Index Vakbarát Hírportál

Fucsovics Márton: „Úgy érzem, most minden összeállt az életemben”

2024. április 24., szerda 17:29

Ugyan egyre jobban érezte, hogy összeáll a játéka, arra nem számított Fucsovics Márton, hogy rögtön tornagyőzelmet ünnepelhet a legmagasabb szinten – pályafutása során második alkalommal, hat év után újra. A világranglistán immár 53. magyar teniszező felelevenítette a múlt heti bukaresti tornán nyújtott teljesítményét – ahol nem talált legyőzőre –, mentális stabilitásának legfőbb miértjeit, illetve arról is beszélt, mit jelentene számára a párizsi olimpián szerepelni.

Fucsovics Márton hat év után nyert újra ATP-tornát, a második számú magyar teniszező Bukarestben nem talált legyőzőre a múlt héten, elsősorban mentális erejének köszönhetően. Harminckét éves teniszezőnk szinte tökéletes teljesítményt nyújtott a román fővárosban, a 2018-as genfi sikere után második tornagyőzelmét aratta a legmagasabban szinten, amelynek köszönhetően karrierje újabb lendületet vehet.

A korábban Wimbledonban negyeddöntős Fucsovics szerda délután a Magyar Tenisz Szövetség székházában találkozott a sajtó képviselőivel, ahol többek között arról beszélt, minek volt köszönhető múlt heti dominanciája, mit jelent győzelme pályafutása szempontjából, illetve a párizsi olimpiára való kijutás lehetősége is szóba jött. 

Még a bukaresti torna előtt egészen a negyeddöntőig jutottam Estorilban, már ott éreztem, hogy jól megy a játék, jobban el tudom engedni a kezemet, és ami még nagyon fontos volt, hogy mentálisan, lelkileg is sokkal stabilabb voltam. Éreztem, hogy bennem lehet egy kiugróbb, jobb eredmény, de azt, hogy megnyerem rögtön a bukaresti tornát, nem gondoltam volna 

– emlékezett vissza Fucsovics Márton, hogy rendkívül jó salakos felkészülés után már az estorili 250-es tornán is sokkal jobban érezte magát a pályán. Mi több, eredmény is párosult mellé, méghozzá úgy, hogy például a Gael Monfils elleni nyolcaddöntőn három mérkőzéslabdát hárított, majd nyerte meg a mérkőzést.  

Az elmúlt évtized legsikeresebb magyar teniszezője ezt követően kiemelte, már az estorili tornán is sokkal magabiztosabb volt, ami leginkább annak volt köszönhető, hogy a legkritikusabb pillanatokban stabil maradt, és kivétel nélkül az összes ilyen helyzet az ő javára dőlt el. Annak ellenére, hogy már 32 éves, korábban is megfogalmazódott benne, hogy még egy ATP-szintű tornát szeretne nyerni, de ez a siker nem azt jelenti, hogy a jövőben ne lenne motivált újabb trófeákra. 

Hatalmas boldogság volt, hogy megnyertem a tornát, aki nézte a mérkőzést, látta, hogy a győztes pont után másodpercekig csak álltam a pályán, és lefelé néztem, lezajlott bennem az elmúlt hat év, minden, amin keresztül mentem a legutóbbi, genfi tornagyőzelmem óta. Nagyon érzelmes pillanat volt

– árulta el Fucsovics Márton, mit érzett a Mariano Navone elleni finálé utolsó pillanataiban. A jelenleg második számú, világranglistán 53. Fucsovics szinte tökéletes teljesítményt nyújtott Bukarestben a múlt héten. Még az sem hátráltatta, hogy problémák adódtak a pályák minőségével, illetve mindvégig bizonytalan volt, hogy mikor léphet pályára. 

Az első mérkőzés mindig kritikus egy tornán, így leginkább azt emelném ki. Most is egy feltörekvő, tehetséges riválissal játszottam, az első szettben hat szettlabdát sikerült hárítanom, majd onnan viszonylag könnyen nyertem meg a mérkőzést. Nagyon fontos volt, és rengeteg önbizalmat adott számomra, hogy két szettben lezártam a továbbjutás kérdését. Ahogyan jöttek a meccsek, egyre jobban ment a játék, úgy éreztem, hogy alig van gyenge pont a játékomban, és amikor elérkeztünk az elődöntőhöz, már a mérkőzés előtt éreztem, hogy tovább fogok jutni

– mutatott rá Fucsovics, hogy mentálisan sokkal magabiztosabb, ami a pályán mutatott teljesítményében lényeges szerepet játszik. 

„Úgy érzem, most minden összeállt az életemben, a barátnőmnek köszönhetően lelkileg rendkívül stabil vagyok, nem hátráltatnak sérülések, a játék pedig úgy megy, ahogyan szeretném. Nagyon fontos volt számomra, hogy újra tornát nyertem, de annak ellenére, hogy nincs konkrét célkitűzés előttem, amelyet el szeretnék érni a közeljövőben, nem szeretném, ha újra hat évet kéne várjak az újabb trófeára” – jegyezte meg viccesen Fucsovics azzal kapcsolatban, hogy legutóbb 2018-ban nyert ATP-tornát.

Azóta viszont rengeteg minden változott, ahogyan Fucsovics személyisége is, így most két pihenőnap után már rögtön edzésre jelentkezett edzőjénél, Kellner Ádámnál, akit szintén váratlanul ért tanítványa sikere. 

Igazából az lepett meg, hogy ilyen hamar jött. A szerváját folyamatosan javítgatjuk, de Marcinál inkább a mentális-érzelmi állapot a fontos, és a megfelelő önbizalom

– árulta el a tréner, aki szerint rendkívül jó formában van a magyar teniszező, így nincs jelenleg a játékának olyan eleme, amin mindenképpen javítana a közeljövőben.

Figyelmeztetett, a tornagyőzelem ellenére senki ne várja most már Fucsovicstól azt, hogy minden mérkőzést és minden tornát megnyer, mutatott formája viszont kifejezetten biztató a jövőre nézne. Apropó jövő, Fucsovicstól megérdeklődték a párizsi olimpia kérdését, mivel jelen állás szerint Marozsán Fábiánon kívül ő is kijutó helyen áll a világranglistán. Mint ismert, Fucsovics három évvel ezelőtt a tokiói olimpiától sérülés miatt kénytelen volt visszalépni. 

Hatalmas álmom az olimpiai szereplés, nagyon fájt, amikor nem léphettem pályára Tokióban, remélem, ezúttal szerencsésebb leszek, és lehetőségem lesz játszani Párizsban. Nagyon szeretek Magyarországért teniszezni a Davis-kupában, az olimpián is nagy megtiszteltetés lenne a címeres mezt viselni. Korábban szó volt róla, hogy amennyiben lehetőségünk van rá, Marozsán Fábival párosban is indulnánk Párizsban, de ez még nem biztos. Annyi viszont igen, hogy a Roland Garroson nem fogunk egymás oldalán játszani

– tekintett előre.

A világranglistán jelenleg 53. helyezett Fucsovics a héten hazai környezetben, a Nemzeti Edzésközpontban készül a salakos folytatásra, mivel a madridi mestertorna főtáblájára végül nem került fel. Ami pedig a következő hetek programját illeti, a Roland Garros előtt jövő héten Cagliariban challengertornán versenyez, majd jön a római ezres kategóriájú torna.

(Borítókép: Csengeri Zsanna / MTSZ)

Rovatok