Index Vakbarát Hírportál

Kikapott, így még nincs meg a Bajnokok Ligája-elődöntő a Fradinak

2024. április 23., kedd 18:56

A Ferencváros 10–8-ra kikapott a görög Olympiakosz otthonában a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének negyedik fordulójában, így egyelőre nem tudta bebiztosítani helyét a négyes döntőben – tudósított a Magyar Távirati Iroda.

A magyar együttes az idényben mostanáig Európában egyedüliként volt hibátlan, mind a 33 eddigi meccsét megnyerte, a 34.-en szenvedte el első vereségét – emelte ki a hírügynökség.

A két fél eleinte remekül védekezett, az első nyolc percben csupán egy-egy gól esett mindkét oldalon. A második negyedben aztán rákapcsoltak a hazaiak, és megléptek, a szünetben 5–2-re vezettek. A harmadik szakasz elején újított az FTC, felzárkózott 5–4-re, ám az Olympiakosz ismét magára talált, és háromra növelte előnyét a zárófelvonásra.

A hazaiak ekkor is biztosan őrizték előnyüket, így pontszámban beérték az FTC-t, amely egy esetleges sikerrel már most bekerült volna a Final Fourba. A görög csapatot erősítő Vámos Márton – aki korábban éppen az FTC-ben szerepelt – kétszer volt eredményes.

A csoportból az első két helyezett jut a négyes döntőbe, amelyet június 5. és 7. között rendeznek Máltán – jegyezte meg az MTI.

VÍZILABDA
LEN BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐS KÖR
4. FORDULÓ
Olympiakosz (görög)–FTC-Telekom Waterpolo 10–8 (1–1, 4–1, 3–3, 2–3)
A magyar csapat gólszerzői: Mandic 2, Jansik, Varga D., Pohl, Argiropulosz, Di Somma, Fekete 1-1

Rovatok