Index Vakbarát Hírportál

2019-ben még letagadott adósságokról beszélt az egri pólócsapat elnöke

2020. május 29., péntek 14:44

Az egri vízilabda-klub korábbi vezetése által felhalmozott adósságokról beszél Szécsi Zoltán a klub Facebook-oldalára feltöltött videóban, amelynek apropója a csapat anyagi helyzetét rendező Emmi-támogatás.

A videóban Szécsi olyan adósságtételekre is kitér, amelyeket 2019 őszén – egy kiszivárgott levél után – először letagadott. A taoprogramban talált 55 millió forintos forráshiányt később közleményben is tagadták, bár ez már akkor is furcsa volt, hiszen ugyanebben a közleményben azt is megerősítették, hogy a szükséges 110 millió helyett csak 55 millió volt a számlákon.

Szécsi a videóban további 45 millió, az előző klubvezetéstől örökölt számlatartozást is említ, majd azzal folytatja, hogy mire 1,5-2 hónap alatt átvilágították a klub gazdasági helyzetét, kiderült, hogy az éppen aktuális szezonban 120 milliós működési hiánnyal számolhatnak.

Szintén az átvilágítás alatt derült ki, hogy a 2018-19-es, illetve a 2019-20-as szezonokra több játékos és edző is 95%-os béremelést kapott, ami Szécsi szerint évi 40 millió "értelmezhetetlen és vállalhatatlan" plusz kiadást jelentett a klub költségvetésére nézve. Ezen felül a 2016-18 közötti időszakot felölelő NAV-vizsgálat 30 millió visszatérítendő áfát és mellé 60 milliós bírságot jelentett kiadásban a csapatnak, de a 2011-es taoprogram után 2018-ban megítélt 40 millió forintos visszafizetést is csak az új klubvezetés, már 2019-ben fizette vissza.

Szécsi megemlíti azt is, hogy az évi 100 millió forintot jelentő, a várostól reklámpénzként érkező támogatás kérdését hiába  próbálta rendezni a polgármester Mirkóczki Ádámmal, az elzárkózott ettől.

Ezek után érkezett meg az Emberi Erőforrás Minisztériumának Sport Szakállamtitkárságától a 300 millió forintos azonnali támogatás felajánlása, amivel rendezni tudják a klub anyagi helyzetét, és az ob I.-ben tudják folytatni a szereplést.

Frissítés (16.13): Megkerestük Szécsit, hogy tisztázza az ellentmondást, ezt írta: „A 2019. szeptemberi belső vizsgálat az akkor rendelkezésre álló információk alapján született. Azóta az akkoriakkal ellentétes információk is napvilágot láttak, illetve lezárult egy akkor még folyamatban lévő NAV vizsgálat.”

Rovatok