Index Vakbarát Hírportál

Elérhetővé vált az Apple Pay az OTP-nél

2019. május 21., kedd 10:19

Közel öt évnek kellett eltelni, hogy az iPhone 6-on bemutatkozó Apple Pay fizetési platform Magyarországon is elérhetővé váljon. Ezt elsőként az OTP oldotta meg, akiknél Csányi Péter ügyvezető igazgató elmondása alapján félmillió mobilbankos felhasználó van.

Náluk a MasterCard vagy Maestro típusú bankkártyánkat május 21-től már hozzá tudjuk rendelni a telefonunkhoz.

Egy ideig egyedül is lesznek az Apple Pay támogatásával, de állítólag már a CIB is készül lépni.

Érthető módon csak az iPhone 6-on és az újabb modelleken működik az Apple Pay, valamint az Apple Watch karórákon. A kártyát az iPhone szoftveres alapkészletébe tartozó Wallet appban kell regisztrálni, de gördülékenyebb a folyamat azoknál, akik már használják az OTP Smartbank vagy a Simple appot.

Mint Csányi Péter elmondta, az OTP-n belüli fejlesztések zöme éppen arra irányult, hogy a kártyák regisztrációja ezzel a két appal egyszerűvé váljon. Fontos, hogy bár a Simple kezeli más bankok kártyáit is, az Apple Pay csak OTP-s kártyákkal kompatibilis.

Az iPhone és az Apple Pay csak azokban a boltokban működik, ahol elfogadnak a kasszánál érintős (NFC-s) bankkártyákat – viszont természetesen idehaza és külföldön egyaránt használható. Alapvetően a Walletben férünk hozzá a regisztrált kártyához, de nem kell megnyitni az appot, fizetés előtt elég egy dupla gombnyomással aktiválni a funkciót. Régebbi készülékeken ez a kerek gombbal és az ujjlenyomat leolvasásával történik, az iPhone X-en és későbbi modelleken a bekapcsológombot kell nyomkodni, és arcfelismerés azonosítja a felhasználót.

Online fizetésre, appokban és a weben is használható az Apple Pay, amennyiben a kereskedő felkínálja ezt a lehetőséget. Csányi Péter szerint a bevezetés után hazánkban is lesznek olyan boltok, ahol elfogadják majd az Apple Pay-t. A rendszer elvileg alkalmas lenne arra, hogy a júzerek egymásnak is küldjenek pénzt, de az OTP-nél ez egyelőre nem működik. (Ez csak az Egyesült Államokban elérhető.)

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy kedd reggel 10-kor már több mint tízezren regisztrálták a kártyájukat, pedig erre csak aznap hajnaltól kezdődően volt lehetőség. 

Rovatok