Ritkán van alkalmunk olyan hírekről beszámolni, amelyek környezetvédelmi intézkedések sikereiről szólnak. Az ózonlyuk elleni nemzetközi fellépés azonban ilyen. A határozott és hatékony lépéseknek köszönhetően ugyanis az ózonlyuk, amely a nyolcvanas évek végén még a földi életet veszélyeztető jelenségnek tűnt, mára szinte teljesen beforrt.
Pontosabban nem nyílt ki idén akkorára, mint eddig évről-évre mindig.
Amikor ózonlyukról beszélünk, természetesen nem valamiféle szilárd burkon keletkező fizikai nyílásra kell gondolni, hanem a magaslégköri ózonkoncentráció lecsökkenésére az Antarktisz feletti foltban. Az ózonmolekulát három oxigénatom alkotja, és hatékonyan szűri a Napból érkező káros ibolyántúli sugarakat. Az ózon folyamatosan termelődik és bomlik el 20-30 kilométer magasságban.
Normális esetben a képződés és a bomlás sebessége egyensúlyt tart egymással, így az ózon mennyisége (az ózonréteg “vastagsága”) nem változik. Bizonyos klór- és brómtartalmú anyagok azonban az ózon bomlásának irányába tolják el az egyensúlyt, így az ózonkoncentráció csökken, és ezzel az UV-szűrő kapacitása is csökken. E rendkívül veszélyes folyamatnak sikerült elejét venni a montreali protokoll nevű nemzetközi egyezménnyel, amelyben az aláíró vállalatok vállalták a bűnösnek tartott vegyületek (amelyek például hűtőszekrényekben használtak) betiltását.
Ez a beavatkozás hatásosnak bizonyult, az utóbbi évtizedekben az ózonkoncentráció növekedése figyelhető meg az Antarktisz felett. Ugyanakkor teljesen azért nem szűnt meg az ózonlyuk, és évről-évre változik a nagysága.
Idén 5 millió négyzetkilométeres volt, tavaly 20, 2017-ben viszont csak 10
- írja a BBC. Nem minden kutató ért egyet azzal, hogy az ózonlyuk pozitív folyamatai a montreali protokollnak köszönhetők. Szerintük sokkal inkább természetes, eddig kevésbé értett folyamatok állhatnak a háttérben. Az előrejelzések szerint az antarktiszi ózonréteg 2060-ra állhat vissza az 1970-et megelőző koncentrációra