Index Vakbarát Hírportál

A Holdon kitűzött csilla­gos-sávos lobogó árnyékában pusztítják a hős vietna­mi népet

2019. július 20., szombat 19:35

Az első holdra szállást világszerte több száz millió ember követte élőben az élő tévé- és rádióközvetítéseknek köszönhetően, és milliárdokhoz jutott el az amerikai űrhajósok történelmi sikerének híre a nyomtatott sajtónak hála. A napilapok szinte minden országban címlapon, hatalmas szalagcímekkel számoltak be a Neil Armstrong, Edwin Aldrin és Michael Collins küldetéséről.

Magyarországon a főbb napilapok, sőt a hetilapok is kiemelten foglalkoztak az amerikai űrkutatás történelmi sikerével, annak ellenére, hogy ez a baráti Szovjetunió vereségét jelentette az űrversenyben. Végignézve a korabeli hazai sajtón, érdekes látni és olvasni, hogy melyik orgánumok tudósítottak viszonylag tárgyilagosan a történtekről és melyek tartották fontosnak szovjet szemszögből "árnyalni" a képet.

A hírversenyt (már ha beszélhetünk a szocialista lappiacon ilyesmiről) a főként Budapesten terjesztett Esti Hírlap nyerte, ami a magyar idő szerint vasárnap éjjel történt holdra szállásról már hétfőn címlapsztorival, sőt, rendkívüli kiadással tudott jelentkezni (leginkább azért mert a szocialista bulvárlapnak a politikai napilapokhoz képest máskor volt a lapzártájuk). Fej-fej mellett került utcára a hétMagyar Hírlap is, aminek vasárnap esti lapzártájába még pont belefért a nagy hír. (Ahogy a Hétfői Hírek hetilap is ennek köszönhette, hogy különleges címlappal tudott megjelenni rögtön a holdra szállás másnapján.)

Az országos terjesztésű, ezért korai lapzártával készülő napilapok, mint például a Népszabadság, a Népszava vagy a Magyar Nemzet csak kedden tudták címlapon hozni az Apollo-11 sikeréről szóló híreiket. Az alábbiakban a magyar sajtó legjavából válogattuk ki az ötven évvel ezelőtti, holdraszállással foglalkozó címlapokat, oldalakat.

(Borítókép: ezt a kis magyar zászlót is magával vitte a Holdra az Apollo-11. "This flag of your nation was carried to the Moon and back by Apollo 11, and this fragment of the Moon’s surface was brought to Earth by the crew of that first manned lunar landing." - Richard Nixon amerikai elnök üzenete a Magyar Népköztársaságnak. A Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményéből. Fotó: Nagy Attila Károly/Index.)

Rovatok