Index Vakbarát Hírportál

Egyre jobb laptopokat vesz a magyar

2019. október 17., csütörtök 11:15

A magyar felhasználók számítógépe, az asztali gépeket és laptopokat egyaránt ideértve, átlagosan 7-8 éves, és alacsonyabb a vásárlóerő a nyugati országokéhoz képest, de a laptopozás ma már senkinek nem újdonság.

A vevők nagy része már a negyedik-ötödik gépét szerzi be idén.

Ez azt is jelenti, hogy a hazai vásárlók egyre igényesebbeket és kritikusabbak, amikor új gépet választanak, és nem ugyanolyan laptopot vesznek, mint a korábbi, hanem gyorsabb, könnyebb és lassabban lemerülő modelleket keresnek.

Négy éve még 130-140-ezer forint körüli volt a laptopok átlagára, idén viszont elérte a 200 ezer forintot, ami a notebook.hu-nál ennél is magasabb, meghaladja a 220-230 ezer forintot

- mondta Farkas András, a kereskedelmi portál vezetője. A legkeresettebb méret még mindig a 15-16 colos, és a vevők 70 százaléka Windows operációs rendszerrel szerzi be a gépét, akárcsak az elmúlt években.

A mai átlagos gépben:

Az idei harmadik negyedévben a hazánkat is magába foglaló európai, közel-keleti és afrikai (EMEA) kereskedelmi régióban az asztali és hordozható számítógépek piaca enyhén nőtt, javarészt annak hála, hogy a nagyvállalatoknak muszáj váltaniuk a Windows 7-ről, és be kell vezetni a Windows 10-et.

A hazai piacon a gémer notebookok eladása növekszik a legnagyobb mértékben, a játékok futtatására kihegyezett, erősebb videokártyával felszerelt gépekből 35 százalékkal többet adtak el, mint egy évvel korábban. A másik erős növekedést a könnyű, rendkívül jól hordozható számítógépek hozzák.

Most jelenik meg a hazai piacon az Intel Core processzorok 10. generációja, és ez jellemzően a 300 ezer forint gépekben található meg, de akadnak jó ajánlatok ez alatt is. A gépek közös jellemzője, hogy munkára, otthoni fotó- és videószerkesztésre is nagyon alkalmasak, és a kereskedők is sokat várnak tőlük.

Az Intel Core processzorok 10. generációja átlagosan  15 százalékkal jobb teljesítményű egy tavalyi géphez képest, ám a cikk elején említett 7-8 éves gépekéhez viszonyítva óriási javulást jelentenek gyorsaságban, a bootolási idő lerövidülésében, az Office és más profi alkalmazással pedig 45 százalékig felmehet a teljesítmény javulása.

Nagy előnye még a 10. generációs Core platformnak, hogy az Intel több hardveres egységet integrált, és ennek köszönhetően ezekben a gépekben kiváló wifis és bluetooth kapcsolat van.

Rovatok