Index Vakbarát Hírportál

Igazolták, hogy van egy Föld méretű bolygó a Proximánál

2020. május 29., péntek 11:39

A legmodernebb csillagászati eszközöket használó nemzetközi kutatócsoport igazolni tudta a Proxima B nevű bolygó létezését, amely a tőlünk 4,2 fényévnyire megtalálható Proxima Centauri rendszerben kering a maga csillaga körül, és nagyjából olyan, mint a Föld.

A bolygó a számításaik szerint 1,17-szer nagyobb tömegű a Földnél, viszont a központi csillagát 11,2 nap alatt járja körbe.

Ez a legizgalmasabb bolygó a Naprendszer szomszédságában, fontos feladat volt igazolni a létezését - jelentette ki egy közleményben Alejandro Suarez  Mascareño, az Astronomy & Astrophysics tudományos lapban publikált tanulmány vezető szerzője.

A bolygót 2016-ban fedezték fel a chilei La Silla obszervatóriumban működő ESO 3,6-metre teleszkópra illesztett bolygóvadász HARPS spektrográffal. Most pedig egy újabb spektrográfot, az ugyanott működő ESPRESSO nevű műszert irányították a bolygó felé, amely háromszor pontosabb a HARPS-nál.

Annak ellenére, hogy a Proxima B viszonylag közel van a központi csillagához, nagyjából ugyanannyi energia kerülhet a felszínére, mint amennyi a Földre jut a Napból, ezért a tudósok szerint alkalmas lehetne az élet kialakulására. Lehetne, ha a központi csillag nem bombázná folyamatosan gyilkos sugarakkal a környező bolygók felszínét, 400-szor nagyobb intenzitással a földi sugárzáshoz képest.

Most azt a kérdést próbálják megválaszolni a kutatók, hogy vajon lehet-e a Proxima B-nek olyan atmoszférája, amely távol tartja a sugárzást. Erre már a spektrográfok következő generációja, a még érzékenyebb RISTRETTO nevű műszer fog választ adni.

(Science Alert)

Rovatok