Index Vakbarát Hírportál

A jogerős ítélet ellenére sem derült ki, mennyiért használták Hosszú Katinkáék a Duna Arénát

2019. augusztus 21., szerda 08:44 | aznap frissítve

Százezer forint pénzbírságot szabott ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság végrehajtási eljárásában a Bp2017 Kft.-re, miután a Duna Arénát korábban üzemeltető cég a jogerős bírósági ítélet ellenére sem adta ki a Hosszú Katinka klubját működtető Iron Corporation Kft.-vel kötött szerződéseit – írja a 24.hu, ami közel két és fél évvel ezelőtt adott be közérdekű adatigénylést az ügyben.

A lap 2017 márciusa óta próbálja megtudni, hogy Hosszúék úszóklubja, az Iron Aquatics milyen feltételekkel használhatta a Duna Arénát edzéseihez. A 24.hu minisztériumokat és a klubot is megkérdezte, de nem kapott választ, és sokáig az sem volt világos, hogy ki az üzemeltető. Végül a Nemzeti Sportközpontok válaszából derült ki, hogy a Bp2017 Kft.-t kell keresni.

A cég a kért adatokat ugyanakkor annak ellenére sem adta ki, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is azt állapította meg, hogy a Kft. megsértertte az infotörvényt. A 24.hu bíróságra vitte az ügyet, ahol

A jogerős ítélet után a cég a perköltséget hamar kifizette a lapnak, az adatokat azonban továbbra is titkolták, ezért a 24.hu márciusban végrehajtást indított. A bíróság ennek keretében marasztalta most el a céget, amit a százezer forintos bírság megfizetése mellett arra is köteleztek, hogy 15 napon belül adják ki az adatokat.

A lap eközben egy másik közérdekű adatigénylést is benyújtott, amelyben azt szeretnék megtudni, hogy a cég mennyi közpénzt fordított arra a jogi eljárásra, amivel akadályozza és késlelteti, hogy a bíróság jogerős ítélete szerint közérdekű adatok nyilvánosságra kerüljenek.

A Bp2017 egyébként szűk egy hónapja a törvényben megszabott határidőhöz képest mintegy két hónapos késéssel ugyan, de július végén közzétette éves beszámolóját, amiből kiderült, hogy a továbbra is aktív cég a vizes-vb utáni évben is termelt még 900 millió forint mínuszt.

Rovatok