltételezés szerint a vizuális kéreg és a memóriáért, illetve a képek akaratlagos előhívásáért, felidézéséért felelős agyterületek közötti kommunikáció lehet sérült náluk. Önmagában a látással nincs probléma, bár az előfordul, hogy az afantáziás önéletrajzi emlékei kevésbé élénkek az átlagnál.

Az éremnek a másik oldala Ervin szerint valószínűleg az, hogy amire viszont emlékszik, azt kevésbé módosítja, tehát az emlék pontosabb lehet. Folynak kutatások arról, hogy hogyan lehetne az afantáziásokat a többség (az úgynevezett képfelidézők) közé visszasegíteni. Persze, felmerül az a kérdés is, hogy