Index Vakbarát Hírportál

20 millió gyerek nem kapott életmentő védőoltást 2018-ban

2019. július 15., hétfő 19:14

Világszerte csaknem 20 millió gyerek nem kapta meg tavaly a védőoltást olyan súlyos betegségek ellen, mint például a kanyaró vagy a diftéria - olvasható az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) és a világszervezet Gyermekalapjának (UNICEF) hétfőn kiadott jelentésében.

Az MTI beszámolója szerint 2018-ban a beadott oltások száma nem növekedett, és a stagnálás különösen a szegényebb országokra, illetve a válságövezetekre volt jellemző. 

A védőoltások továbbra is a legfontosabb eszközök a járványok megelőzésében, azonban óriási kihívást jelent, hogy ezek eljussanak a mélyszegénységben és a válságövezetekben élő gyerekekhez. 

2018-ban a kanyarós esetek száma több mint a kétszeresére nőtt, és majdnem elérte a 350 ezret.

Kimutatták, hogy 2010 óta az oltottsági arány megállt 86 százalék körül, ez pedig szakértők szerint még mindig túl alacsony, belekalkulálva a nyájimmunitás jelenségét is. Ez utóbbi - amennyiben a közösségben elegendő számú oltott ember van - elvileg védelmet nyújt a nem oltottaknak is. Minél több ember oltanak be, annál valószínűbb, hogy az oltást nem kapó gyerekek is biztonságban vannak.

A világ oltatlan gyerekeinek csaknem a fele mindössze 16 országra korlátozódik: Afganisztánra, a Közép-afrikai Köztársaságra, Csádra, a Kongói Demokratikus Köztársaságra, Etiópiára, Haitira, Irakra, Malira, Nigerre, Nigériára, Pakisztánra, Szomáliára, Dél-Szudánra, Szudánra, Szíriára és Jemenre.

A jelentés hangsúlyozza, hogy ha közülük megbetegszik valaki, a legsúlyosabb egészségügyi következményekkel lehet számolni, és sok esetben nem kapják meg a szükséges kezelést sem.

Rovatok