Index Vakbarát Hírportál

Ilyen salakos szériára még Nadalnak sincs esélye!

2021. május 12., szerda 19:51

Napra pontosan 42 évvel ezelőtt Chris Evert alulmaradt az olaszországi salakos tenisztorna elődöntőjében, ami olyan elképesztő szériát zárt le, amire még Rafael Nadalnak sem volt – és alighanem már nem is lesz esélye.

GS-torna? Majd szóljatok az elődöntőnél...

Hogy mekkora formátumú versenyzője volt ő a női mezőnynek a maga idejében (1971 és 1989 között), arra jó példa, hogy 16 éves bemutatkozása után 16 éven át a 49 Grand Slam-versenyéből 48-szor jutott el legalább az elődöntőig, az egy kivétel (az 1983-as wimbledoni 3. forduló) során pedig betegség hátráltatta.

Az open érában rekordot jelentő, sorozatban 13 éven át nyert legalább egy Grand Slam-tornát, három tornát úgy húzott be, hogy egy játszmát sem veszített!

Rekord rekord hátán

Hét Roland Garros-elsősége egyedülálló a hölgyek mezőnyében, de jutott egymást követő hat döntőbe a US Openen is, ahol egymás után 31 meccses győzelmi szériája is akadt, sőt olyan is, hogy 23 találkozón át egy játszmát sem veszített el.

Nemcsak egyéniben volt kiemelkedő (a 122 szabadtéri tornagyőzelem és a 70 salakos viadal megnyerése is rekord), hanem a nemzeti együttessel is, nyolcszor nyerték meg a Fed-kupát.

Ő lett az első játékos, akinek 150 tornagyőzelme volt (157 egyéni, 32 páros sikerig jutott), az első, akinek az 1000 nyertes meccs összejött, és az első női versenyző, akinek az egymillió dolláros összkereset összejött.

Amire még Rafael Nadalnak sincs esélye salakon!

Ha egy játékost kellene mondani, hogy a salakra született, minden bizonnyal mindenki rögvest rávágná a spanyol klasszis nevét, és nem is véletlenül, hiszen a balkezes spíler döbbenetes módon 13-szor is felülhetett már a Roland Garros trónjára, az open érában a férfiak mezőnyében csupán Björn Borgnak (6) van háromnál több elsősége rajta kívül itt!

Az egyéniben 18-szoros Grand Slam-torna-győztes, négyszeres világbajnok Evert ugyanakkor 1973 augusztusától kezdve olyan szériát tudott felépíteni, amilyenre a spanyol is csak elismerően csettintene.

Az elképesztő sorozata napra pontosan 42 éve, 1979. május 12-én ért véget, amikor is az Italian Open elődöntőjében Tracy Austin döntő szett rövidítésében – 6:4, 2:6, 7:6 (7–4) – legyőzte őt. S hogy mi is volt ez a széria?

Ezt megelőzően Chris Evert sorozatban 125(!) mérkőzést nyert meg salakon!

A sorozat megszakadása levesz egy kis terhet a vállamról, de nem örülök, hogy kikaptam

– mondta a vereséget követően az amerikai klasszis.

Hogy képbe tudjuk helyezni, milyen remek teljesítmény is volt ez, jegyezzük meg, hogy Rafael Nadalnak 2007-ben a Roger Federertől Rómában elszenvedett vereségéig 81 győztes meccs jött össze, ami egy borításon természetesen rekord a férfiak mezőnyében.

És akkor itt jegyeznénk meg, hogy a hó végén induló GS-tornán Nadal eddigi mérlege 100–2, tehát nem éppen ügyetlen a fiú...

Újabb menetelés

A vereség finoman szólva sem törte meg, hiszen ezt követően újabb remek menetelésbe kezdett, és egymást követő 64 ütközetet nyert meg ezen a borításon! Ez egyébiránt a már említett Nadal-szériáig a második leghosszabb volt, a hölgyek mezőnyében pedig még mindig ezüstérmes.

Aligha kell mondani, hogy az ebben az időszakban bemutatott 189–1-es mérlege milyen elképesztő dominanciát mutat...

Senki sem volt nála hatékonyabb

Karrierjét végül 1309 győzelemmel és 146 vereséggel zárta, a 89,97 százalékos mutató a legkiemelkedőbb az open érában – mindkét nemet figyelembe vége.

Salakon még elképesztőbb a teljesítménye, 382 sikerre 22 vereség jut, ez pedig 94,55 százalékos hatékonyság.

(Borítókép: Chris Evert a Roland Garroson – Jean-Yves Ruszniewski)

Rovatok