Index Vakbarát Hírportál

Milák Kristóf megvédte címét kétszáz pillangón

2022. augusztus 16., kedd 18:05

Kedden a római úszó-Európa-bajnokság medencés úszásának utolsó előtti napján három szám döntőjében voltak érdekeltek a magyarok. Az esti úszóprogram egyből Milák Kristóf királyszámával, a 200 méter pillangóval indult, amelyben a világcsúcstartó ismét Európa-bajnok lett.

Az esti program egyből a 200 méter pillangóval indult, amely Milák Kristóf királyszáma. Milák a római úszó-Európa-bajnokságon ezzel a számmal együtt már három aranyérmet nyert: 100 méter pillangón és a 4×200-as gyorsváltó tagjaként is Európa-bajnok lett – utóbbi váltónak a 200 pillangó másik magyar döntőse, Márton Richárd is részese volt. 

Milák Kristóf minden lehetséges rekordot tart 200 pillangón, a legjobb eredményét a 2022-es budapesti vizes világbajnokságon úszta, 1:50.34-et. Milák ezúttal is a négyes pályáról indult, Márton Richárd a hatoson úszott. A világcsúcstartó jól kapta el a rajtot, és mivel ez volt az utolsó úszása ezen az Európa-bajnokságon, nem kellett már tartalékolnia, mindent beleadhatott. 

Milák 100 méter után már majdnem egy testhosszal vezetett, Márton Richárd pedig negyedikként fordult. Milákot üldözte Alberto Razzetti, de valós esélye nem volt az aranyéremre.

Milák hihetetlenül elnyúlt a végén, Márton Richárd pedig hatalmas hajrával a második helyre jött be, óriási egyéni csúcsot úszva. 

Milák Kristóf minden idők nyolcadik legjobb időeredményével nyert, ezzel Michael „Albatrosz” Gross nyomdokaiba lépett. Csak ők ketten tudtak sorozatban háromszor Európa-bajnokságot nyerni 200 pillangón. 

Erre edzettünk. Honvéd 1–2, barátok 1–2, Magyarország 1–2

– nyilatkozta az M4 Sportnak Márton Richárd. 

Az idő most egyáltalán nem érdekelt. A lényeg, hogy Ricsi felkerült a dobogóra. Beérkeztem, kicsit várnom kellett a többiekre és láttam, hogy Ricsi, aki az utolsó fordulónál még hátrébb volt, lehajrázza az olaszt

– válaszolta Milák Kristóf, amikor az MTI helyszíni tudósítója az időeredményéről kérdezte. 

Tudtam, hogy a végén nekem lesz erőm, az olasznak pedig nem. A középdöntő előtt megmutatták nekem Gyurta Dániel londoni olimpiai győzelmét, ahol mindent kiadott magából. Azt mondták, így kell úszni

– árulta el  Márton az MTI-nek.

Így született a kettős magyar siker: 

A következő magyar érdekeltségű döntő a női 200 méter vegyes volt, ahol Hosszú Katinkának és Sebestyén Dalmának szoríthattunk. Sebestyén délelőtt visszalépett a 200 pillangó előfutamától, hogy erre a döntőre koncentrálhasson. A pillangó résztáv végén Sebestyén hatodikként, Hosszú hetedikként fordult. Az élen az izraeli Anastasya Gorbenko vezetett, a közönség pedig folyamatosan a hazai Sara Franceschinek szurkolt, de az izraeli meg tudta nyerni a számot. Sebestyén Dalma hetedik, Hosszú Katinka nyolcadik lett a döntőben. Hosszú közel két másodperccel maradt el a hétfői, elődöntős idejétől.

Semmit nem hagytam az úszásban, nagyon elfáradtam, próbáltam magamra figyelni, ami sikerült is, de csalódott vagyok. Erre tettem fel mindent, a 200 pillangóról visszaléptem, nem erre számítottam. Nagyon különleges nekem ez az úszás, a szüleim itt drukkoltak nekem a lelátón, sosem láttak még külföldi világversenyen élőben

– mondta Sebestyén Dalma könnyek közt az M4 Sportnak. 

Rögtön ezután jött a férfi 50 méter gyors elődöntője, ahol Szabó Szebasztián személyében volt magyar érdekeltség, a második elődöntőbe került. Szebasztián jól kapta el a rajtot, végül 22.13-as idővel hetedik lett az elődöntőjében, amivel nem jutott tovább a döntőbe. 

Jól érzem magam, minden úszásnál százszázalékosan odatettem magam. Persze az idők miatt egy kicsit sajnálkozom, de büszke vagyok arra, hogy itt lehettem. Én nem erre a viadalra készültem, a vb után tartottam egy pihenőt, hogy most, amikor hazamegyünk, egyből munkába tudjak állni, hiszen nagyon fontos számomra a decemberi rövidpályás világbajnokság

– nyilatkozta az MTI-nek Szabó, aki júniusban ebben a számban minden idők legjobb magyar eredményét elérve negyedik volt a Duna Arénában rendezett világbajnokságon. 

Szűk egy órával a 200 méter vegyes döntője után Hosszú Katinka ismét a rajtkőre állt, következett ugyanis a 200 méter pillangó elődöntője. Jakabos Zsuzsanna és Hosszú mindketten az első elődöntőben indultak. 50 méternél Jakabos harmadikként, Hosszú hetedikként fordult, a délelőtti előfutamokhoz képest Jakabos jobban, Hosszú gyengébben kezdett. 150 méternél Jakabos továbbra is a harmadik volt, ám ennél a távnál már látszott, hogy Hosszúnak nincs valós esélye döntőbe jutni ebben a számban.

Jakabos végül a harmadik helyen ért be, a délelőtti idejéhez képest nagyjából három tized másodpercet tudott javítani. Hosszú a hatodik lett, nagyjából egy másodperccel rosszabb idővel, mint amit az előfutamon úszott. Jakabos Zsuzsanna végül hatodik legjobb idővel jutott tovább a holnap esti döntőbe. 

Elégedett vagyok az idővel, bár azért tudtam idén már ennél jobbat is. Remélem, van még bennem

– mondta az MTI érdeklődésére Jakabos. 

Lehetséges, hogy kicsit túl vállaltam magam. Egyszerűen elfogytam, már délután éreztem, hogy szűkös az idő a regenerálódásra, de nem tudom mennyivel lett volna ez jobb, ha nem úszom délelőtt. Az egész felkészülés kicsit elcsúszott, ennyi

– mondta Hosszú Katinka az MTI-nek.  A 33 éves klasszis csalódottan fogalmazva elmondta, „nem jó érzés így versenyezni”, mert nincs hozzászokva, hogy nyolcadikként száll ki a vízből. Hozzátette, egy-két hét pihenő következik, mert jön az esküvője, azt követően viszont mindenképpen döntenie kell, mivel ha a folytatás mellett dönt, akkor bele kell állnia a kőkemény felkészülésbe – írja az MTI. 

A lányok után ismét egy magyar érdekeltségű elődöntőben volt magyar érdekeltség, Kós Hubert 200 méter vegyesen az egyik legjobb idővel jutott be az első elődöntőbe. Az első 50 méter után elsőként fordult, közel fél másodperccel volt gyorsabb az első 50-en, mint az előfutamon. A hátúszó résztávon kicsit el tudott nyúlni, de a mellúszó résztávban a svájci Jeremy Desplanches behozta a hátrányát. Az utolsó 50-en a hajrá után Kós ha csak egy kicsivel is, de elsőként csapott a célba, így biztosan ott lesz a holnapi döntőben.

Szerencsére sikerült elaltatni az ellenfeleket, hiszen én nem szoktam ilyen lassan kezdeni, így a végén én tudtam jönni és nem ők. Ugyanakkor a döntőben már mindenképpen erősebben kell indulnom, bízom egy jó úszásban

– nyilatkozta az MTI-nek Kós.

A nap utolsó előtti száma a férfi 100 méteres hátúszás elődöntője volt, Kovács Benedek a második elődöntőben kapott helyet. Kovács a hatodik helyen ért célba a saját elődöntőjében, két tizedet javított a délelőtti eredményén, de ez a továbbjutáshoz nem volt elég, összesítésben a 12. lett az elődöntőkben. 

A keddi nap zárásaként a 4x200 méteres gyorsúszó mixváltó következett, melyben a magyar csapat a Márton RichárdMészáros DánielPádár Nikolett–Ábrahám Minna összeállításban indult. Márton kezdőemberként hatodikként váltott – ne feledjük, Márton ma már Milák Kristóf oldalán nyert egy ezüstérmet. Az élen nem változott semmi a második váltás után, a brit-francia-olasz csapat fej fej mellett állt az első három helyen. Mészáros Dániel hatodikként váltotta Pádár Nikolettet, aki jó tempót tudott úszni, az ötödik helyen váltotta Ábrahám Minnát.

Az utolsó váltásra az élen kicsit szétrázódott a mezőny, az olaszok lemaradtak, a franciák és a britek viszont továbbra egyvonalban úsztak. Ábrahám Minna már a negyedik helyért harcolt a hollandokkal, és szenzációs teljesítményével a negyedik helyre hozta be a váltót. A britek nyerték a számot, a franciák lettek a másodikak és olasz bronzérem született. 

A keddi napon tehát egy arany és egy ezüstérem a magyarok mérlege, az éremtáblában összességében Olaszország mögött a második helyen áll Magyarország, négy arany-, hét ezüst- és két bronzéremmel. 

ÚSZÁS
FÉRFI 200 MÉTER PILLANGÓ, DÖNTŐ

1. MILÁK KRISTÓF 1:52.01
2. MÁRTON RICHÁRD 1:54.78
3. Alberto Razzetti (Olaszország) 1:55.01

NŐI 200 MÉTER VEGYES, DÖNTŐ:

1. Anastasya Gorbenko (Izrael) 2:10.92 perc
2. Marrit Steenbergen (Hollandia) 2:11.14
3. Sara Francheschi (Olaszország) 2:11.38
...7. SEBESTYÉN DALMA 2:13.45
...8. HOSSZÚ KATINKA 2:14.37

(Borítókép: A győztes Milák Kristóf (balra) és a második helyezett Márton Richárd a férfi 200 méteres pillangóúszás döntője után a római vizes Európa-bajnokságon a Stadio Del Nuotóban 2022. augusztus 16-án. Fotó: Filippo MONTEFORTE / AFP )

Rovatok