Index Vakbarát Hírportál

Elérkezett a képernyők mögé rejtett szelfikamerák kora

2019. június 27., csütörtök 13:56 | aznap frissítve

A mobiltelefon-tervezőkre nehezedő legerősebb nyomás jelenleg az, hogy a készülékek képernyője az eszköz teljes felületét kitöltse, és azt se káva, se perem, se kamera ne kisebbítse. Az utóbbi években ezt a célt a notch megoldások közelítették meg a legjobban, amikor a képernyőből kisebb-nagyobb rész van kiharapva a kamera számára.

De ez sem tökéletes megoldás. Az eddig csak elméletben elérhető cél ugyanis az lenne, hogy tényleg semmi ne szakíthassa meg a képernyő folytonosságát. A jellemzően olcsó mobilokat gyártó Oppo most azonban hivatalosan is előrukkolt a végső(nek tűnő) megoldással:

a képernyő mögé rejtett szelfikamerával.

A sanghaji mobil-világkongresszuson bemutatták a világ első képernyő mögé rejtett mobilkameráját. Néhány szerencsés ki is próbálhatta a készüléket, és a tapasztalatok szerint az érintőképernyő is működik a kamera felett (és persze a színek is ugyanolyanok, mint másutt).

A kamera gyakorlatilag észrevehetetlen a mobil használata közben. Amikor szelfit akarunk csinálni, a képernyőre rajzolt animáció karikázza be nekünk a kamera pozícióját néhány másodpercig, hogy ne rossz helyre koncentráljunk.

Amint az Oppo először megvillantotta a technológiát a Twitteren, egy másik kínai gyártó, a Xiaomi gyorsan posztolta a saját hasonló megoldásuk imázsvideóját (és közben vélhetően nem gondoltak szépeket az Oppóról, amiért az megelőzte őket).

A Xiaomi egyébként egyúttal meg is magyarázta, hogy működik az egész: az új megoldás esetében a katód és az anód is átlátszó, így a kívülről érkező fény ugyanolyan intenzitással hatol be a kijelző alá, amilyennel kívülről beérkezett.

Azért a megoldás még nem elég kiforrott ahhoz, hogy a kereskedelmi forgalomba kerülő eszközökben is megjelenhessen.

Az Oppo alelnöke bevallotta a Weibo kínai közösségi oldalon, hogy az elrejtett kamera által készített képek még nem olyan jók, mintha nem világítanának az objektív előtt színes pixelek.

Forrás: CNN

Rovatok