Index Vakbarát Hírportál

75 éve elsüllyesztett amerikai hadihajót találtak Maine partjainál

2019. július 20., szombat 13:19

Az amerikai haditengerészet 75 éves rejtélyét oldották meg búvárok, akik megtalálták az utolsó olyan amerikai hadihajót, amit az amerikai keleti partoknál süllyesztettek el a második világháborúban, írja a BBC.

A USS Eagle PE-56 elsüllyedését kezdetben balesetnek vélték, azonban később kiderült, hogy egy német tengeralattjáró torpedózta meg a hajót 1945. április 23-án. A 62 fős legénységből 42-en odavesztek.

A héten jelentette be egy nyolcfős búvárcsapat, hogy tavaly júniusban Maine partjaitól 8 km-re, 91 méteres mélységben fedezte fel a hajó roncsát.

A csapat négy éven át pásztázta az Atlanti-óceán fenekét az elsüllyedt hajó után kutatva. Két búvár tavaly júniusban egy nagy acélmonstrumot talált, amiről kiderült, hogy az Eagle PE-56. Az egyik búvár elmondta a New York Timesnak, hogy amikor megláttak egy fedélzeti ágyút, már tudták, hogy nem egy halászhajó roncsával van dolguk.

A 4 fokos vízzel, és a rossz látási viszonyokkal megküzdve további húsz merülést hajtottak végre. Ezek során begyűjtötték a szükséges bizonyítékokat, hogy tényleg az eltűnt hajóról volt szó.

Rovatok